Tartalommal kellene megtölteni az iskolai holokauszt-emléknapot, hogy haszna is legyen

A ZSKF konferenciáján oktatással foglalkozó zsidó civil szervezetek, a Centopa, a Haver, az Élet Menete vezetői az ELTE kutatójával kiegészülve beszélgettek az iskolai holokauszt-emléknapok kötelező szomorúságáról, a magyar fiatalok hiányos tudásáról a zsidóságról, a holokauszt-fáradságról és arról, miként tudnának mindezeken segíteni.

Képesek-e a zsidó civil szervezetek a többségi társadalmat érzékenyíteni? Feladatuk-e ez egyáltalán? Milyen eszközökkel lehet a többségi társadalom felé nyitni? A szervezeteknek milyen céljai vannak? – sorolta a kérdéseket Kenesei Marcell, a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) elnöke, a Bálint Ház igazgatója az idei ZSKF-konferencia a többségi társadalom felé történő oktatás témájával foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén. A kérdésekre Félix Anikó, a Haver Alapítvány ügyvezetője, Lieberman Mária, a Centropa Alapítvány ügyvezetője, Agárdi-Nyárai Andrea, az Élet Menete Alapítvány ügyvezetője és Papp Richárd kulturális antropológus, egyetemi docens, az ELTE Transzgenerációs Emlékezet Kutatócsoportjának vezetője válaszoltak.

A belvárosi Kluster rendezvénytermében december 5-én megtartott eseményen az oktatási panel a ZSKF azonos témában működő munkacsoportjának tevékenysége mentén szerveződött. Az ebben résztvevő szervezetek a beszélgetés kezdetén röviden bemutatkoztak. Az informális oktatással foglalkozó Haver párbeszédet kezdeményez zsidó és nem zsidó fiatalok között. A Centropa a zsidó történelemmel érzékenyít, tanárokon keresztül viszi be a zsidóság történetét az iskolákba. Az Élet Menete célja pedig a holokauszt emlékének ápolása, és a rasszizmus, a kirekesztés és az antiszemitizmus elleni küzdelem.

A folytatásban Kenesei Marcell felvetette, hogy gyerekek generációi azzal az élménnyel távoznak az iskolából, hogy ha zsidókkal találkoznak, akkor kötelezően szomorúnak kell lenniük. Ennek oka a kötelező holokauszt-emléknap, amelyen muszáj részt venniük a diákoknak, és néha ez többet árt, mint használ.

A Centropa számára viszont ez egy jó lehetőség arra, hogy programjával be tudjon jutni az iskolákba, és egy más szemléletet – az egyéni történetekre összpontosítva a történelem egy személyes aspektusát, amivel segítenek a diákoknak megérteni, hogy a zsidók nem egy arctalan tömeg voltak, hanem egyének, akik munkájukkal nagyban hozzájárultak a magyar társadalom fejlődéséhez – adjon a tanároknak ebben a témában – vetette közbe Lieberman Mária, aki arra is rámutatott, hogy a mai fiatalok az utolsó olyan generáció, amely még holokauszt-túlélőkkel tud találkozni. Ebben pedig a Centropa tud segíteni, hiszen egyik programjuk pont az ilyen találkozók megszervezése. Ezen túl akkreditált képzéseikhez tudnak fordulni a tanárok, amennyiben a fentebb említett más szemléletben foglalkoznának a holokauszt oktatásával.

A legnagyobb kultúrsokk a nemzetközi Élet Menetén részt vevő nem-zsidó gyerekeknek, amikor Auschwitzban azt látják, hogy énekelnek és táncolnak az izraeli résztvevők – osztotta meg Agárdi-Nyárai Andrea. A magyar fiatalok ugyanis úgy tudták, egy ilyen helyen szomorúnak kell lenniük. Ezért is lényeges egy ilyen út előtt a megfelelő felkészítés, amihez a Haver 23 éves tapasztalatára szeretnének támaszkodni.

Az Élet Menete ügyvezetője elmondta, hogy a menetre több olyan tanár is jelentkezik, akik már részt vettek a Centropa oktatásán. Ezek a tanárok akkor is szeretnének egy másfajta holokauszt-emléknapot tartani, ha nem áll a fejükön az igazgató. Az viszont sajnálatos, hogy nagyon sok esemény Budapest-központú, és minél inkább távolodunk a fővárostól annál kevesebb lehetőségük van ilyen programokon részt venniük a diákoknak.

De mégis hol húzódik a határ oktatás és emlékezet között? Ha elvisznek egy iskolás csoportot Auschwitzba az minek számít? – tette fel az újabb kérdéseket Kenesei Marcell.

Agárdi-Nyárai Andrea úgy látja, az oktatáshoz nyitottság kell a fiatalok részéről, hogy részt vegyenek benne, mondjuk jelentkeznek egy lengyelországi utazásra. Van különbség aközött, hogy csak végigáll valaki egy megemlékezést, majd hazamegy, vagy utánaolvas, programokra jelentkezik.

A legújabb módszer már magát az emlékhelyet kapcsolja össze a tanulással, ami kicsit többet ad, és nem csak arról szól, hogy valaki mesél a gyerekeknek, akik passzívan vannak jelen az eseményen, hanem aktív szemlélőként, feladatokat megoldva vesznek rajta részt – fűzte hozzá Lieberman Mária.

Haver önkéntesként Kenesei Marcellnek visszatérő élménye volt, amikor megkérdezték a diákokat, hogy szerintük eleget hallottak-e a holokausztról, a nagy többség azt felelte erre, hogy igen, sőt, túl sokat is. De amikor részleteket kérdeztek a magyarországi holokauszttal kapcsolatban, akkor a gyerekek nem igazán tudtak válaszolni.

Ez az úgynevezett holokauszt-fáradtság – mutatott rá Félix Anikó –, ami nem feltétlenül a tudással függ össze, hanem egyrészt van egyfajta tartás ettől a témától, és bár sokszor van róla szó, ez nem telik meg tartalommal. Egy kötelező holokauszt-emléknap sem lenne rossz, ha lenne benne elég tartalom. Ráadásul érzelmi közelség sem társul hozzá, és akkor ott vannak még a zsidókról szóló különféle konspirációs elméletek. Ezért is érezhetik úgy a diákok sokszor, hogy többet beszélnek a holokausztról.

A Havernál pont most újították meg a holokauszt-foglalkozásukat, amelyben a mostani generáció számára is izgalmas eszközöket használnak. Olyan témákkal közelítik meg a holokauszt történetét, amik a fiatalok számára érdekesek lehetnek – mondta a Haver ügyvezetője, aki szerint abban, hogy a diákok úgy érzik, túl sokat hallanak a holokausztról, az is benne van, hogy ezt valamilyen távoli, borzalmas, sokkoló és megközelíthetetlen történetnek látják.

Az ELTE-n működő Transzgenerációs Emlékezet Kutatócsoport, amelyet Papp Richárd vezet, a negyedik generációs holokauszt-emlékezetet vizsgálja zsidó és nem-zsidó fiatalok körében Magyarországon. December 11-én tartották meg első konferenciájukat. Most, amikor már a túlélők és a szemtanúk elmennek lassan, ezen a generáción fog az a fordulópont múlni, hogy a narratív emlékezetből egy kulturális emlékezet alakul ki a holokauszt kapcsán – világított ár a kulturális antropológus. Az, hogy ki fogja csinálni az emlékezetpolitikát, az identitáspolitikát, szintén ezen a nemzedéken fog múlni.

Kutatásuk során elmennek helyekre országszerte, ahol együtt vannak, beszélgetnek emberekkel, hiszen ahogy a negyedik generáció emlékezik, az nem elválasztható a családtól, az iskolától, a helyi kulturális környezettől. Olyan jelenségeket ismernek meg, amikkel a zsidó civil szervezetek is találkoznak munkájuk során. A kutatásuk azonban ezt nagyobb merítésben hozza, ami kiegészítheti a szervezetek tapasztalatait.

„Mi elmegyünk olyan helyekre, ahol senki sem járt, aki látott volna zsidót valaha”

– mondta Papp Richárd. Az interjúalanyokkal történő beszélgetések során olyan kijelentéseket is hallottak, mint például:

• „zsidók Magyarországon már nincsenek”,
• „a zsidó, az ősz hajú, szakállas férfi”,
• „másfajta emberek, mint mi, azt nem tudom, miben, de mások”,
• „ha nem lett volna holokauszt, akkor a zsidók uralnák a világot”.

Olyan történtekkel is találkozott, hogy egy iskolai holokauszt-emléknap részeként a diákok megnézték a Schindler listája című filmet négy részletben az osztályfőnöki órákon, de soha nem beszélték meg. Diákok, akiket elvittek Auschwitzba arról számoltak be, hogy velük sem beszélték meg, hogy mi is történt ott. Ráadásul egy tanár sem mutatta meg a diákoknak, hogy ott, helyben, ahol élnek, hogyan történt a holokauszt.

„Ott történt valahol, jó messze, és nem foglalkozunk azzal, hogy mi történt itt helyben” – mondta a kutató.

Papp Richárd szerint a kutatásuk eredményeire lehet majd módszertant építeni. Van kilenc kérdésük, amit átbeszélnek a gyerekekkel. „Elképesztő dolgok nyílnak meg ezáltal”.

A beszélgetésen a hallgatóság soraiból felmerült az identitás, az antiszemitizmus, a háborúk és október 7. kérdése is.

Félix Anikó megemlítette, hogy a Haver identitás foglalkozása pont arról szól, hogy a zsidók nem csak öreg szakállas férfiak, hanem fiatalok is, akik éppen beszélgetnek veled. Ebből lehet egy közös valóságértelmezést kialakítani. A Haver ügyvezetője szerint fontos a magyar társadalom attitűd-felméréseiből kiindulni, hiszen a magyar társadalom antiszemita attitűdjei elég speciálisak, különböznek Nyugat-Európától vagy Amerikától. A diákok és a tanárok ezen belül egy kisebb terep, amire hatni tudnak a szervezetek. Ebből tudnak alulról építkezve hatást elérni.

Papp Richárd az antiszemitizmus megjelenését emelte ki a negyedik generációs interjúk során. Vannak olyan interjúalanyok, akik magukat nem vallják antiszemitának, és arról beszélnek, hogy nem utálják a zsidókat, de mások azért utálják őket, mert „az ő kezükben van a hatalom”, „kizsákmányolnak” és „nem küldtek kenyeret a magyar katonáknak a frontra”.

Október 7. kapcsán visszatérő narratíva a nem-zsidó interjúalanyok körében, hogy „miért csinálják ugyanazt a zsidók a palesztinokkal, amit velük csináltak a nácik a II. világháborúban”. Tehát most „a zsidók a nácik”. A zsidó megkérdezetteknek pedig rögtön a holokauszt jutott eszükbe, amikor október 7. szóba került. A nagy- és dédszülőknek ki kellett tűzniük a sárga csillagot, nekik pedig el kell most rejteniük a Dávid-csillagos medáljukat.

Ami a magyar vagy nemzetközi politikában történik, az leszivárog az osztálytermekbe is, pont annyira, mint ahogy az egész magyar társadalomba leszivárog – mondta Félix Anikó. Leginkább az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos antiszemitizmussal találkoznak a Haver foglalkozásai során. Megjelennek a sztereotípiák, információmorzsák, de kiforrott előítéletekről nem lehet beszélni. Ezért tudnak erre a Havernál jól reagálni. A Közel-Keleten történtekkel kapcsolatban nem szoktak semmilyen kérdést, reakciót kapni. A szomszédban zajló háború azonban triggereli a diákokat.

Lieberman Mária elmondta, a Centropa a történelemre fókuszál, így kevésbé jelenik meg a kortárs helyzet, bár előfordult már olyan bekiabálás egyik eseményükön, hogy „Mi történik Gázában?”. Ők annyit tudnak tenni, hogy elmondják, mi az, hogy zsidóság, hogyan éltek itt együtt zsidók és magyarok. Persze ez csak csepp a tengerben, amit csinálnak, de ha ez segít abban, hogy ha valaki legközelebb olvas valami hülyeséget a zsidókkal kapcsolatban, akkor legalább lesz valamilyen tudása a témában.

Agárdi-Nyárai Andrea szerint az antiszemita hangok nem most jöttek, mindig is itt voltak, a különbség csak az, hogy most már nem ciki hangosan kimondani őket.