Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Zsidó-roma fesztivál Szombathelyen

2013 november 10 - 2013 november 17

Roma programokkal is bővítették idén a november 10-én kezdődő a zsidó fesztivált Szombathelyen. Az eseményen az előadások és a zenés színpadi produkciók mellett képzőművészeti kiállítás is nyílik, valamint filmvetítés és gasztronómiai bemutató is zajlik majd.

“A mi városunkban: Soha!” alcímet viselő tolerancia programsorozat fő helyszíne november 15-én és 16-án a Weöres Sándor Színház lesz. A színházban bemutatják például Horvát Aladár Dalok a jégveremből című zenés alkotását, amely a roma holokausztnak állít emléket, valamint Daróczi Ágnes és Bari Károly verseiből is hallható lesz néhány a műsorban, ahol fogyatékkal élő gyermekekből álló zenekar is fellép.

Murai Gábor szólt arról is, az Egyesült Államokból indult a “Not in our Town” azaz “a Mi városunkban: Soha!” mozgalom, amely a diszkrimináció ellen, a kisebbségek védelme érdekében emel szót, a másság elfogadását, a kulturális értékek megismertetését és a párbeszéd kezdeményezését tűzi ki céljául.

A szombathelyi zsidó fesztivál hagyományos programjainak, amelyek november 10-én kezdődnek, továbbra is a Bernstein Béla Kulturális Központ ad otthont, vasárnap délelőtt nyílik Dallos László fotóművész Önretró című kiállítása, folytatódik a Séta a szombathelyi zsidóság múltjában elnevezésű program, valamint az őszi zsidó esték keretében sor került a zsidó szabadegyetemi kurzus negyedik előadására is.

Forrás: MTI

részletes program:

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/zsido_roma_kulturalis_tolerancia_fesztival

Részletek

Kezdés:
2013 november 10
Vége:
2013 november 17
Esemény címkék:

Helyszín

Bernstein Béla Kulturális Központ
Batthyány tér 9
Szombathely,9700Hungary

Szervező