Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Sipos András: Egy év. Dokumentumfilm vetítés és beszélgetés

2014 május 14 @ 18:00

A német megszállás 70. évfordulója előestéjén 12 volt osztálytárs, egykori gyerekszemtanú emlékezik meg a tragikus fordulatról.

Két éven át készültek az interjúk egykori osztálytársaival, köztük Ungváry Rudolffal és a már eltávozott Kézdy Györggyel. Sipost az érdekelte, hogy az akkor 8 év körüli fiúk emlékezetében hogyan őrződött meg az 1944. március 19-ével, azaz Magyarország német megszállásának napjával induló egy év története.

A történelem a gyerekkor alulnézetéből különösen változatos képet rajzol fel a filmben. Volt, akinek álnéven, idegeneknél bujkálást jelentett, volt, akinek vidéki nagyszülőknél töltött hosszú nyaralást. Volt, akinek csillagos házat, s akinek gettót jelentett. Olyan osztálytárs is megszólal, aki a bombázásban elvesztette a kezét, s olyan is, aki kivégzés szemtanúja volt. Sipos filmje nem csak arról a történelemről szól, amely nem gyereknek vaó történelem, hanem az emlékezés különös természetéről is.

Egy év dokumentumfilm

 A filmben közreműködők: Kézdy György, Ungváry Rudolf, Kende János, Székely József.

A rendező vendége: Závada Pál író. Moderátor: Toronyi Zsuzsa.

Ingyenes program.

Részletek

Dátum:
2014 május 14
Időpont:
18:00
Esemény címkék:
, , , , ,

Helyszín

Bálint Ház
Révay utca 16
Budapest 6. kerület,Hungary
View Helyszín Website

Szervező

Bálint Ház