

- This event has passed.
Költészet Napi est Bereményi Gézával
2016 április 11 @ 18:00

A Mazsike Költészeti Napi estjén Bereményi Géza 2016-ban, a Magvetőnél megjelent Versek című kötetéből hallhatók alkotások a szerző és a megzenésítő, Novák János előadásában. A részvételhez regisztráció szükséges!
A legtöbben dalszerzőként ismerik Bereményi Gézát, azt kevesebben tudják, hogy – bár dalszövegeit is verseknek tartja – versei is remek alkotások.
A 2016-ban, Bereményi 70. születésnapja alkalmából a Magvetőnél megjelent „Versek” című kötet alkotásai egy lírai önéletrajzot alkotnak. Ezáltal egyfajta időutazásra is repítenek bennünket.
Költészet Napi estünkön ezekből a versekből hallhatunk egy csokorral Bereményi Géza saját előadásában. Számos, részben a kötetben szereplő, részben azon kívül megjelent verset Novák János zenésített meg. A versek Novák János saját előadásában az est folyamán is felcsendülnek.
További közreműködők: Hajdú Tibor és Szalay Bence, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, Börcsök Enikő és Zsótér Sándor tanítványai.
Időpont: 2016. április 11., hétfő, 18:00 óra
Helyszín: Centrál Kávéház (V.ker., Károlyi utca 9.)
Részvételi díj: 1500,- Ft, amely tartalmaz egy kávét vagy teát.
Tekintettel arra, hogy a helyek száma korlátozott, előzetes regisztrációkat a [email protected] címre várjuk.
Várunk mindenkit szeretettel – és sok verssel!