Az ígéret földje – kiállításmegnyitó

MODEM Baltazár Dezső tér 1., Debrecen, Magyarország

Idén 70 éves Izrael állama. Sokan sokféleképpen közelítik meg az évfordulót. Jelen kiállítás arra törekszik, hogy bemutassa Izrael kulturális, társadalmi és politikai komplexitását az országban alkotó kortárs művészek videóművein keresztül. A videó médiumának használata látványosan felülreprezentált a helyi művészeti közegen belül. Ennek okai között szerepelhet, hogy sűrítetten képes összetett üzeneteket megfogalmazni, különböző dinamikákat egyszerre megmutatni. Így alkalmas többszempontú, akár kritikus vélemények megfogalmazására is, amelyekre sok példát találni az Izrael jelenéhez és történelméhez nyúló művek esetében. Ezekből a munkákból láthatnak válogatást az érdeklődők. A kurátor felkérte a részt vevő művészeket, hogy a bemutatott videókon túl egy-egy térképet is hozzanak magukkal. Ezek