- Ez az esemény elmúlt.
Zsidó maffia az USA-ban és Kubában
2016 február 20 @ 18:00
Dési János újságíró és vendége, Horvát János szeretettel vár minden érdeklődőt vitaest-sorozatának következő izgalmas beszélgetésére.
Más volt a tévézés a rendszerváltás előtt, nagyon más. Mást jelentett Horvát János is az akkor a képernyő előtt üldögélőknek: egy összetéveszthetetlen személyiséget, aki műsorokat talál ki, vezet, fáradhatatlan motorja az akkori minőséget gyártó gépezetnek. Aztán eltűnt ugyan, bár „csak” az arca, hisz tanított az USA-beli, és magyar egyetemen, alapított TV-csatornákat (TV2, Sport TV – ennek sokáig elnöke is volt), majd az újabb váltás, nagykövet Kubában, ahol – anno – egyetemre is járt. Mindig is sűrűn élt – és színesen. Bizonyára jut ebből a hallgatóknak is.
Életpályája
Apja: Horvát Zoltán, anyja: Deák Lívia. Az ELTE-n szerzett történelem-spanyol szakos tanári diplomát. 1964-ben megnyerte a Riporter Kerestetik első vetélkedőjét, és az óta folyamatosan készít televíziós műsorokat. 1966–1967 között Kubában volt ösztöndíjas. 1969–1994 között a Magyar Televízió munkatársa volt. 1970–1979 között A Hét szerkesztőségében dolgozott, amelynek alapító tagja volt. Ezután a Filmfőszerkesztőséget vezette. Nevéhez fűződnek olyan műsorok, mint a 48 órás Hétvége vagy beszélgetései Fidel Castróval és Salvador Allendével. 1988–1989 között igazgatóként döntő szerepe volt az önálló arculatú TV2 megszervezésében. 1989–1994 között a Magyar Televízió főmunkatársa volt. 1990–1992 között New Yorkban a Columbia Egyetemen tanított. 1993-ban közreműködött az ELTE média szakának megindításában. 1994-ben megalapította a Centro Film Kft-t, amelynek ügyvezetője és résztulajdonosa. (A Magyar Televízió számára ez a cég készíti, többek között az ÖN DÖNT című interaktív televíziós műsort.) Alapító elnöke a Sport TV televízió-csatornának. 2007-től a Magyar Köztársaság kubai nagykövete.
Jegy
Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Salom Klub tagságival 500 ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.
Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.