mecset
Zsidó-keresztény-muszlim közös imahelyet építenek Berlinben
2021.02.22. 08:04
A House of One, azaz Egy Ház elnevezésű építményben egyszerre kapna helyet egy zsinagóga, egy templom és egy mecset.
A világ egyik legősibb mecsetét találták meg Izraelben
2021.01.22. 14:27
A Tibériás városban folytatott ásatásokon előkerülő mecset mellett keresztény templom és zsinagóga is működött. Ez a több vallású térség volt, a regionális együttélés szimbóluma.
Ritka közel-keleti leletre bukkantak izraeli régészek
2019.07.19. 14:40
Izraeli régészek a muszlimok Izraelbe érkezésének idejéből származó, 1200 éves mecsetet találtak a Negev sivatagban. Ez a legkorábbi eddig ismert falusi mecset.
Hanukázz együtt muszlimokkal, keresztényekkel!
2017.12.15. 13:37
Most vasárnap két olyan hanukai eseményt is rendeznek, amelyen muszlim és keresztény egyházi, közösségi személyek is részt vesznek majd. Az egyik ráadásul vidéken, a másik pedig egy mecsetben lesz megtartva.
Zsidók segítségével épülhet újjá a gyűlölködők által felgyújtott floridai mecset
2017.09.05. 11:58
Több zsidó adomány is érkezett annak a floridai mecsetnek a megsegítésére, amelyet gyűlölködők gyújtottak fel még februárban. Először csak a furcsa összegű felajánlásokra lettek figyelmesek a helyi iszlám közösség tagjai.
Miért tiltakoznak a palesztinok ilyen hevesen néhány egyszerű beléptető kapu miatt?
2017.07.25. 12:58
Fémdetektoros beléptető kapukat helyezett el az izraeli rendőrség a Templomhegyen, az al-Aksza és a Sziklamecsetnek otthont adó Mecsetek terének bejáratánál. A palesztinok ebben a lépésben az 50 éve fennálló status quo megsértését látták, majd pedig elszabadult a pokol.
▼ Korábbi cikkek