Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Zsidók zsidókért Magyarországon

2015 március 14 @ 18:00

Dési János újságíró, rádiós és televíziós műsorvezető szeretettel vár minden érdeklődőt.

Művészvédők és cionisták (1938-1945)

Az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) az első, majd a második zsidótörvény nyomán létrehozta a Művészakciót. Hogyan jött létre az 1939 és 1944 közötti Művészakció? Kiket felejtettünk el azok közül, akik felvállalták a szervezést és a vezetést? Kiknek segített a színészek, zeneművészek, írók, festők közül a Művészakció? Kiknek nem? Mi történt a Goldmark teremben a négy és fél év alatt? Mi volt a magyar cionisták ellenállásban, embermentésben játszott szerepe? Hogyan látta ezt Komoly Ottó (a MCSZ és a Budapesti Mentőbizottság/Vaada elnöke) naplójában és Kasztner Rezső (a Vaada elnökhelyettese) háború utáni Jelentésében? Mit tudtak a zsidó vezetők az Európában történő zsidóüldözésről, és mely határon túli zsidó szervezetekkel tartották a kapcsolatot? Milyen volt a cionisták közötti kapcsolat, voltak-e ellentétek közöttük, s ha igen, milyenek? A sokszor budapesti kávéházakban „ülésező” cionista vezetők hogyan próbáltak a menekülteken segíteni, és a hazai katasztrófát megelőzni?

Dési János vendégei: Molnár Judit történész és Harsányi László társadalomkutató

Hohmecolás

Jegy


Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.

Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen. 

 

Részletek

Dátum:
2015 március 14
Időpont:
18:00
Esemény címkék:
, , ,

Helyszín

Bálint Ház
Révay utca 16
Budapest 6. kerület,Hungary
View Helyszín Website

Szervező

Bálint Ház