szavazás
Az ENSZ közgyűlése már el is ítélte Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos bejelentését
2017.12.22. 12:24
Az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. Magyarország tartózkodott.
Szavazz a 2017-es Hanukatalizátor Díj jelöltjeire!
2017.12.14. 10:23
A közösség szavazatai alapján idén is átadják a Hanukatalizátor Díjat, méghozzá egyéni és innováció kategóriában. Szavazni december 16. szombat 22:00-ig lehet.
70 évvel ezelőtt szavazta meg az ENSZ a zsidó állam megalapítását
2017.11.29. 14:00
Az ENSZ történelmi jelentőségű szavazásán a tagállamok többsége támogatta, hogy megvalósuljon a kétezer éves zsidó álom. 1947. november 29-én a világszervezet 181. számú határozata kimondta, hogy a Brit Mandátum területét fel kell osztani a zsidók és az arabok között.
Az emberek véleményét is megkérdezik az épülő londoni holokausztközpontról
2017.09.08. 14:42
Míg nálunk szinte erőszakkal próbálnak lenyomni egy-egy múzeumot vagy emlékközpontot az emberek torkán, addig máshol a lakosság véleményét is megkérdezik, mégis mit szeretnének a saját városukban látni. Londonban például most éppen az épülő holokausztközpontról lehetett szavazni.
Szavazd meg a jubileumi Judafest sütijét!
2017.06.10. 06:59
Már hagyomány, hogy a Judafest minden évben sütiversenyt hirdet, de minden évben kicsit máshogy. A közönségszavazás résztvevői között egy nagydoboz a versenyre sütött sütit sorsolnak ki.
Szavazz az Élet Menete Alapítvány legújabb oktatási projektjére!
2017.02.10. 12:13
A SozialMarie 2012 óta a 15 nyertes pályázat díjazásán kívül minden évben több közönségdíjat is kioszt. Az Élet Menete Alapítvány legújabb oktató projektje, a Tolerancia méter is a jelöltek között szerepel.
Egy holokauszttúlélő kéri az osztrákokat, hogy ne szavazzanak a szélsőjobbra
2016.12.01. 14:31
Gertrude néven mutatkozott be a 89 éves osztrák asszony, aki videóüzenetében arra kéri az osztrák fiatalokat, ne támogassák a szélsőjobboldalt. A videót, amit Alexander Van der Bellen zöldpárti elnökjelölt posztolt ki, múlt csütörtök óta hárommillióan nézték meg.
Ki lesz az idei Superjew? Jelöltek és közönségszavazás
2015.12.08. 14:50
A Bálint Ház idén is átadja a közösség szavazatai alapján megítélt Hanukatalizátor Díjat két kategóriában. A díj az 5775. zsidó naptári év élő és aktív, zsidó közösségért munkálkodó projektjeit/szervezeteit és egyéni teljesítményeit értékeli. Alább a jelöltek! Szavazni december 14-ig lehet.
Ki minden idők legjobb zsidó humoristája?
2014.12.31. 13:32
Nyakunkon a szilveszter, ilyenkor pedig a tévécsatornákon megszaporodnak a viccesnek szánt műsorok, amelyekben különböző korok humoristái próbálják nevetésre bírni az arra fogékony nézőket. Mivel a komikusok között igen sok a zsidó származású, ezért ez egy remek alkalom arra, hogy eldöntsük végre: ki minden idők legjobb zsidó humoristája? Tessék szavazni!
Szavazzunk az izraeli parlament új logójára!
2014.02.25. 23:00
A kneszet elnöke logópályázatot hirdetett diákoknak, hogy modern dizájnt készítsenek a parlamentnek. Az öt legjobbra az interneten szavazni is lehet. Vegyünk részt a végső döntés kialakításában!
▼ Korábbi cikkek