Egymás címkézése és a leegyszerűsítő narratívák bebetonozzák a megosztottságot

Zsidó közösségi vezetőket kérdeztünk arról, hogyan formálta át az október 7-i támadás a magyar zsidó közéletet. Grósz Andor, Oberlander Báruch rabbi, Schönberger Ádám és Kenesei Marcell négy, egymástól eltérő perspektívát vázolt fel, válaszukban mégis van valami közös.

A 2023. október 7-i terrortámadás és az azt követő háború nemcsak Izraelben okozott sokkot, hanem a világ minden zsidó közösségében – így Magyarországon is. A Kibic több meghatározó közéleti szereplőt kérdezett arról, hogyan változott meg a zsidó közösségen belüli párbeszéd, az intézményi működés és a politikai megszólalás gyakorlata. Oberlander Báruch rabbi, a magyarországi Chábád vezetője; Kenesei Marcell, a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) elnöke és a Bálint Ház igazgatója; Schönberger Ádám, a Marom Budapest elnöke; valamint Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke egymástól eltérő perspektívákat kínálnak. A négy nézőpontból mégis kirajzolódik valami közös: a háború felszínre hozta azokat a feszültségeket és hiányosságokat, amelyek hosszú évek óta formálják a magyar zsidó közéletet.

Hogyan változott meg a zsidó közösségen belüli párbeszéd?

Oberlander Báruch: Rövid ideig tartó összefogás után erősödő ellentétek

A hazai Chábád vezetője szerint október 7. „nagy törés” volt, amely megmutatta, hogy az antiszemitizmus a holokauszt után sem tűnt el, és „lerántotta a leplet […] a progresszív baloldal képmutatásáról”. Oberlander rabbi úgy látja, a terrortámadás eleinte nem várt szolidaritást és egymás felé fordulást hozott, ám ez csak rövid ideig tartott. Miután az első sokk elmúlt, ismét felerősödtek a már meglévő ideológiai feszültségek, és annak ellenére, hogy szerinte „erősen leszűkült azok köre, akik önfeladással és öngyűlölettel próbálják biztosítani a társadalom elnézését”, a közösségi egység mégis illúziónak bizonyult.

Kenesei Marcell: Binárissá vált a diskurzus – és ez veszélyes

Kenesei számára a legmegrázóbb változás az, hogy a közbeszéd teljesen binárissá vált: mintha csak két oldal létezne, pedig szerinte „valójában sokkal több” eltérő álláspont létezik a hazai zsidóság körében. Tapasztalata szerint a párbeszéd helyett klikkesedés, egymás diszkreditálása jelent meg, még olyan kezdeményezésekben is, amelyek eredetileg a megértést szolgálták volna – például a Szombat vitasorozata vagy a Bálint Ház által szervezett Dafke vitafórum. Kenesei az árnyaltság és a közös nevezők elvesztését tartja a legnagyobb veszélynek. Úgy látja, hogy egyre többször „eltévedünk a megmondóemberek által felhúzott útvesztőkben.” Ha a közösség „címkézésbe, leegyszerűsítő narratívákba” menekül, akkor hosszú időre bebetonozza a megosztottságot.

Schönberger Ádám: Nincs közös képviselet, se demokratikus nyilvánosság

A Marom elnöke szerint a háború nem új törésvonalakat hozott, hanem láthatóvá tette a régieket. Alapvető problémának tartja, hogy Magyarországon már az is kérdés, „mit nevezhetünk zsidó közösségnek”, hiszen a különféle szervezetek és irányzatok erősen tagoltak, sőt gyakran kirekesztőek is. Álláspontja szerint a legnagyobb feszültség abból fakad, hogy „a különböző csoportok, amelyek különféle módon gondolkodnak fontos kérdésekről, nem fogadják el, hogy bárki a teljes zsidóság nevében fogalmazzon meg kategorikus állításokat.” Schönberger erre számos példát hozott, többek között a Landeszmann-ügyet és az EMIH kormányzatot támogató kommunikációját.

Az október 7. utáni konfliktusok szerinte azt bizonyították, hogy a közösségnek nincs közös képviseleti rendszere, ráadásul nincs demokratikus hazai zsidó nyilvánosság sem. Ebből pedig szükségszerűen fakad, hogy az eltérő hangok egymás mellett, párhuzamos buborékokban beszélnek. A háború utáni agresszívabb diskurzus így nem egy váratlan fordulat, hanem szükségszerű következménye mindezek hiányának.

Grósz Andor: Összetartás, szolidaritás és a helyes pozíció

A Mazsihisz elnöke szerint október 7-e és a háború nem okozott komoly törésvonalakat a magyar zsidóságon belül, inkább szolidaritást és összetartozást váltott ki. Az idő múlásával – a média és a világpolitika hatására – világszerte felerősödött az Izrael-ellenesség, az anticionizmus és az antiszemitizmus, aminek következtében Nyugat-Európában és Észak-Amerikában egyre több a nyíltan zsidóellenes megnyilvánulás. Magyarország azonban jelenleg kivételnek számít, ahol a kormányzati zéró tolerancia elve mellett a zsidó élet alapvetően biztonságban megélhető.

Grósz Andor határozottan úgy véli, hogy a mégis meglévő ellentéteket ki kell beszélni, a tanulságokat le kell vonni. Nem egyoldalúan, hanem közösen kiérlelve. Szerinte ez viszi előre a közösséget. „Szükséges, hogy ütköztessük a véleményünket, és aztán valahogy jussunk közös nevezőre – de soha ne felejtsük, hogy hova tartozunk. Zsidó emberek vagyunk. Amikor a népünket támadják és a folyótól a tengerig el akarják tüntetni a zsidók országát, akkor tudnia kell mindenkinek, hogy hol a helye” – hangsúlyozta.

Hogyan alakult át az intézményi működés és a közösségi prioritások rendszere?

Oberlander Báruch: A vallásosság és identitásvállalás megerősödött

A rabbi szerint a támadást követő hónapokban világszerte és Magyarországon is megerősödött a zsidó identitás vállalása. Sokan kezdtek el tudatosabban micvákat vállalni: a túszokért, az izraeli katonákért, a közösség biztonságáért. A közösségi aktivitást így elsődlegesen spirituális és vallási válaszként írja le.

Kenesei Marcell: az első időben erősebb összefogás volt, majd visszarendeződés

Kenesei szerint az intézményi reakció időben változott. Az első hónapokban sok zsidó szervezet intenzív segítségnyújtást szervezett a Magyarországon rekedt izraelieknek, és aktívan részt vett különféle szolidaritási eseményekben. Később azonban a legtöbben „visszatértek az eredeti működéshez”. Szerinte nem az intézményi működés változott meg alapvetően, hanem az emberek lelki állapota, érzékenysége, aktivitása.

Schönberger Ádám: Nincs elmozdulás, amíg nincs demokratikus szerkezet

Schönberger jóval kritikusabb. Úgy látja, nem képzelhető el valódi változás, amíg a nagy intézmények nem közösségi elvek szerint működnek, és sokszor maguk is kizáró logikát alkalmaznak. A háború után szerinte kiderült: nincs valódi demokratikus képviselet, az erőforrások egyenlőtlenül oszlanak el, a viták pedig nem tudnak demokratikus folyamatokká válni. Úgy látja, hogy a demokratizálódás helyett „egyes vallási vagy világi vezetők különböző háttérrel rendelkező zsidó embereket próbálnak kizárni a zsidóságból pusztán véleménykülönbségek miatt.” E kiközösítési kísérletek kudarca jól rávilágít arra, hogy e vezetőknek „valójában nincs szélesebb hatásuk vagy autoritásuk.” A Marom vezetője egyetlen pozitívumként azt említi, hogy az elmúlt évek láthatóvá tették a zsidó sokszínűséget, és azt, hogy a hivatalos intézmények nem fedik le a teljes közösségi valóságot.

Grósz Andor: Izrael elítélése nem segíti a zsidó közösség épülését

Grósz elmondta, hogy maximálisan kiállnak Izrael mellett. „Még jobban közeledünk ahhoz a közösséghez és társadalomhoz, nap mint nap.” Az itthon és nemzetközi szinten képviselt álláspontjuk továbbra is az, hogy a gázai háború már az okozat, amelynek kiváltó oka október 7. és a tűzszünet brutális megsértése volt, a civil emberek ellen elkövetett mészárlás – az, amit Izrael csinál, az ennek az okozata. Ugyanakkor „ez nem azt jelenti, hogy elvtelenül összekacsintunk és nem vesszük észre azokat az emberi fájdalmakat és tragédiákat”, amelyeket az izraeli-hamász összecsapások okoztak.

A Mazsihisz nyilvánosan nem reagált rá, mert nem akartak feszültséget okozni, de alapvetően nem értettek egyet a 300-ak által aláírt petícióban megfogalmazott gondolatokkal. Az elnök álláspontja szerint, aki ilyenkor az Izraelt elítélőkhöz csatlakozik, az nem segíti elő sem a zsidó közösség épülését, sem az izraeli társadalom támogatását a bajban. „Ha tartozol egy néphez, akkor elmondhatod a véleményedet, a nem pozitív véleményedet is, de meg kell nézni, hogy mikor és hogyan teszed ezt és milyen formában.”

Hogyan változott a politikai aktivitás és a nyilvános megszólalás módja?

Oberlander Báruch: Határozottabb az Izrael melletti kiállás

A rabbi szerint a háború megerősítette a közösségi politikai aktivitást, ami leginkább az Izrael melletti nyilvános kiállás különféle formáiban manifesztálódott. Úgy látja, a véleményformálók is eltávolodtak a „semleges, egyrészt-másrészt” típusú megszólalásoktól, és egyértelműbb, határozottabb álláspontokat képviselnek.

Kenesei Marcell: Példátlan közösségi média aktivitás és új politikai viszonyok

Kenesei szerint az elmúlt évben drámai változás történt. Nagyon sok zsidó ember szokatlanul aktív lett a közösségi médiában, mert úgy érezték, a magyar sajtó egyoldalúan mutatja be a Gázai háborút, és kötelességük megszólalni. Sokak számára az is új helyzetet teremtett, hogy az Orbán-kormány Izrael-barát politikája miatt korábban távolinak tartott politikai szereplők közelebb kerültek hozzájuk – még ha ez nem is jelent automatikus szavazatot. A konfliktusok elfojtása pedig végül egy nagy nyilvános robbanásban, a petíció körüli vitában csúcsosodott ki, amely rámutatott a közösségi törésvonalak mélységére és az érdemi viták hiányára. Úgy látja, hogy ma a domináns narratíva az, hogy „van a pro és a kontra, ebben választani kell és nincsenek átmenetek.” Márpedig szerinte ez „a zsidó értékeknek, gondolkodásnak, történelmi tapasztalatainknak a megcsúfolása.”

Schönberger Ádám: Most dőlhet el, lesz-e demokratikus közösség

A Marom vezetője szerint kérdés, hogy a petíciók és új civil kezdeményezések képesek-e tartós hatást kiváltani. Úgy látja, a háború óta néhány ember felismerte: ha fontos számukra zsidó identitásuk, akkor részt kell venniük a közösségi működés formálásában is. Ez szerinte akár egy új korszak kezdete is lehet – de csak akkor, ha sikerül túllépni a meglévő hatalmi struktúrákon és valódi demokratikus párbeszédet teremteni.

Grósz Andor: a zsidó nép védelme az egész világon

A Mazsihisz elnöke szerint az általa vezetett felekezet felismerte, hogy október 7-e után még határozottabban ki kell állni Izrael és a világ bármely pontján élő zsidó közösségek védelmében, még akkor is, ha ez nem éppen veszélytelen. A zsidóságnak készen kell állnia arra, hogy védekezni tudjon az ellene irányuló fizikai és verbális támadásokkal szemben.

Négy világ, közös felelősség

A négy megszólaló nézőpontja sok tekintetben eltérő. Oberlander rabbi elsősorban vallási és identitásbeli megerősödést lát. Kenesei Marcell a párbeszéd eldurvulását, a bináris gondolkodás csapdáját hangsúlyozza. Schönberger Ádám a strukturális, demokratikus hiányokat nevezi meg a fő problémának, Grósz Andor pedig a rendkívüli helyzetben a közösség megfelelően határozott állásfoglalását szorgalmazza. Mégis van valami közös bennük: mindannyian érzik, hogy a magyar zsidó közösség kritikus pillanatban van.

A háború megmutatta, mennyire különbözően gondolkodunk – és azt is, milyen kevés terünk van ezt megbeszélni. A tét most az, hogy lesz-e bátorságunk kialakítani egy olyan közösségi nyilvánosságot, amely elbírja a sokszínűséget. Nekünk, magyar zsidóknak közös felelősségünk, hogy átgondoljuk: hogyan és miként tudunk a különbségeinkkel együtt valódi közösséget alkotni.

Kiemelt kép: MTI / Lakatos Péter