háború
A gázai háborúról szóló dokumentumfilm kapta a zsűri különdíját a Velencei Filmfesztiválon
2026.09.14. 08:47
Az izraeli alkotók szerint filmjük a gázai háborúban történtekkel való szembenézésre szólít fel, az izraeli hadsereg szóvivője viszont teljes mértékben elutasította a benne elhangzott állításokat.
A terrorizmust támogató demonstrációk betiltását követelték Budapesten
2026.08.22. 09:11
A Dohány utcai zsinagóga előtt megtartott demonstráción a tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy a Magyarországon Élő Palesztinok Közössége szolidaritási demonstrációt tartott aznap palesztin foglyok mellett.
Terrorizmust támogató budapesti demonstráció miatt tiltakozik a Mazsihisz
2026.08.18. 18:23
A Mazsihisz felkéri az ügyben hatáskörrel rendelkező szerveket, hogy a gyülekezési törvény céljának megvalósulása érdekében vizsgálják felül a jelenlegi gyakorlatot.
44 év után találták meg egy eltűnt izraeli katona földi maradványait Libanonban
2026.08.18. 11:14
Jehuda Katz volt az első libanoni háborúban, 1982. június 11-én lezajlott Szultán Jakub-i csata utolsó eltűnt katonája. Szülei már nem élhették meg, hogy fiuk földi maradványai hazakerüljenek Izraelbe.
Budapesten vesznek részt rehabilitációs programon a Golánon 12 drúz gyerek életét követelő támadás túlélői
2026.08.14. 10:44
Az izraeli nagykövetség által szervezett tenisz-rehabilitációs programon idén izraeli drúz lányok vesznek részt, hogy a sporton keresztül kapjanak segítséget a testi-lelki felépüléshez.
Dalok, amelyek a gázai fogságban születtek
2026.08.11. 11:24
Az egykori gázai túsz, Szagi Dekel-Hen számára a fogságban a zene, az, hogy magában énekelt, segített megőrizni a józan eszét.
Kárpátaljáról és az ukrajnai front közeléből érkező gyerekeket táboroztat az EMIH a Balatonnál
2026.07.22. 15:39
Sokan olyan családból jönnek, amelyeket közvetlenül érintett a háború: szüleik hadifogságban vannak, eltűntként tartják őket nyilván, vagy Ukrajnát védve vesztették életüket.
Október 7. megemlékezés a Szenes Hanna parkban: Izrael léte súlyos áldozatokhoz kötődik
2026.04.27. 11:16
Izrael függetlenségének napján tisztelegtek a Keren Hayesod Hungaria Alapítvány, a ZSKF, a Merkaz és Erzsébetváros Önkormányzata közös szervezésében az október 7-i terrortámadás és az azt követő háború áldozatai előtt, hangsúlyozva, hogy a függetlenség öröme elválaszthatatlan az érte hozott áldozatoktól.
Tíznapos tűzszünet vette kezdetét Izrael és a Hezbollah között
2026.04.17. 08:46
Az izraeli haderő – párhuzamosan az Irán elleni műveletekkel – hetek óta folytat intenzív katonai akciót Dél-Libanonban az Irán által támogatott Hezbollah iszlamista terrorszervezet ellen.
Az október 7-i terrortámadás és a gázai háború áldozataira emlékeznek a Szenes Hanna parkban
2026.04.09. 13:22
A megemlékezésre a terroristák által két kisgyermekével együtt meggyilkolt Siri Bibasz születésnapján kerül sor, amely idén Izrael függetlenségi napja is egyben. A megemlékezést filmvetítés követi.
Izrael támogatásával veszi kezdetét a kéthetes tűzszünetet az Irán ellen folytatott háborúban
2026.04.08. 09:32
A tűzszünet nem terjed ki Libanonra az izraeli miniszterelnöki hivatal közleménye szerint.
Még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború
2026.03.19. 15:33
Izraelben csütörtökön is számos alkalommal szólaltak meg a légvédelmi szirénák.
A képek mögötti valóság – Beszélgetős program a jelenlegi háborúról fiataloknak
2026.03.19. 09:11
A Hanoar Hatzioni és a Merkaz – Héber és Izraeli Kulturális Központ közös programra invitálja a 14 és 20 év között korosztály tagjait. A különleges estén lehetőség lesz beszélgetni a jelenlegi háborúról személyes élmények és tapasztalatok alapján.
Kilenc ember meghalt egy iráni rakétatalálat következtében Izraelben
2026.03.01. 17:49
Iráni rakéta találta el egy zsinagóga óvóhelyét a Jeruzsálem közelében lévő Bét Semes városban.
A Mazsihisz támogatja az iráni fenyegetés elleni határozott fellépést
2026.03.01. 17:20
A Mazsihisz és a BZSH krízisvonala segítséget nyújt a Magyarországon tartózkodó izraeli állampolgárok számára.
Egy negyven év körüli nő az Irán elleni háború első halálos áldozata Izraelben
2026.03.01. 08:28
Tel-Avivban több tucat lakóház megrongálódott egy iráni rakéta becsapódásának következtében, a támadásban sokan megsérültek.
Segítség felajánlása Budapesten ragadt izraeliek számára
2026.02.28. 13:20
Az Iránnal való háború kitörését követően sok izraeli rekedt Magyarországon, akiknek többféleképpen lehet segíteni.
Az utolsó izraeli túsz holtteste is hazakerült a Gázai-övezetből
2026.01.26. 17:38
Ran Gvili 24 éves rendőr törzsőrmestert a 2023. október 7-i terrortámadás végén a Hamász emberei már holtan vitték magukkal a Gázai övezetbe, miután tűzpárbajban megölték Alumim kibucnál.
Az október 7-i mészárlásban meggyilkolt thaiföldi vendégmunkás holttestét adta vissza a Hamász
2025.12.04. 09:22
A Gázai övezetben már csak egy elhurcolt áldozat maradt, a 24 évesen elesett Ran Gueli, a rendőrség különleges egységének katonája.
Még két elrabolt áldozat maradt a Gázai övezetben, miután hazakerültek egy újabb izraeli túsz földi maradványai
2025.11.26. 13:19
Dror Or holttestét 2023. október 7-én hurcolta el Beeri kibucból az Iszlám Dzsihád terrorszervezet. Családja számára most véget ért a 781 napos fájdalmas várakozás, a szüntelen küzdelem hosszú és elviselhetetlen időszaka.
Vészhelyzetben a föld alá költözik az izraeli kórház, ahol magyar orvosok is önkénteskedtek a háború idején
2025.11.23. 15:13
A Galilee Medical Center Észak-Izrael második legnagyobb kórháza, amely háborús időkben betöltött szerepének és az egyik korábbi igazgató előrelátásának köszönhetően Izrael egyik vezető intézményévé vált a komplex háborús sérülések kezelésében. A kórház sürgősségi osztályának igazgatója a Partnership2Gether program szervezésében a Merkazban tartott előadást.
▼ Korábbi cikkek




















