Macron tölgyfát ültetett az Elysée-palota kertjében a halálra kínzott zsidó fiatalember, Ilan Halimi emlékére

Az Ilan Halimi halálának huszadik évfordulóján tartott megemlékezésen a köztársasági elnök arról is beszélt, hogy az antiszemita cselekmények statisztikái Franciaországban október 7. óta meredeken emelkedtek.

Emmanuel Macron francia államfő törvénybe iktatná a választhatóságtól történő kötelező eltiltást az antiszemita, rasszista vagy diszkriminatív cselekedetekért és megnyilvánulásokért elítélt köztisztviselők számára, mivel szerinte a politikusoknak a „köztársaság őreinek” kell lenniük.

A köztársasági elnök ezt a 2006-ban elrabolt és halálra kínzott zsidó fiatalember, Ilan Halimi emlékére a francia elnöki hivatalban rendezett megemlékezésen mondta pénteken.

Ilan Halimi

„Túl gyakran nevetségesnek tűnnek az antiszemita bűncselekmények és szabálysértések elkövetőire kiszabott ítéletek. Az átláthatóság és az igazság biztosítása érdekében szeretném látni az ítéletek és szankciók pontos ellenőrzésének bevezetését” – fogalmazott az elnök. „A kormány és a parlament azon fog dolgozni, hogy megerősítse az antiszemita és rasszista cselekmények büntethetőségét” – tette hozzá.

Emmanuel Macron beszédében elítélte az „antiszemita hidrát”, amely az elmúlt húsz évben a francia társadalom „minden szegletébe” behatolt.

Az államfő kiemelte, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem „minden francia küzdelme”, mert „amikor a hazában egy zsidó veszélyben van, akkor maga a haza van veszélyben”. Elítélte „az iszlamista antiszemitizmust, amely az október 7-i izraeli pogrom mögött áll”, és „a szélsőbaloldali antiszemitizmust (…), amely a szélsőjobboldal antiszemitizmusával és annak a hatalomról és gazdagságról szóló kliséivel verseng”, valamint az „antiszemitizmust, amely az anticionizmus álarcát használja a csendes előrenyomuláshoz”.

A francia elnök bírálta a „zsidó honfitársak dehumanizálására” irányuló kísérleteket is.

„Oly sok a sértés, ütés, fenyegetés és aggodalom. Olyan sok, hogy az antiszemita cselekmények statisztikái október 7. óta meredeken emelkedtek”

– emlékeztetett.

FULL SPEECH: Macron Delivers Powerful Remarks Marking 20 Years Since Ilan Halimi Murder | AC1B

French President Emmanuel Macron delivers a solemn address at the Élysée Palace marking 20 years since the murder of Ilan Halimi, a 23-year-old French Jew tortured and killed in an antisemitic crime. Macron’s speech highlights France’s fight against hatred, extremism, and antisemitism, reaffirming the nation’s commitment to remembrance and justice.

A belügyminisztérium csütörtökön közzétett jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt 25 évben az antiszemita cselekmények száma „soha nem volt olyan magas, mint az elmúlt három évben”, a Hamász palesztin iszlamista szervezet 2023. október 7-én Izraelben elkövetett terrortámadásait követően. 2023 és 2024 között ezek a cselekmények négyszeresére nőttek.

A belügyi adatok szerint a vallásellenes cselekmények száma Franciaországban 2025-ben hasonló szinten maradt, mint 2024-ben, 2489 regisztrált esettel, ezeknek több mint fele (1320) antiszemita cselekmény volt. A nyilvántartás szerint ezenkívül mintegy 843 keresztényellenes és 326 iszlámellenes cselekmény is történt tavaly.

Az államfő elmondta: a „digitális gyűlölet mérgének” leküzdésére Franciaország „elszámoltathatóságot kér a főbb platformoktól, és mérhető eredményeket a gyűlöletkeltő tartalmak gyors eltávolításában”. „Ha a kötelezettségvállalásokat nem teljesítik, érvényesíteni fogjuk az európai jogszabályokat, amelyek jelentős bírságokat írnak elő” – hívta fel a figyelmet.

„Nem tetszik bizonyos hatalmaknak – amelyek ki akarnak minket oktatni –, hogy a Felvilágosodás Franciaországában a szólásszabadság az antiszemitizmusnál és a rasszizmusnál megáll” – hangsúlyozta, utalva az Egyesült Államokra.

Az államfő ezután egy tölgyfát ültetett az Elysée-palota kertjében, amely „Ilan Halimi emlékének a köztársaságban való gyökerezését jelképezi”.

UNSEEN MOMENTS: Macron Honors Ilan Halimi With Tree Ceremony at Élysée Palace | AC1B

French President Emmanuel Macron symbolically adds soil to a commemorative oak tree honoring Ilan Halimi at the Élysée Palace, marking 20 years since his brutal antisemitic murder. Joined by Halimi’s sister Anne-Laure Abitbol, Macron delivered a powerful message against hatred and extremism. The ceremony underscores France’s continued fight against antisemitism and commitment to remembrance.

A megemlékezést Ilan Halimi halálának huszadik évfordulóján tartották az elnöki hivatalban. A 23 éves zsidó férfit 2006-ban Youssouf Fofana és a 27 tagú „barbárok bandája” nevű bűnszövetkezet azért rabolta el Párizsban, hogy a „zsidóságuk miatt meggazdagodott” családjától váltságdíjat követeljen.

A megkínzott és haldokló férfira három héttel később Párizs egyik külvárosi utcáján találták rá meztelenül, néhány nappal azután, hogy az egyre kisebb összeget követelő emberrablókkal megszakadtak a tárgyalások. Ilan Halimi a kórházba szállítása közben meghalt. Az óriási felháborodást kiváltó bűncselekmény tetteseit három évvel később elítélték, a „barbárok bandájának” vezetője életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Még több Kibic

Társadalmi párbeszéd indul a Szabadság téri német megszállási emlékmű sorsáról

2026.07.18. 4 óra ago
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a végtelenül ízléstelen és végtelenül hazug német megszállási emlékmű több mint 12 éve mérgezi a közterületet és a közéletet. Az egyeztetés után a főváros és a kormány közösen fogja eldönteni, mi legyen az emlékművel.

Kié Szenes Hanna? Három sír és egy kisajátított hőstörténet

2026.07.17. 1 nap ago
Egy embernek rendszerint egy sír jut. Szenes Hannának három is van, és ez önmagában elég lenne egy könyvhöz. Pető Andrea történész és Politzer Maymon Krisztina jogász, újságíró hamarosan megjelenő kötete azonban nemcsak a sírok történetét követi végig, hanem azt is megmutatja, hogyan alakították át újra és újra Szenes Hanna alakját a magyar és az izraeli emlékezetpolitika igényei.

Kommunikációs munkatársat keres a Bálint Ház

2026.07.14. 4 nap ago
A Bálint Ház csapata keresi azt a személyt, aki segít elmesélni történeteiket, és láthatóvá tenni az olyan értékteremtő kezdeményezéseket, mint a Judafest, a Zsidó és Izraeli Filmfesztivál vagy a szarvasi családi táborok.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »