- Ez az esemény elmúlt.
Bächer Iván búcsúztatása december 21-én
2013 december 21 @ 12:00
Bächer Iván hamvasztás utáni búcsúztatása 2013. december 21-én, 12 órakor lesz a Fiumei úti Sírkert ravatalozójában. A család kérése, hogy a temetésen részt vevők adományozzák a virágra szánt összeget az Oltalom Karitatív Egyesület által gondozott szegényeknek.
Bächer Iván családja azt a kérést tette közzé, hogy mivel a sírkert a szórásos temetések után nem tudja a hozott virágokat tárolni, ezért arra kérik a rokonokat, barátokat és ismerősöket, hogy fontolják meg Iványi Gábor alábbi sorait:
“Az Oltalom Karitatív Egyesület nevében megrendülten, mégis hálás szívvel köszönöm Bächer Iván utolsó adományát. Az ő akarata szellemében eljáró szerettei úgy döntöttek, hogy “koszorúmegváltás” címén arra kérik a búcsúztatására jövő barátait, hogy virág helyett az erre szánt összeget kínálják fel egyesületünk által gondozott szegények megsegítésére. A befolyt összeget népkonyháink segítségével a hajléktalanságban érintett gyermekek, fiatalok és felnőttek év végi étkeztetésére fogjuk fordítani.
Legyen áldott az adományozó emléke!
Számlaszámunk: 10400140-00026699-00000006 (K&H Bank Zrt.)
Megjegyzés: „Bächer Iván adománya”
Bächer Iván író, újságíró december 2-án, életének 57-dik évében, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el. A számos díjjal elismert szerző írásai huszonnyulc éve jelennek meg. Több mint harminc könyvét adták ki.