Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kaland Ház – Ősök, hősök, szuperhősök

2019 november 10 @ 15:00 - 18:00

A programot  kisgyermekes családoknak ajánljuk (4-11 éves korig). Ismerkedjetek meg a zsidó ünnepekkel, szokásokkal, micvékkel!

A Bálint Ház idei gyerekprogramsorozatának központjában a zsidó hősök állnak.

Minden alkalommal más-más szuperhőssel találkozhattok, hanukakor például Júda Makkabival, purimkor Eszterrel és Mordehájjal, pészáhkor pedig Mózessel és Áronnal.

Novemberi Kaland Házunkban ellátogat hozzánk Noé és Ábrahám, akik magukkal hozzák a többi ősapát is. Miközben megismerjük őket, együtt derítjük ki, hogy miért pont ők szerepelnek a Bibliában, mitől lettek ők a zsidók szuperhősei. Gyertek és készítsetek saját bárkát a kézműves foglalkozáson, majd ismerjétek meg az özönvíz történetét egy óriási mese társasjátékban. Derítsük ki együtt, hogy miért vágott neki Ábrahám és Sára a sivatagnak, miért főzött lencsét Jákob, és hogyan talált feleséget Izsák.

A programon ez alkalommal is szórakoztat minket a KÖSZI, a Bálint Ház és a Gólem színház közösségi színpada.

A Kaland Ház egy egész éven átívelő programsorozat, melynek foglalkozásain a gyerekek játékosan tanulhatnak a régen élt történelmi ősökről, miközben megismerkednek a zsidó kultúrával. Hiszünk abban, hogy a múlttal való kapcsolat szilárdan megalapozza az egészséges, erős és élénk zsidó jövőképet.

 

Mi az a Kaland Ház?

A Bálint Ház új gyerekprogramsorozatot indít, aminek első állomása a Judafesten volt. Egyre nehezebben választhatók el egymástól az évszakok. Egyik pillanatban még rövidnadrágban flangálsz a parkban, és a nemrég elfogyasztott jégkrém maradványait pórbálod lenyalogatni a pólódról, a következőben pedig már bokáig jársz a 10 centi vastag hórétegben, amit az éjszaka folyamán ráreszelt a világra az Örökkévaló.
Szerencsére az egész éven átívelő programsorozat, a Kaland Ház programjai, Rút és Efráim vezetésével mindig az alkalomhoz illő programokkal terelik el a figyelmed a természet szeszélyeiről, és vezetnek be a zsidó kultúra rejtelmeibe.

További időpontok, KALANDRA FEL!

2019. december 22. vasárnap 15:00-19:00 – Hanukai nyolcfénypróba Júda Makkabival

2020  január 12. vasárnap 16:00 – 18:00 – Jónás a félős próféta

2020. február 9. vasárnap Tu bisvát 15:00-18:00- Tu BiSváti kalandozás a varázserdőben

2020. március. 8. vasárnap Purim 15:00- 19:00 – Pazar Purimi buli a palotában

2020. április 9. csütörtök 16:30 – 18:30 Család-barát széder – Mózes, Mózes vezess hát…!

A Kaland Ház főtámogatója a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (JDC-MAZS), amely 1991-ben jött létre, az The American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) magyarországi szervezeteként. A kiemelten közhasznú szervezet célja, hogy hozzájáruljon a zsidó identitás kialakításához és megtartásához.

A JDC/Joint „újkori” története Magyarországon, 38 év illegalitás után 1991-ben indult újra, ekkor hozta létre a nemzetközi szervezet a ma is működő JDC-MAZS Alapítványt. Elsőként az idős túlélők megsegítésére megalakult a Holokauszt Túlélők Programja. Kezdetben a legfontosabb feladat a segélyek folyósítása volt, de fokozatosan előtérbe került a rászorulóknak nyújtott szolgáltatáscsomagok kidolgozása, bevezetése és rendszerbe foglalása, valamint a kapcsolatépítés és a közösségi élet felélesztése is.

Az alapítvány jelenleg három fő területen – Szociális támogatás, Közösségépítő programok és Általános humanitárius programok – 9 programot működtet: Bálint HázHolokauszt Túlélők ProgramjaIntergenerációs ProgramJaffe Zsidó CsaládsegítőJudafest Utcafesztivál és Zsidó Filmfesztivál (ZSIFI)Narancsliget Adományközpont és Női Egészségmegőrző Program.

Ingyenes program.

  

Helyszín

Bálint Ház
Révay utca 16
Budapest 6. kerület,Hungary
View Helyszín Website

Szervező

Bálint Ház