Magyar Zsidó Múzeum

A tavalyi évben a Magyar Zsidó Múzeum a külföldi látogatók körében a második legnépszerűbb múzeum volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemrég közzétett adatai szerint.

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár megújult kiállítása bevezeti a közönséget a judaizmusba és annak elemeibe. A jelenlegi kiállítás azonban nem végleges, a jövőben ugyanis jelentősen bővülni fog és folyamatosan meg is újul majd.

A Hanukatalizátor Díjjal a Bálint Ház a közösség szolgálatát kívánja elismerni. Kimondott céljuk, hogy minél többen, különösen a fiatalok, lássák: értéke van annak, ha egy szervezet vagy egyén aktívan, akár erőn felül tesz a környezetében élő társaiért, tevékenyen részt vesz a közösségformálásban.

A cionista nemzeti művészet kialakítására egy fiatal bevándorló művészekből álló csoport 1906-ban Jeruzsálemben létrehozta a Becalél Művészeti Akadémiát. Követendő szempont volt, hogy a termékek nyersanyaga helybeli, izraeli anyag legyen és lehessen háziipari körülmények között is művelni.

Németország legrégebbi zsinagógája ma is áll és látogatható – jóllehet többször lerombolták és újraépítették. A wormsi zsinagóga igazi emlékezethely, olyan kis „emlékkapszula”, melyben az askenázi zsidó történelem számos fontos jelensége megismerhető. A Kristallnacht évfordulóján erre emlékezünk.

Az 1929-es korabeli tudósításokat olvasgatva borzongató a hasonlóság nem csak a terror mértéke és a módszerek kegyetlensége, de a külvilág cinikus reakciói között is.

Alig maradtak ránk szukot ünnepéhez kapcsolódó zsidó tárgyak. Ezen a szukoti tálon a tizenkilencedik század végének nosztalgikus ábrázolásai láthatók, melyek egy eltűnőben lévő tradicionális zsidó világot jelenítenek meg.

A képeslapok abban az időben lettek népszerűek Európában, amikor a zsidó közösségek mindennapi élménye volt a kivándorlás, otthonváltás, és az ebből fakadó otthontalanság érzése. Az országok, vagy akár földrészek között szétszakadt családok tagjai között nagy divat lett a képeslapküldés, amivel fenntarthatták a családi-baráti kapcsolatokat.

A nagyméretű olajfestmény ősz szakállas, botra támaszkodó öreg zsidót ábrázol. Viselete már a festmény készítésének korában (1856) is kissé régimódi: földig érő kabátjához csizmát és háromszögletű zsidókalapot, „dreispitzhut”-ot visel. Kezében héber betűs irat: adománygyűjtő ív látható, melyen a szegényeknek gyűjtött pénzadományokat rögzíthette.

A tekintélyes méretű (44 cm széles) ezüst hanukai menóra későampír vázácskáival, biedermeier rózsácskáival és kosárkáival, no meg az osztrák császári koronával a tetején első blikkre tipikus bécsi tárgy, megmutathatjuk vele a hanukai csoda mellett a ringstrassei gazdasági csodát is. Ha alaposabban utánajárunk, akkor meg még ennél is sokkal többet.

1929 augusztusában a jeruzsálemi arab lakosság egy része késekkel és botokkal felfegyverkezve benyomult a jeruzsálemi Óvárosba és megtámadta a már évszázadok óta ott élő zsidó közösséget. A zavargások után készült gyászjelentés egy példánya Budapestre is eljutott, a magyar zsidóság képviselői kiemelt fontosságú helyen, a régi Képviselőház Bródy Sándor utcai épületében tiltakoztak a történtek miatt.

A forró nyári időszakot – hőségriadó nélkül is – mindenki igyekszik egy picit lazábban átvészelni. A „lazábban” persze mást jelent a szigorúan vallásos körökben.

A múzeum fogalma mára elég sokrétű lett, de eredendően mégiscsak azért hozták létre ezeket az intézményeket, hogy gyűjteményeikkel és a tárgyakról szóló tudással leírja a világot, bemutassa, hogy egy-egy kultúra mit tart megőrzésre, bemutatkozásra érdemesnek.

A vesztes háború, a forradalmak és a numerus clausus törvény által is sújtott hitközségben Lederer Sándor, a Pesti Izraelita Hitközség „valláskulturális reform” nevű programja forradalmi változásokat indított az akkor már hosszú évek óta a politikai és hitközségi csatározásokban kifáradt szervezetben.

Ez a furcsa kettős szék az askenázi zsidók körében elterjedt bútordarab, ilyet használtak régebben a körülmetélések alkalmával. A szokás szerint a baloldali ülésen ül a gyermeket az ölében tartó kvater vagy szandek, míg a jobboldalon az újszülötteket védelmező Élijáhu foglal helyet láthatatlanul.

Az 1920-as 1930-as évek felerősödő antiszemita szólamai között visszatérő vád volt a zsidó közösség gyökértelensége. E vádak ellen a korabeli zsidó szellemi élet jelesei különösen fontosnak érezték egy olyan tárgy megszerzését, amely azt bizonyította, hogy a Magyarország területén már jóval a magyar törzsek honfoglalása előtt is éltek zsidók.

2015-ben a háború után holokauszt emléknapnak kijelölt Ádár 24-i böjt és gyásznap március 15-re esett, de mára az ádár 24-i gyásznap elfelejtődött a zsidó közösségben.

Történelmi emlékeket néha nem ott kell keresni, ahol logikusan lenniük kellene, hanem meglepő helyeken bukkanhatunk kincsekre.

A Szentély tárgyainak felidézése pozitív gondolatokat ébreszthetett eleinkben, ezért a zsidó művészet történetében számos helyen találkozunk a Szentély tárgyainak szinte leltárszerű ábrázolásával. A budapesti Zsidó Múzeum „Szentélyleltára” egy 18. századi tóradíszen, egy rimonpáron található.

Mit tehet hozzá egy digitális eszköz a múzeumi élményhez? A fényképezés korabeli technikai feltételei miatt sok olyan elem hiányzik erről a képről, ami a zsidó élet teljességének integráns része volt, de fényképen nem megörökíthető. A múzeumi kiállításánál ezt a tényt a bemutatás részévé kell emelnünk, muzeológiai eszközökkel rá kell mutatnunk erre a hiányosságra, vagy tárgyakkal, digitális eszközökkel pótolnunk kell.

A Síp utcai díszterem, mely a mai napig a hitközségi döntések helyszíne, mindig kifejezi azt az ideológiát, melyhez a közösség önként vagy kényszerből alkalmazkodik. Az 1950-es években a kommunista “szentháromság”, Lenin, Sztálin és Rákosi Mátyás arcképe dekorálta a dísztermet. Ebben az időben a Magyar Izraeliták Országos Képviselete központként fogta össze valamennyi zsidó hitközséget. Vezetése alatt a zsidó társadalmi és hitélet folyamatosan sorvadt, minimális szintre zsugorodott.