Mikor hatásos a kommunikáció és hogyan segíti elérni a kívánt változást?

Civil szervezetek számára, szakértők segítségével egy inspiráló szakmai közegben tart háromnapos kommunikációs műhelyt a Mozaik Zsidó Közösségi Hub.

A hatásos kommunikáció jelentheti azt, hogy a kommunikáció a saját logikáján belül sikeres. Képes emberekhez eljutni, a figyelmüket megragadni, megszólítani őket, és, akár még üzeneteket is képes közvetíteni feléjük.

A hatásos kommunikáció másik jelentése, hogy a kommunikáció a szervezetünk által elérni kívánt hatást és változást erősíti. A kommunikáció nem pusztán információátadás szervezetünk aktualitásai mentén, hanem külön terület, amely tudatos tervezésével és működtetésével civil szervezetünk céljainak elérését segíthetjük elő. Ehhez nem kell nyílt kampányokat folytató szervezetnek lennünk. Az, hogy milyen értékek, elvek, elképzelések mentén kivel, hogyan és mikor kommunikálunk, ugyanúgy hatást tud elérni, mint egy-egy szakmai tevékenységünk.

Sok szervezetben a kommunikáció mégis egy utólagos gondolat, vagy kiegészítő munka, amihez nem tartozik saját tervezés, menedzsment és csapat. Nincsen külön területként, szakmaként és szaktudásként kezelve.

A május 6-8. között a Mozaik Zsidó Közösségi Hub által rendezett Civil Kommunikációs Műhely célja, hogy segítsen téged és szervezetedet a kommunikáció tudatos tervezésében és fenntartható működtetésében. Akár kezdő kommunikációs vagy, tapasztaltabb szakemberként már saját csapatot vezetsz, vagy a kommunikáció egy a több felelősséged közül, a három nap ezekben segítségedre lehet és hozzájárulhat szervezeted nagyobb láthatóságához.

A kezdő és haladó sávok segítenek, hogy a saját tudásszinted és szervezeted igényei szerint alakítsd a programot és a számotokra legfontosabb témákról tudjatok tanulni, azok mentén inspirálódni, hozzád hasonlókkal együtt gondolkodni. Mindezt szakértők segítségével egy inspiráló szakmai közegben.

Jelentkezés és további részletek: https://mozaikhub.hu/esemeny/civilkommunikaciosmuhely

Kiemelt kép: Mozaik Zsidó Közösségi Hub / Facebook

Még több Kibic

A holokausztban meggyilkolt magyar zsidó nők emlékművét koszorúzta meg Orbán Anita Rigában

2026.09.10. 2 nap ago
A magyar külügyminiszter rigai látogatásának első állomása a város Régi Zsidó Temetőjében felállított emlékmű volt.

A Pécs Pride-on is segíti a zsidó identitás és kultúra megismerését a Haver Alapítvány

2026.09.08. 3 nap ago
Idén már a Haver pécsi önkénteseivel találkozhatnak a VI. Pécs Pride Civil Falujának látogatói.

Változatos programokkal indul a Salom Klub őszi szezonja

2026.09.07. 4 nap ago
Kultúra, beszélgetések, közösség, időutazás, mozgás és egészségmegőrzés a Bálint Ház Salom Klubjának őszi programjai között.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »