- Ez az esemény elmúlt.
Building Bridges: Színház – Lefitymálva
2016 április 28 @ 19:00
Gyere színházba a Building Bridges csapatával!
Vinnai András: Lefitymálva
A darab kritikus hangvételű, és a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól. A zsidó kultúrával foglalkozó, független színház szerint társadalmunkban a „zsidó vs. nem-zsidó” hivatkozású diskurzus ördögi köröket fut. Ezért fontos, hogy próbáljunk nyitni egymás felé mégpedig úgy, hogy saját közösségünkhöz is kritikai szemmel közelítünk. A darab előkészületeként a színház felhívást intézett a nyilvánosság irányába: mindenki beküldhetett zsidósággal kapcsolatos közhelyeket, majd vegyes kulturális hátterű fiatalokból álló csapatot verbuvált a darab megvalósítására. A cél, hogy a különböző látószögből közelítő, sokszor öröklött előítéleteit hordozó felek mindegyikét szembesíteni lehessen abszurd berögződöttségeivel. Mindezt rengeteg humorral!
A Lefitymálva című darabban mindenkit kinevethetünk, önmagunkat is. Nevethetünk a két baráton, akik nem tudnak beszélgetni, mert az egyikük mindig attól fél, hogy antiszemitának, rasszistának bélyegzik majd: „Vigyázz, hogy mit mondasz, nagyon vigyázz!” – ismételgeti. Nevethetünk azokon, akiknek rögeszméje a „zsidó konspiráció”. Kinevethetjük a sok zsákutcába torkolló, békítő kezdeményezést: „Kuss legyen már! Itt a lehetőség, hogy végre közelebb hozzuk egymáshoz a kurva kultúrákat! Kuss legyen! Koncentráljunk!” – kiabálja a darabban a fiatal riporter miközben zsidókat és antiszemitákat próbál kibékíteni. A darab igen kritikus a zsidó közösséggel szemben is, nagy adag (ön)iróniával láttatja a zsidóságon belüli mániákat, amelyeket részben két karakter – Rosenzweigberger, holokauszt-szakértő és Horovitzné, számos zsidó szervezet vezetőségi tagja – közvetítenek.
A Building Bridges szervezésében most for free el tudsz jönni velünk április 28-án erre a programra. A jegyek száma limitált és regisztrációhoz kötött: http://bit.ly/1SMRHCy!
A regisztráció a visszaigazoló e-mail után válik teljessé.
A Building Bridges program a Partnership2Gether támogatásával valósul meg.