A nyilvánosságot is megkérdezi antiszemitizmus elleni cselekvési tervéről Bóka János
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszterelnöki megbízott hatpontos cselekvési tervét korábban a ZSKF tagsága is megvitatta.
Hatpontos cselekvési tervet hozott nyilvánosságra Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszterelnöki megbízott. Erről a miniszter saját Facebook-oldalán számolt be. Mint írta:
„A cselekvési terv a zsidó élet előmozdítását és a személyes, közösségi kapcsolatok erősítését, az áldozatok támogatását, a gyűlöletcselekmények megelőzését, innovatív oktatási programok megvalósítását, a zsidó közösségek és intézményeik biztonságának további megerősítését, a sport közösségformáló erejének felhasználását célozza, és hatékonyabb fellépésre ösztönzi az Európai Uniót.”

A cél, hogy a cselekvési terv fő beavatkozási területein rövidtávú kísérleti projekteket valósítsanak meg. Bóka János szerint a sikeres kísérleti projektek hosszabb távú átfogó programok és intézkedések alapjául szolgálhatnak.
A tervet korábban a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) is megkapta, a tagság a múlt heti, reggelivel egybekötött megbeszélésén vitatta meg. A megbeszélés során előrelépésként értékelték, hogy míg a tavaly nyáron napvilágot látott Antiszemitizmus Elleni Nemzeti Stratégia elkészítési folyamatába nem vonta be a kormány a Szövetséget, addig Bóka János a cselekvési tervének kihirdetése előtt a ZSKF tagságának véleményét is kikérte. A miniszter egy korábbi alkalomkor a ZSKF-reggelire is ellátogatott. Kenesei Marcell, a ZSKF elnöke ezzel kapcsolatban a zsidó civil érdekképviselet fontosságát hangsúlyozta.
A ZSKF elnöksége a tervezet megvitatását követően a tagság által felmerült kérdéseket és észrevételeket elküldte a miniszternek.
Ez utóbbit most bárki megteheti, Bóka János minisztériuma ugyanis a cselekvési tervvel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat vár 2026. január 25-ig a sajto@eum.gov.hu e-mail címre.
| Az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízott cselekvési terve 1. Az antiszemitizmus ellen leghatékonyabban a zsidó élet előmozdításával, illetve a személyes és közösségi kapcsolatok erősítésével lehet fellépni, ami egyszerre nyújt élményt és ismeretet. Létrejön a Brüll Alfréd Ház – Magyar Zsidó Örökség Parkja, ami közösségek találkozási helye lesz. Egyszerre lesz méltó holokauszt emlékhely, különös tekintettel a holokauszt gyermekáldozataira, illetve időszaki kiállítások helyszíne. A komplexum emellett családi és közösségi találkozóhelyként, sporttevékenységek helyszíneként fog működni, valamint egy modern szolgáltatáspark révén zsidó kulturális és civil közösségi eseményeknek is otthont és támogatást nyújt. 2. Az antiszemita gyűlöletcselekmények elleni küzdelem fókuszába a tényleges és potenciális áldozatok támogatását, a megelőzést és a reparációt kell helyezni. Bizonyos gyűlöletcselekményeket megvalósító helyzetek megoldása (mint uszító falragaszok vagy graffitik eltávolítása) lényegesen egyszerűbb, mint a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága mögé bújtatott, vagy az online térben korlátok nélkül terjedő antiszemita megnyilvánulások megfelelő kezelése. Utóbbi kihívás megoldásához nemzetközi léptékkel és hosszabb távon kell gondolkodni. Helyben azonban gyorsan ki lehet alakítani olyan rendszereket, amelyek a potenciális áldozatokat, különösen a legsérülékenyebbek közé tartozó fiatalokat, megfelelően felvértezik az online és fizikai térben megjelenő gyűlöletcselekmények ellen. Ez segítene számukra felismerni az egyes nemkívánatos (antiszemita, gyűlöletkeltő, vagy ennél súlyosabb) tartalmakat, praktikus tudást ad át arról, hogyan lehet ezeket kezelni, és közvetíti az érintettek számára a fő üzenetet: nincsenek egyedül. 3. Innovatív oktatási és kapcsolatépítési lehetőségeket fejlesztünk, amelyek önszerveződésen, önkéntességen alapulnak, és képesek személyek és közösségek között hidakat építeni, így a személyes meggyőződést formálni. A hagyományosabb ismeretterjesztési projektek mellett a diákokat arra bátorítjuk, hogy fedezzék fel saját közvetlen környezetüket, a helyi zsidó közösség történetére fókuszálva, a feldolgozott történeteket és azok hatásait összekötve a jelenkorral. Mindeközben hasznos készségekre (primer és szekunder kutatás, adatvizualizáció, előadás), tapasztalatra és kapcsolatokra is szert tehetnek, amelyek később változatos élethelyzetekben hasznosulhatnak. A felsőoktatásban az elmúlt évtizedben a neves nyugati egyetemek campusain egyre erősödő antiszemitizmus cáfolja, hogy ezen előítélet csak tudatlanságból fakadna. A magyar egyetemi hallgatók között ez a jelenség még nem érzékelhető érdemben, de a nemzetközi trendek terjedésére figyelemmel már most szükséges preventív jelleggel a hazai felsőoktatás résztvevőiben tudatosítani a nyugati tapasztalatokat. A magyarországi zsidó múltat valamint az itthon élő és virágzó zsidóságot közvetlen személyes élményeken keresztül megismerhetőbbé kell tenni a fővárosban és vidéken egyaránt. Ebben a kontextusban is kiemelt feladat a magyarországi zsidó emlékek társadalmi felelősségvállaláson alapuló megőrzésének, gondozásának támogatása. 4. Magyarországon a zsidó közösségek biztonságban élhetik meg identitásukat. A 2023. október 7-i események után azonban még fontosabb a zsidó közösségek biztonságának garantálása és intézményeik védelme, az ezzel kapcsolatos európai együttműködés és tapasztalatcsere. Magyarország a nemzetközi összehasonlítások és a zsidó közösség képviselőinek benyomásai alapján világviszonylatban is biztonságos. Ezen állapot fenntartását Magyarország nemzeti kormánya olyan feladatnak tekinti, amelyért a jelen nemzetközi helyzetben folyamatosan tennie kell. A téma kapcsán felhalmozott magyar jó gyakorlatok strukturált összegyűjtését követően nagyszabású nemzetközi biztonsági konferencia rendezésével segíthetjük az érintett közösségek és szakértők tapasztalatcseréjét. Figyelmet kell fordítani a zsidó közösségekhez tartozó személyek védelmének megerősítésére és az oktatási infrastruktúrát, fenyegető kockázatok feltárására. A zsidó közösségek általános biztonságtudatosságának növelésére és a többségi társadalom szereplőinek érzékenyítésére egyaránt törekedni kell. 5. A sport közösségképző erejével további személyes kapcsolatokat és hidakat építünk. A sport kölcsönös tiszteletre és együttműködésre épül, ezért természetes eszköze a közösségek közötti kapcsolatok erősítésének, az előítéletek, valamint az antiszemitizmus és mindenfajta diszkrimináció visszaszorításának. Értékközvetítő ereje meghatározó módon járul hozzá a társadalmi kohézió erősítéséhez. Magyarország otthont kíván adni olyan sportrendezvényeknek, amelyek ezeket az értékeket és közösségformáló célokat képviselik és valódi közösségi térként szolgálnak. 6. Az Európai Uniót aktívabb és hatékonyabb fellépésre kell ösztönözni. Ahhoz, hogy az antiszemitizmus Európa-szerte riasztóan terjedő jelenségére hatékony választ adjunk, valódi politikai elkötelezettséget és tényleges lépéseket kell felmutatni. Az Európai Bizottság antiszemitizmus elleni küzdelemre és a zsidó élet előmozdítására vonatkozó (2021- 2030) stratégiája – annak ellenére, hogy a szervezet saját statisztikái is rendre megerősítik az ugrásszerű növekedést – cselekvési irányaiban nem reflektál az elmúlt évek politikai realitásaira. Ideje felülvizsgálni az uniós stratégiát. A felülvizsgálat keretében törekedni kell, hogy a Bizottságnál közvetlenül pályázható, dedikáltan antiszemitizmus elleni küzdelemre fordítható források volumene növekedjen. Ugyanakkor az ilyen és ehhez hasonló, Bizottság által közvetve vagy közvetlenül irányított és végrehajtott programok vonatkozásában a meglévőnél erősebb átláthatósági biztosítékokat kell beépíteni, garantálva, hogy a forráshoz jutó nem kormányzati szereplők a támogatást az EU értékeivel összhangban használják fel. |
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!



