Marom Egyesület

Mintha október 7. után a magyar zsidó közösséget egy buborékba zárták volna be

2024.10.04. 16:09
Jobbra tolódott-e a hazai zsidóság az október 7-i támadást követően? Szükség lenne-e a gázai palesztinok helyzetével is foglalkoznia a zsidó médiának? Ilyen ez ehhez hasonló kérdéseket jártak körül egy úgy programsorozat első eseményének résztvevői az Aurórában, ahol Schönberger Ádám Surányi Ráchel és Gerő Márton szociológusokkal beszélgetett.

Nehéz helyzetbe kerülhet az Auróra az este 10 utáni zárással

2019.03.14. 14:09
A mai napon arról döntött a Fővárosi Ítélőtábla, hogy az Auróra este 10 óra után nem folytathat kereskedelmi tevékenységet. A helyiség üzemeltetői szerint ez az egész civil ház fennmaradását súlyosan veszélyezteti.

Szélsőségesek mentek sorosozni a zsidó szervezeteknek is otthont adó közösségi házhoz

2017.05.05. 09:39
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom néhány képviselője gondolta úgy, hogy eljött az idő, hogy beszálljanak a kormány által gerjesztett sorosozásba. Erre a legmegfelelőbb helynek a VIII. kerületi Aurórát találták.
▼ Korábbi cikkek