- Ez az esemény elmúlt.
Arab országokban élő zsidók: személyes vallomás egy modern exodusról
2014 március 26 @ 19:00
Márciusban az iraki születésű Edwin Shuker lesz a vendége az Izrael arcai sorozatnak, aki korai éveit a félelem és üldöztetés árnyékában élte egy bagdadi zsidó közösség tagjaként. Az Izraeli Kulturális Intézet 2014-ben indított előadássorozatának célja, hogy bemutassa Izrael sokszínű társadalmát – a különböző etnikai és vallási csoportok együttélését.
Az iraki születésű Edwin Shuker korai éveit a félelem és üldöztetés árnyékában élte egy bagdadi zsidó közösség tagjaként. 1971-ben családjával az Egyesült Királyságba menekült, ám azóta többször visszalátogatott szülővárosába. Előadásában saját történetét az iraki zsidó közösség, illetve az arab országok történelmének kontextusába helyezve mutatja be.
Életrajz:
Edwin Shuker Londonban élő üzletember, aki számos oktatási, közösségi és jótékonysági kezdeményezés támogatója.
Alapítója, valamint 1981 és 1987 között vezetője volt a jeruzsálemi Szefárd Oktatási Központnak, ahol fiatal szefárd zsidó férfiak és nők ezrei vehettek részt különféle oktatási programokon, kölcsönös támogatásra épülő nemzetközi kapcsolatrendszert alakítva ki.
Az Európai Zsidó Kongresszus alelnöke, a ‘British Jews’ ügyvivő testület vezetőségének tagja, az arab országokban élő zsidóság kérdéskörének nemzetközi aktivistája és szószólója.
Időpont: március 26., szerda, 19:00
Helyszin: Izraeli Kulturális Intézet (1061 Budpaest, Paulay Ede utca 1.), 1. emelet, Teva terem
Az előadás angol nyelvű.
A belépés ingyenes.