gyűlölet
Mi lenne, ha hirtelen eltűnnének a zsidók? – A Gólem Színházról írt a New York Times
2018.10.31. 16:30
A Gólem Színház új, Kiválasztottak című előadása kapcsán írt cikket a zsidó színházról az amerikai lap. A politikai kabarénak nevezett darab arról szól, mit csinálnának az emberek, ha hirtelen eltűnne az összes zsidó.
Hogyan harcol egy berlini muszlim tanár az antiszemitizmus ellen?
2018.01.10. 17:06
Németországban egyre több az antiszemita megnyilvánulás az ott élő muszlimok részéről. Egy Berlinben élő muszlim tanár azonban úgy döntött, küzdeni fog a zsidókkal szembeni gyűlölet ellen.
Zsidók segítségével épülhet újjá a gyűlölködők által felgyújtott floridai mecset
2017.09.05. 11:58
Több zsidó adomány is érkezett annak a floridai mecsetnek a megsegítésére, amelyet gyűlölködők gyújtottak fel még februárban. Először csak a furcsa összegű felajánlásokra lettek figyelmesek a helyi iszlám közösség tagjai.
Egy, a holokauszt idején elpusztított közösség Tóráját is kimenekítették a zsinagógát fenyegető neonácik elől
2017.08.25. 14:04
A Charlottesville-be sereglett szélsőségesek fáklyás felvonulást tartottak két héttel ezelőtt a városban, miközben náci jelszavakat skandáltak. A helyi zsidó közösség képviselői pedig jobbnak látták, ha kimenekítik a Tórákat a fenyegetett zsinagógából.
Így tisztítja meg Berlint egy diákokból álló csoport a neonáci falfirkáktól
2017.08.04. 13:03
Egy diákokból álló berlini graffitis csoportnak elege lett a német fővárost ellepő neonáci falfirkákból, ezért úgy döntöttek, a kreativitásukat használják fel a falakra festett horogkeresztek ellen.
▼ Korábbi cikkek