Hamlet, Tycho Brahe és a prágai Löw rabbi különös találkozása a Sálom utcában

A rejtélyes szupernóva felbukkanásával induló történetben egy különös, több mint négyszáz éves hálózat rajzolódik ki, amelyben Shakespeare, egy dán csillagász, egy magyar származású orvos, egy prágai zsidó tudós, Löw rabbi és Johannes Kepler is fontos szerephez jut. Horányi Gábor, a Lauder Iskola korábbi főigazgatójának előadásán jártunk a Sálom utca rendezvény Utcajesivájában.

Vasárnap egy napra ismét Sálom utcává változott az erzsébetvárosi Csányi utca. A kortárs zsidó kulturális és művészeti fesztivált immár negyedik alkalommal rendezték meg az Európai Zsidó Kultúra Napján, idén a szeretet és a szerelem jegyében. Az utcai forgatag, koncertek, gasztronómiai programok és beszélgetések között egy jesiva is megnyitotta kapuit, az Utcajesivában néhány órára bárki beülhetett tanulni.

Itt tartotta előadását Horányi Gábor, a Lauder Javne Iskola korábbi főigazgatója is, meglehetősen rejtélyes címmel. Hogyan keveredett Hamlet Dániába és mi a köze mindehhez a gólemet alkotó Löw rabbinak?

A címben feltett kérdésre nem egyetlen válasz érkezett, inkább egy különös, több mint négyszáz éves hálózat rajzolódott ki a hallgatóság előtt, amelyben Shakespeare, egy dán csillagász, egy magyar származású orvos, egy prágai zsidó tudós, Löw rabbi és Johannes Kepler valamilyen módon újra és újra egymás közelében bukkant fel.

Horányi rögtön az elején a ma oly gyakran emlegetett hálózatokhoz hasonlította történetét. Az 1560-as évektől nagyjából 1630-ig vezetett végig bennünket olyan találkozásokon és összefüggéseken, amelyek között akad történelmileg dokumentált kapcsolat, valószínű feltevés és olyan egybeesés is, amely egyszerűen túl szép ahhoz, hogy ne időzzünk el rajta egy kicsit.

A történet 1572-ben kezdődött az égbolton. A Cassiopeia csillagképben váratlanul feltűnt egy rendkívül fényes új csillag. Ma már tudjuk, hogy egy szupernóva volt, a kor embere számára azonban a jelenség komoly világnézeti problémát okozott. Az akkori elképzelés szerint a Holdon innen terült el a változó, tökéletlen földi világ, a Holdon túl pedig az égi szférák szabályos és változatlan rendje. Ha azonban egy addig nem létező csillag egyszer csak megjelent az égbolt állandónak hitt részén, valami baj volt a rendszerrel.

Az új csillag egyik legfontosabb megfigyelője a fiatal dán csillagász, Tycho Brahe volt, aki hosszú tanulmányt írt a jelenségről, később pedig II. Frigyes dán király támogatásával Hven szigetén felépíthette saját csillagászati központját. Éveken át hihetetlen pontossággal figyelte és mérte az égitestek helyzetét, még jóval a távcső használata előtt.

Horányi azonban egyáltalán nem száraz tudománytörténetet mesélt. Tycho Brahe életéhez ugyanúgy hozzátartozott az asztrológia, mint a precíz mérés, és még az is, hogy egy fiatalkori párbaj során elveszítette az orra egy részét, amelyet aztán protézissel pótolt. A tudomány és a misztikum ekkor még korántsem vált el olyan világosan egymástól, mint ahogyan ma szeretjük elképzelni.

És ezen a ponton lassan Hamlet is besétált a történetbe. Horányi felidézte azt a feltevést, amely az 1572-es égi jelenséget kapcsolatba hozza a Hamlet elején említett csillaggal. Shakespeare nyolcéves volt a szupernóva megjelenésekor, tehát akár láthatta is, vagy később olvashatott róla. Az egész előadásra jellemző volt ez a játékos óvatosság, pontosan jelezve, hol ér véget a biztosan dokumentálható történet, és hol kezdődik az izgalmas feltételezés.

A véletlenek azonban tovább szaporodtak. Tycho Brahe egyik róla készült metszetén nemcsak maga a csillagász látható, hanem nemesi családjának címerei is. Az előadó körbeadta a képet, majd arra kérte a hallgatóságot, keressen rajta valami ismerőset. Két név került elő, Rosencrantz és Guildenstern, ugyanaz a két név, amely Shakespeare Hamletjében is felbukkan. Ráadásul Horányi szerint a család két ilyen nevű tagja Wittenbergben tanult és az 1590-es években Londonban is járt. Véletlen? Lehetséges. Csakhogy közben Hamlet maga is wittenbergi diák, ahogy Rosencrantz és Guildenstern is. És ott van Helsingør, Shakespeare Elsinore-ja, nem messze attól a vidéktől, ahol Tycho Brahe dolgozott.

Wittenberg pedig egy másik szereplőt is bekapcsol a hálózatba, Johannes Jesseniust, vagyis Jeszenszky Jánost.Tycho Brahe Dániából való távozása után egy ideig Jesseniusnál szállt meg Wittenbergben.

A hallgatóság ekkor már nemcsak neveket és évszámokat kapott. Horányi több korabeli könyvet is hozott magával, köztük Jessenius 1601-ben Wittenbergben kiadott sebészeti munkáját. Egy 425 éves könyv indult útjára kézről kézre az Utcajesiva padjai között.

Jessenius később Prágába került, orvosként és politikusként is jelentős szerepet játszott. Az ő sorsa vezetett át a korszak sötétebb oldalához is, a tudományos forradalom nem békés könyvtárszobákban zajlott, hanem vallásháborúk, politikai konfliktusok és kegyetlen megtorlások közepette. Jesseniust a cseh rendi felkelés bukása után kivégezték. Prágában pedig már egészen közel kerültünk a cím másik főszereplőjéhez, Löw rabbihoz, a Maharalhoz.

Tycho Brahe II. Rudolf udvarában telepedett le, ahol a tudomány, az asztrológia, az alkímia és a misztika egészen sajátos közegben élt egymás mellett. Itt kapcsolódik a történethez David Gans, Löw rabbi tanítványa, aki egyszerre foglalkozott a zsidó hagyománnyal és csillagászattal, és Tycho Brahét is felkereste. Gans beszámolója szerint II. Rudolf magát Löw rabbit is meghívta az udvarába. Horányi külön hangsúlyozta, hogy a Maharalhoz kapcsolt gólemtörténet jóval későbbi legenda, az előadás szempontjából éppen az volt érdekes, hogy a valódi kapcsolatok is elegendően különösek.

A történet utolsó nagy szereplője Johannes Kepler lett, Tycho Brahe tanítványa és munkatársa. Kepler hitt a számok mögött rejlő kozmikus harmóniában, szabályos testekből és kristálygömbökből próbálta felépíteni a világegyetemet, ugyanakkor Brahe halála után éppen az ő évtizedeken keresztül gyűjtött mérési adatai vezették el azokhoz a felismerésekhez, amelyek alapjaiban alakították át a csillagászatot.

Ebben rejlett az egész történet egyik legizgalmasabb fordulata. Kepler a számára kedves tökéletes geometriai formák helyett végül hagyta, hogy az adatok mondják meg, milyen a világ. A néhány ívpercnyi eltérés nem mérési hibává vált, amelyet félre lehet söpörni, hanem olyan adattá, amely miatt magát az elméletet kellett megváltoztatni. Innen vezetett tovább az út a Kepler-törvényeken át Newtonig és ahhoz a felismeréshez, hogy ugyanazok a törvények érvényesek odafent és idelent. És ettől kezdve a Hold többé nem választotta ketté a világot.

Éppen ezért illett olyan jól ez az előadás az Utcajesivába. A Sálom utca vasárnapi forgatagának közepén négyszáz éves könyvek jártak kézről kézre, és közben kiderült, hogy Shakespeare Dániája, egy prágai rabbi tanítványa, egy magyar kötődésű orvos és néhány megszállott csillagász története nem is esik olyan messze egymástól.

Horányi Gábor előadásának végére láthatóvá vált, hogyan születnek meg az összefüggések azok között az emberek között, akik ugyanabban a korban ugyanazt a világot próbálják megérteni, ki egy teleszkóp nélküli csillagvizsgálóból, ki egy prágai jesivából, ki számokból és mérésekből, ki pedig történetekből.