- Ez az esemény elmúlt.
Project Ten – Jelentkezz önkéntesnek Izraeltől Mexikóig!
2016 június 4
A Project Ten egy nemzetközi önkéntesprogram, amely a fejlődő világ különböző pontjain zajló munkához vár 20 és 35 év közötti jelentkezőket. Júniusban Budapestre látogat Daniel Aschheim a program képviselője, akinél részletes tájékoztatást lehet kapni a lehetőségekről.
A Project Ten egy nemzetközi önkéntesprogram, amely a fejlődő világ különböző pontjain zajló munkához vár jelentkezőket. Ilyen hely például Etiópia, Ghána, Mexikó, Dél Afrika és Izrael két települése, Arad és az északi Harduf kibuc.
A program keretében a világ minden tájáról érkező zsidó fiatalok különféle önkéntes munkával segíthetik a helyi közösségeket, tanulhatnak a nemzetközi segítő és fejlesztési programokról, megismerhetik a helyi kultúrát, emellett pedig zsidóságról és aktivizmusról is mélyebb tudást szerezhetnek. A program célja, hogy felruházza a résztvevőket olyan készségekkel, amelyekkel később segíthetik, és előre vihetik a világ hátrányosabb helyzetű közösségeit.
Az egy-, három- és öthónapos programokra 20 és 35 éves kor közötti jelentkezőket várnak a szervezők!
A Project Ten kiemelt hangsúlyt fektet a fenntarthatóság és az egészségügy területeire, az oktatásra, azon belül is az informális oktatásra, gazdálkodásra és az izraeli területeken az arab-zsidó együttélésre. A zsidóság értékei integrálódnak a program különböző pilléreiben, melynek eredményeként a résztvevők nem csak aktívan tehetnek a közösségekért, hanem az identitás és a kultúra is nagy hangsúlyt kap.
Daniel Aschheim, a program egyik koordinátora júniusban Budapestre látogat, melynek keretében bővebb információt is nyújt az érdeklődőknek. Az egyik esemény június 3-án, pénteken este lesz, a budapesti Mózes Házban, ahol szombatfogadás keretein belül lehet találkozni Daniellel. A másik alkalom a június 5-én tartandó Judafest lesz, mely a Kazinczy utcában kerül megrendezésre. Daniel a Masa asztalnál vár mindenkit, ahol sok más izraeli programról is lehet tájékozódni.