
- This event has passed.
Egyszerű szerelmes ének
2018 október 18 @ 19:00 - 21:00
Egyszerű szerelmes ének – Ünnepélyes megnyitó és koncert a Kolozsvári Zsidó Napok – október 18-21. keretében.
Laczkó Vass Róbert színművész Eisikovits Mihály elfeledett szerzeményeit mutatja be. Zongorán kísér: Nagy Gergő.
A 110 éve született Eisikovits Mihály (Max Eisikovits) zeneszerző munkássága szorosan összefonódik az egykori Magyar Művészeti Intézet, a Kolozsvári Magyar Színház és Opera, valamint a Gheorghe Dima Zenekonzervatórium nevével. Első nyilvános szerzői estjén, 1933-ban Ady-dalokkal jelentkezett, érdeklődése azonban a klasszikusok – Ady Endre, Radnóti Mikós, József Attila – mellett erdélyi kortársainak munkásságára is kiterjedt, köztük olyanokra is, akik a magyar zsidó identitás hordozóiként sajátos hangon szólaltak meg költészetükben. A gyergyói Salamon Ernő költészetének például dalciklust szentelt, akinek a tollából előadóestünk címadó verse is származik. Eisikovits érzékenyen válogatott, amikor dalokat komponált, és a műfaj hagyományai szerint elsősorban a szerelem árnyalatainak szétszálazására vállalkozott. Régen vagy sosem hallott szerzeményeinek bemutatásával adósságot törlesztünk egy ízig-vérig 20. századi kolozsvári zeneszerzővel szemben.
Az előadóest költői: Acsai Roland, Ady Endre, Bella István, Brassai Viktor, Farkas Árpád, Hervay Gizella, Horváth István, Jánky Béla, József Attila, Kányádi Sándor, Kenéz Ferenc, Kiss József, Király László, Kosztolányi Dezső, Kovács András Ferenc, Majtényi Erik, Radnóti Miklós, Salamon Ernő, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Szőcs Kálmán, valamint az előadó, Laczkó Vass Róbert színművész.
(Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium, Felvinczi György díszterem – Bulevardul 21 Decembrie)
//
INGYENES PROGRAM