
Egyedül vagyok a színpadon, magam díszítek, hangosítok, világítok az előadás közben – Hencz András monodrámája újra a Gólemben
Színész. Világosító. Műszaki vezető. A Mehr Licht!-ben pedig mindezt egyszerre csinálja. Hencz András nemcsak a Gólem egyik legtöbbet játszó színésze, hanem a színház műszaki vezetője is. A Mehr Licht! című monodrámában pedig a két világ végképp összeér: egyedül van a színpadon, miközben maga díszít, hangosít és világít is. Interjú.
Az előadás ötlete 2022-ben született, amikor először olvasta Rotterdami Erasmus A Balgaság dicsérete című művét. Ami akkor lehengerelte, abból végül évek munkájával született előadás. De milyen egy olyan előadás, amelyben nincs senki, aki helyetted felkapcsolja a lámpát? És milyen érzés egy olyan szöveggel dolgozni, amely több száz év után is képes betalálni?

Interjúnkban mesél a Gólemben töltött éveiről, a színészből lett világosító munkájáról, a színházi „lekalapálandó figurákról”, a több évig formálódó Mehr Licht!-ről, és arról is, miért tud egy több mint ötszáz éves szöveg ma is meglepően pontosan és viccesen beszélni rólunk.
Egy éve vagy tagja a Gólemnek. Gondoltad, hogy ilyen lesz vagy meglepetés volt a színház működése?
Valóban, mindjárt egy teljes naptári éve, még néhány nap, de ki számolja. Viszont játszottam már az Utolsó velencei kalmárban is, amikor a Csányi utcai épület megnyitott öt éve. Azóta a Rossz zsidókban is, ráadásul úgy alakult, hogy az elmúlt pár évben néhány világosító kollégámmal, barátommal együtt jártunk ide az előadásokat világítani is, (hiszen néhány évada már inkább, mint világosító dolgozom, nem, mint színész) szóval szerencsére azért az elmúlt öt évben sok időt töltöttem itt mindenféle formában.
Láttam, milyen elhivatottsággal és odaadással dolgozik a teljes stáb. Tudtam, hogy ez nem egy olyan apparátus, mint amit, amiket a kőszínházaknál láttam, hogy minden feladatkörre van egy jól képzett, felkészült szakember. Azt nem állítom, hogy nem reménykedtem abban, hogy megúszom a heti takarító szolgálatot, de hát csak nem sikerült.

Szóval maga a működés nem lepett meg, de… Van egy általános karbantartó oldala is a munkámnak, ami kicsit olyan, mint azok a vurstli játékok amikor valami kalapáccsal kell csapkodni a random felbukkanó kis figurákat. A legváratlanabb pillanatban egyszer csak felüti a fejét egy probléma, ami a „jaj, ezt nem ide kell rakni”-tól az „életveszélyt kell elhárítani 15 másodpercen belül az épület másik végében”-ig terjedő skála bármelyik pontján elhelyezkedhet. Azt hiszem erre nem lehet felkészülni. De nagy ambícióim is voltak, vannak, hogy min szeretnék változtatni ahhoz, hogy szerintem egy könnyebb, rendezettebb, élhetőbb működést érjünk el és szerencsére mindig nyitott fülekre és segítőkész kollégákra leltem.
Ebben az évben valósult meg a monodrámád, a Mehr Licht! című előadás. Mi az előadás alapja és mióta foglalkoztál a színrevitelével?
Igen, ha már a nyitott fülek. Ha jól emlékszem 2022-ben olvastam először Rotterdami Erasmus A Balgaság dicsérete című művét. Ez egy fejezetekre bontott monológ sorozat, egy ilyen vélemény-enumeráció, hogy túlfogalmazzam. Erasmus végig vette tételesen gyakorlatilag az egész általa ismert világot és mindenről elmondta, hogy miért balgaság, és hogy az miért jó, hogy balgaság. Amikor először olvastam, olyan volt mintha minden problémámra, kérdésemre, óhajomra, sóhajomra azonnal mondott volna valami megoldást, egy új nézőpontot, egy választ, egy fricskát…

Nem sorolom tovább. De a lényeg, hogy lehengerelt, és már akkor elhatároztam, hogy szeretném színpadra alkalmazni. A sok év előkészítés közben-után mindig kíváncsiak voltak erre a Gólemben. Mivel az alapmű nem kötődik közvetlen a zsidósághoz, végül pályázaton keresztül, a TÁP Színház és a Gólem koprodukciójában tudott megvalósulni egy kis csapat munkájának eredményeképp. Csernai Mihály, mint író-dramaturg, Nyáry Pál rendezőként, Molnár Anna látványtervező feladatkörben, Siflis Anna, mint producer csatlakozott.
Mik voltak a legnagyobb nehézségek a próbafolyamat során?
Több helyen pályáztunk és azt hiszem mindannyian meglepődtünk, hogy pont – és egyedül – a Rósánékatéka pályázaton szereztünk támogatást. Így lett egy hirtelen jött áprilisi határidő a létrehozásra, ami egy amúgy is elég sűrű színházi évad közepén talált meg minket. Szóval már maga a próbák érkezése is meglepetés volt. Sokat küzdöttünk azzal, hogy ezt a 16. századi szöveget olyan formára csiszoljuk, hogy mindenki meghallhassa, láthassa, érthesse azt, amiért én úgy rajongok.
Valamint lett egy nagy vállalásunk is: erősen az én élethelyzetemből inspirálódva egy világosító lett e szereplő. Ez azzal jár, hogy egyedül vagyok a színpadon, s semmilyen színpad körüli segítséget nem használok, magam díszítek, hangosítok, világítok az előadás közben. Olyan mentális zsonglőrködést jelent ez egy-egy alkalommal, ami nagyon elfárasztott már a próbák során, de természetesen hatalmas szabadságot is ad, csak meg kellett tanulnom azt használni, élvezni.

De azt gondolom, hogy ez az egyik legizgalmasabb aspektusa az előadásnak. Amikor elkezdődött formálódni a koncepciónk, szándékosan kerestem, néztem mindenféle monodrámákat, önállóesteket. Még az Edinburgh Fringe fesztiválon is e mentén próbáltam összeválogatni, hogy mit nézzek. Kerestem az inspirációt, hogy ki hogyan oldja meg ezeket a problémákat. Egy nagyon hasonló előadást láttam ott, ami az Egyesült Államokból érkezett Skóciába, de az sokkal kisebb apparátust használt a mienknél, a hölgy sokkal inkább filmes eszközökkel operált. De mi nem adtuk fel, s habár nagyon megizzasztó, szerintem megérte.
Mitől érdekes ez az Erasmus szöveg még ma is?
Nem évült el. Több száz éves, és oldalakon keresztül tudtuk úgy használni egy az egyben az eredetit, hogy nem kellett hozzányúlni, értelmezni, átírni, és mégis aktuális, frappáns, bölcs és csodálatosan vicces. Egy olyan humort képvisel, használ, amivel nagyon ritkán lehet találkozni a színpadon. Nagyon csavaros, néhol egészen kiszámíthatatlan, mégis a csattanó, a konzekvenciák pofonegyszerűek. Mindent megpiszkál megbolygat, feje tetejére borít, majd mikor az ember már egy olyan hógömbben érzi magát, amit túlráztak s nem lát semerre sem a problémáktól, gátlásoktól bajoktól, az ember kezébe nyom egy pofon egyszerű megoldást.

Egyszerre vicces és valahogy ijesztő is ez az egyszerűség. Hogy hozzak egy konkrét példát, az egyik kedvencem az, ahogyan tökéletesen érthető logikával levezeti, hogy a tudósok, filozófusok, grammatikusok, szóval a nagy bölcsek és okosak valójában a legbalgábbak, vagy csak akkor lesznek boldogok és elégedettek, ha a Balgaság iránymutatását követik. Nem akarom elmesélni pontosan az okfejtést, hiszen benne van az előadásban, de tökéletesen érthető. Bámulatos.
Hogy viseled a kritikát, amikor egy szerelemprojektről van szó?
Ha próbálok vagy előadáson dolgozom sosem visel meg a kritika. Feltéve, ha tudom értem vagy érzem, hogy az kritika és nem csak valami beböfögött gondolat. Kifejezetten ki voltam éhezve ebben az esetben minden kritikára, inputra, hogy nehogy az én elfogultságom legyen az átka a produkciónak. Ezért is tartottunk egy olyan előbemutatót amire közönséget hívtunk, akikkel utána igyekeztünk nagyon sokat beszélgetni, ki mit értett, érzett, mit hiányolt.
Nagyon tanulságos volt, és én nagyon szeretek tanulni. Töltöttem egy pár hónapot Erasmus ösztöndíjjal Angliában is az egyetem alatt, ott is végig ezzel a „devised” – közösen fejlesztett előadás készítési módszerrel dolgoztunk. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek van beleszólása majdhogynem mindenbe, együtt hozzuk meg a döntéseket az előadás készítése során. Ezt kértem ettől a csapattól is. Sokszor idegőrlő megtalálni a közös nevezőket vagy kompromisszumokat, de ez az az összmunka amiért én szeretek színházat csinálni.
Miben vagy látható a Gólemben még?
A Rossz zsidók című előadásban, elbújtattunk egy pár mondatra a Lefitymármegintbe, valamint a Dibukban. De hogy újra visszacsatoljak az első kérdésre és a sokféle random munkafolyamatokra: ha felolvasást szervezünk, verset mondunk, kerületi műsorban veszünk részt, akkor általában abban is részt veszek. Valamint készül egy új előadásunk Állatok munkacímmel, abban is fogok játszani.

Van kedvenc gólemes szereped?
Hú, de sokszor olvastam ennek a kérdésnek különböző verzióit mindenféle színész-interjúkban. Már csak arra gondolok, hogy nem tudok izgalmas választ adni, mindenhogyan válaszoltak erre. A Rossz zsidókban nagyon olyat játszom, amilyen nem vagyok, azt azért szeretem. A Dibukban körül vagyok véve sok pályakezdő kedves kollégával, az amiatt izgalmas, illetve annak a világítását is én terveztem s arra is elég büszke vagyok, azt azért szeretem nagyon. A Lefitymármegintben egy nagyon stresszmentes kis színesem van azt azért tudom szeretni (szinte már túlzás állítani, hogy játszom benne, de jöjjenek el, keressenek meg benne!). A Mehr Lichtről meg már unalmas lenne még többet áradozni. Szóval röviden: Nincs.

Mik a terveid erre az évadra?
A tavalyi évadot még a Pesti Színházban kezdtem, ha azt is számoljuk akkor hét premierem volt mindenfelé tavaly. Az átlag három, el is fáradtam. Szeretnék színházilag úgy hozzáállni, hogy csak játszani a futó előadásokat, s kiélvezni ezt. Illetve épül-szépül a GóleMűhely is, ott is nagyon sok munka és tanulnivaló van még, hogy kicsinosítsuk. És hát ugye minden nap felüti a fejét néhány lekalapálandó figura-probléma.
A Mehr Licht! című előadás legközelebb október 22-én 19 órakor lesz látható a Gólemben. Színlap és további információk:
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!




