Sávuot

Mit szólna Herzl Tivadar a mai Izraelhez?

2026.06.08. 19:05
Egy új dokumentumfilm Budapestről, a Dohány utcai zsinagóga mellől indulva próbálja kontextusba helyezni a zsidó állam megálmodóját körülölelő mítoszt, miközben aktuális kérdéseket feszeget. A filmet a Bálint Ház Sávuot eseményén láttuk a ZsiFi jóvoltából.

Kapcsolódás a növények, az emlékezet és a zsidó kulturális hagyomány között

2026.05.22. 17:38
A sávuot ünnepéhez kapcsolódó programsorozat a Marom Zsidó Kultúra szervezésében a Csányi5-ben, amely célja, hogy a résztvevők kortárs művészeti és közösségi élményeken keresztül kapcsolódjanak a növények kulturális és spirituális jelentésrétegeihez, valamint megismerjék Löw Immánuel rabbi botanikai és nyelvészeti munkásságát, illetve a MIKÉFE (Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egylet) történetét.

Sávuot 2026 – Országépítés: A Szináj-hegytől a Turbináig

2026.05.05. 12:17
Sávuot ünnepe hagyományosan a tanulásé: egy éjszaka, amikor nyitottan és kíváncsian fordulunk a világ felé. A Bálint Ház ezt a hagyományt idén is a Turbina falai közé viszi, egyetlen központi kérdés köré építve a programot: Ki építi valójában ezt az országot?

Tudatlanság vagy antiszemitizmus? Miért úgy tudósít a gázai háborúról a független magyar sajtó, ahogy?

2025.06.27. 12:38
Nagy érdeklődés kísérte Novák Attila és Nemes Dániel vitáját a Bálint Ház sávuoti rendezvényén. Bár nem estek egymás torkának a felek, sok kérdésben azért igen eltérő álláspontot fogalmaztak meg.

Sávout éjszakáján próbálták kipukkasztani a zsidó közösség véleménybuborékait

2025.06.04. 15:59
Dafke címmel szervezett részvételi vitaestet a Bálint Ház a sávuoti programja részeként, ahol Tóth Jakab vezényletével Izraelről és a hazai zsidó közösség Izraelhez fűződő viszonyáról vitatkozhattak a résztvevők.

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20. 12:08
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

Sávuoti Cigány Mózes a Bálint Ház éjszakáján

2024.06.18. 16:15
Mintha a tóraadás ünnepén, a Józsefváros mélyén egy tradicionális amazóniai ayahuasca-szertartáson vennénk részt. Ilyen volt a Katona József Színház előadása a Bálint Ház sávuoti rendezvényén.

Új helyszínen a Bálint Ház sávuoti éjszakai rendezvénye

2024.05.23. 11:16
Egy minden érzékszervre ható élményre hívják az érdeklődőket sávuot éjszakáján.

Ügyek mentén jól szerveződik a hazai zsidóság, de az összefogás nem mindig megy a legjobban

2023.06.08. 18:38
Közösségi vezetők beszélgettek a Bálint Házban sávuot estéjén arról, hogyan szerveződik a zsidó közösség, és mennyire teszi ezt jól.

Szerveződj! – Sávuot éjszakája a Bálint Házban

2023.05.18. 17:49
Kerekasztal-beszélgetések, előadások aktuális vagy történelmi témában váltják egymást egészen hajnalig a JCC Budapest – Bálint Ház hagyományos, egész éjen át tartó sávuoti eseményén.

Vitatkozd végig az éjszakát! – Sávuot a Bálint Házban

2022.05.27. 15:24
A zsidóság hagyományában a vita elkerülhetetlen, de vajon tudunk-e vitázni? Tudjuk-e okosan, észérvekkel meggyőzni egymást, és elfogadni a más véleményt?

Rakéta találta telibe a zsinagógát, a hívek visszatértek savuot ünnepére imádkozni

2021.05.17. 15:55
Askelon város egyik legismertebb zsinagógáját nem sokkal savuot kezdete előtt érte találat. A zsinagóga szomszédságában lakó idős rabbi csodával határos módon karcolás nélkül megúszta a támadást.

Jobbulást! – Virtuális sávuot a Bálint Ház szervezésében

2021.05.13. 17:41
Sávuot, a Tóraadás ünnepe különleges esemény a Bálint Házban, amikor az odalátogatók az egész éjszakát izgalmas témák átbeszélgetésével töltik. Idén még virtuálisan, de ismét különleges programmal készülnek a Jobbulást! című est szervezői.

Járványügyi korlátozásokkal érkezik sávuot ünnepe Izraelben

2020.05.28. 17:03
Járványügyi megszorításokkal készülnek a csütörtök este beköszöntő sávuot ünnepre Izraelben. az A két méteres távolság megtartása és a maszk viselése kötelező lesz az ünnepi eseményeken.

Trump és Jeruzsálem: mennyit számít egy nagykövetség?

2018.06.15. 08:08
Miért nem törtek ki lázadások Izrael-szerte, miután Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálembe helyezte át országa nagykövetségét? Mi is Jeruzsálem hivatalos státusza, és miért nem egyszerű erre felelni? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Talmud Nem Csak Nőknek sávuoti előadása.

Ma már a civilek alkotják a zsidó többséget

2018.05.25. 12:11
Borgula Andrással a Kibic Szövetség és a zsidó civil szervezetek jövőjéről, illetve a Gólem Színház új darabjáról beszélgettünk. A Savout – a Bálint Ház Éjszakáján jártunk.

Évszázadokra nyúlik vissza a magyarországi zsidók és a Szentföld kapcsolata

2018.05.24. 16:45
Raj Ferenc, a Bét Orim rabbija savuoti tanításában a magyarországi zsidóság a Szentfölddel való évszázadokra visszanyúló kapcsolatáról tartott előadást. A Savout – a Bálint Ház Éjszakáján jártunk.

Mi teszi szentté a Szentföldet?

2018.05.22. 16:00
Kelemen Katalin, a Szim Salom rabbija savuoti tanításában Izrael földje szentségének kérdését járta körül, és arra keresett választ, hogy végül is mi az, ami szentté teszi a zsidóság számára a Szentföldet. A Savout – a Bálint Ház Éjszakáján jártunk.

Savuot, a zsidó nemzet születésnapja

2018.05.18. 18:30
Sávuotkor sok mindent ünneplünk egyszerre, a tóraadástól kezdve Dávid király születésnapján keresztül egészen az új kenyérig. Fináli Gábor rabbi összefoglalja, hogy mit is érdemes tudni erről az ünnepről.

A hetek ünnepe az újrakezdést jelképezi

2017.05.29. 13:19
A peszach és savuot közötti időszak igen hasonló egy repülőgépen való utazáshoz: elindulunk valahonnan és megérkezünk valahová. Közben azonban sok minden történik.

György Péter: Vagy mindenki, vagy senki

2015.05.28. 22:00
„Csak a tanulás van, a tanulás éjszakái és nappalai, a végeérhetetlen tanulás, ha szabadok akarunk lenni. Ha akarunk.” György Péter megnyitó beszéde a Bálint Házban Sávuot éjszakáján
▼ Korábbi cikkek