Ladino nyelven beszélgető szefárd zsidó asszonyok világítanak rá a női történetek fontosságára

Zsidó női történetek a 20. századból címmel futott az idei Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál egyik kísérőprogramja, amelyben egy szófiai ladino klubról szóló film mellett a Centropa Alapítvány munkatársai meséltek arról, hogyan használják fel oktatási tevékenységük során a nőkről szóló történeteket.

Kilenc idős zsidó nő rendszeresen összejött Szófia zsidó közösségi központjában, hogy történeteket meséljenek egymásnak és együtt énekeljenek – ladino nyelven. Őket mutatja be a Centropa közel félórás dokumentumfilmje, A ladino hölgyek klubja, amelyet november végén, az idei Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál (ZsiFi) Zsidó női történetek a 20. századból című kísérőprogramján láthatott a közönség a Centropa Alapítvány jóvoltából.

A 2015-ben készült filmben a 80-as, 90-es éveikben járó szefárd asszonyok egy nagy kerek asztal körül ülve éneklik azokat a ladino dalokat, amelyeket őseik hoztak magukkal, amikor 1492-ben elűzték őket otthonaikból. A dalok között saját életükről mesélnek, fiatalságukról és a tökéletes marcipán titkáról. A filmből az is kiderül, milyen érzés volt, amikor sárga csillagot kellett a kabátjukra varrni, vagy melyik ladino dalt használta fel Giuseppe Verdi a Traviata című operájában.

Kimondottan női történeteket szeretett volna bemutatni a Centropa Alapítvány az idei ZsiFi-n, és azért döntöttek végül A ladino hölgyek klubja mellett, mert ezt a filmet kevésbé használják idehaza az oktatásban, viszont ez egy csodálatos emlék – mondta el a vetítést követően Lieberman Mária, a Centropa Alapítvány ügyvezetője. A szófiai klub nagyjából 2020-ig működött ebben a formában, ami nem meglepő a résztvevők életkorát nézve. A filmben szereplő kilenc nő közül hárommal életinterjút is készített a Centropa.

A ZsiFi-n két olyan, jóval rövidebb filmet is bemutattak, amiket gyakran használnak a Centropa oktatási programjai során. Rosa Rosenstein és Katarína Löfflerová története része annak a NőTörténetek – Európai zsidó nők nyomában című kiállításnak, amelyet iskolákba visznek, és diákokat képeznek arra, hogy ők legyenek a kiállítás tárlatvezetői – magyarázta Szilágyi Sára, a Centropa Alapítvány magyar oktatási programok koordinátora. A kiállítást 2024-ben mutatták be a nagyközönségnek a Csányi5-ben. A NőTörténetek egyike egy magyar holokauszt-túlélőről, Szekeres-Varsa Veráról szól, akivel beszélgetéseket is szoktak szervezni.

A Centropa Alapítvány munkatársait a vetítések után Dohi Gabriella kultúrakutató kérdezte. A válaszokban többször hangsúlyozták, hogy bár a holokauszt is része a Centropa által készített interjúknak, alapvetően zsidó élettörténeteket mutatnak be, amelyek a holokauszt előtti és utáni időszakot is átfedik. Ezeket a történeteket az oktatási programokban is használják. Amikor a kezdeményezés elindult, nem arra voltak kíváncsiak, hogyan haltak meg a zsidók, hanem arra, hogyan éltek – idézte fel Szilágyi Sára, akinek nagymamája szintén adott életinterjút annak idején a Centropának. Az oktatás során természetesen nem lehet kihagyni a holokauszt tragédiáját, és azt a traumát, amelyet okozott a túlélőknek, de nem erre fókuszálnak.

Lieberman Mária hozzátette, hogy a magyarországi közoktatásban a zsidóság leginkább a holokauszt kapcsán jelenik meg. A Centropa Alapítvány azonban azt szeretné elérné, hogy ne csak a holokauszt borzalmainak elmesélésén keresztül ismerjék meg a diákok a zsidóságot. Egy nőtörténetet például akár még egy holokauszt-emléknapon is tudnának használni a tanárok arra, hogy bemutassák, hogyan éltek a zsidók Magyarországon, milyen volt a közös történelmünk. „Ez egy sokkal jobb megközelítés, és sokkal közelebb hozza a diákokhoz ezt a történetet” – mutatott rá a Centropa Alapítvány ügyvezetője.

A NőTörténetek foglalkozáson az iskolákban a diákok párokban, kisebb csoportokban egy-egy női történetet dolgoznak fel, ami alapján valamilyen alkotást készítenek, amit aztán bemutatnak egymásnak. A visszajelzések alapján a diákok érdekesnek találták ezt a fajta elmélyülést a történetekben.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a Centropa Alapítvány mindig a tanárokon keresztül tud eljutni az iskolákba, ez is a tanárképzéseik egyik célja. A mai központosított oktatási rendszerben nincs is nagyon más lehetőség erre. A szervezetnek kész ajánlatai vannak a tanároknak. Az egyik workshopjuk például két nagyon eltérő hátterű zsidó családot mutat be. Az egyik egy nagyon asszimilált, a zsidósághoz csak a holokauszt tragédiáján keresztül kapcsolódó, a másik pedig egy vallásos, ortodox zsidó család. Ezen a foglalkozáson a gyerekeknek azt mutatják meg, hogy a zsidóság mennyire sokféle, és mennyire nem sztereotipikus.

Bár szeretnék, az egyetemekre egyelőre még nem sikerült bejutniuk. „Falakba ütközünk” – mondták a Centropa munkatársai. Tanárképzős hallgatóknak tartottak volna worshopot, de volt ahol nem jelentkeztek a kurzusra diákok, és olyan egyetem is akadt, ahonnan azt a választ kapták, hogy most semmilyen zsidó tematikához nem lehet nyúlni október 7. és a gázai háború miatt. Az egyetemeken ugyanis nemzetközi diákok is tanulnak, és nagy a feszültség a témát illetően.

A női történetek vonalat mindenképpen szeretnék folytatni, mivel olyan visszajelzéseket kaptak, hogy nagyon kevés a női fókuszú tematika az oktatásban. A beszélgetés során felmerült, hogy egyre nehezebb pénzügyi forrást találni az oktatási projektekre. A külföldi, nyugati országokban működő zsidó szervezetek most inkább az erősödő antiszemitizmusra, és az ez elleni küzdelemre fókuszálnak, és erre fordítanak forrásokat, miközben elfelejtik, hogy a többségi társadalom oktatása is része ennek a küzdelemnek.