- Ez az esemény elmúlt.
20 éves a Bálint Ház
2014 szeptember 21 @ 15:00
Idén kettős az ünnep: 20 évvel ezelőtt, 1994-ben nyitotta meg kapuit a VI. kerületi Révay utcában a Bálint Ház, mely azóta a budapesti zsidó közösségi élet egyik központjává vált, és ahova évente 40 ezer látogató tér be, hogy részt vegyen a minden korosztályt megszólító színes programokon.
Az utcabálon koncertekkel, árusokkal, beszélgetésekkel, sport- és gyerekprogramokkal, valamint a zsidó konyha remekeivel várunk minden érdeklődőt. A gyerekeknek délután Haik Viki, Olti Dávid és az Eszter-lánc mesezenekar zenél, a felnőtteknek Bíró Nóra és Olti Dávid, este pedig különleges születésnapi nagykoncerten lép fel együtt Bíró Eszter, Gerendás Péter és Váczi Eszter, zenei vezető: Gátos Iván.
Az ősszel induló előadássorozatokból is ízelítőt adunk: Dés Mihály a zsidó humorról, Para-Kovács Imre, Fritz Zsuzsa és Darányi András közéletről-politikáról beszélget Borgula Andrással, míg Toronyi Zsuzsa és Darvas István rabbi a vallásról és hagyományról folytat párbeszédet. A kicsiket eközben egész délután kölyökbrancs állomásos játék, kézműveskedés, arcfestés, ugrálóvár és az Éden játszóház várja, a nagyobbak pedig bekapcsolódhatnak a hóra-tánctanulásba vagy részt vehetnek az ingyenes sportbemutatók egyikén a fitnesz teremben.
Részletes program
14:30–16:45 Hóra, BOHÉMEK tánccsoport, Táncoló talpak, Capoeira, Salsa, Krav-Maga
14:30–20:00 Börze az utcán, Ugrálóvár, Éden Játszóház, Fitnesz: tanfolyamok, kardio & kondicionáló gépek, finn szauna
15:00–18:00 Kölyökbrancs állomásos gyerekprogram, kézműveskedés, Tanuld meg héberül leírni a neved!, Szelfizz a rabbival!, Társasjátékosok Egyesülete
15:30–16:45 Bemutató órák a fitnesz teremben: 15:30 Country tánc, 15:40 Táncoló Talpak, 16:00 Capoeira, 16:15 Salsa,16:30 Krav Maga
16:30–17:00 Mitől zsidó a zsidó humor? Dés Mihály és Borgula András
16:30–17:00 Haik Viki és Olti Dávid gyermekkoncertje
17:00–18:00 ToDa – a zsidó közösség elmúlt 25 éve; Toronyi Zsuzsa és Darvas István rabbi
17:15–18:15 Eszter-lánc mesezenekar koncertje
18:15–18:30 Tombola; Zsidó közösségek a rendszerváltás után c. fotópályázat eredményhirdetése; Ünnepi tortavágás
18:30–19:00 Bíró Nóra és Olti Dávid koncertje
18:30–19:30 Árnyékkormány – Tel Aviv-Bálint Ház-New York tengely és ami mögötte van. Darányi András, Fritz Zsuzsa, Para-Kovács Imre. Moderátor: Borgula András
19:30–20:45 Különleges születésnapi nagykoncert. Fellépők: Bíró Eszter, Gerendás Péter, Váczi Eszter. Zenei vezető: Gátos Iván
30 %-OS TAGSÁGI KEDVEZMÉNY!
A Fitnesz és Baba-Mama Bálint kártyák ezen a délutánon 30% kedvezménnyel kaphatók.
Médiatámogatóink: Klubrádió 95.3 Mhz Budapest | Magyar Narancs