A rendkívül nyomasztó film után ez a különös kiállítás segíthet lenyelni a történelem torkán megakadt falatot

Magyarország Oscar-díjra nevezett filmje, Nemes László alkotása kapcsán a Kiscelli Múzeum, a Mozinet és a Pioneer Pictures rendezett közös kiállítást Árva – A történelem torkában címmel.

A Kiscelli Múzeum templomterében egészen meghökkentő látvány tárul elénk. Agyagos, nehezen járható talaj, kiégett autóroncs, törött ajtajú telefonfülke. Ez az időutazás nagyon bátor és izgalmas koncepció, amely 1957-be repít, a frissen levert forradalom minden reményt elvesztett időszakának romos házai közé, ahol megelevenedik az Árva című film nyomasztó világa.

A vászonnal ellentétben itt három dimenzióban kel életre, közelebb kerülünk hozzá, belülről hirtelen megértjük annak valódi logikáját. A Kádár-rendszer fojtogató levegőtlenségével együtt, a film szereplőire és ránk boruló teljesen kilátástalan, elfogadhatatlan valóság egyszerre nem is olyan rémes, valahogy mégis élhető, hiszen egyszer már mindannyian elviseltük, ahogy az utána következő korokat is kibírjuk, és ezzel szépen el is telik az élet.

A kiállítás látványtervezője, Ágh Márton, aki a film látványvilágáért is felelt, magától értetődőnek tartotta, ha egy film díszleteit idézi meg, nem állhat meg a falaknál, hiszen a talaj is meghatározó része a térnek. Nyolc köbméter agyagot hordtak be a múzeumba, megfelelően aládolgozva. Ez az agyagos-feldúlt felszín a romokra, építkezési törmelékre, egy frissen megsérült, szétszaggatott városra emlékeztet, a háború utáni újjáépítés megkezdése előtti területen járunk.

A körben felállított deszkapalánkon huszonhat apró nyílást rejtettek el, amelyeken át nagyon közeli, egyszemélyes képekké válnak a fal mögötti világ epizódjai. Ezeket kell megtalálni a nézőnek megdolgozva az élményért, és így tud igazán belépni a film világába. A kíváncsiság felfokozott állapot, ha a néző maga kutatja fel, amit látni szeretne, sokkal közelebb kerül a műhöz. Nem készen feltálalt narratívát kap, hanem saját maga rakja össze az élményt. A fotóknál különösen fontos, hogy ne előre elmesélt történetet olvassunk le róluk, hanem magunk fedezzük fel.

Az Árva nem kínál katarzist, nem ad feloldást, ahogy feltehetőleg az alapjául szolgáló személyes családi történet valóságában sem volt. A kiállítás azonban hozzáad, kontextusba helyezi, elviselhetőbbé teszi az élményt, talán azzal is, hogy a nézői tehetetlen kiszolgáltatottság cselekvőképességgé változik, ha benézünk egy deszkafalba vájt kis kerek nyíláson, ránk van bízva, mikor hagyjuk ott, bejárhatjuk a teret és legalább letaposhatunk és arrébb rúghatunk néhány agyaggöröngyöt. Valamit visszaad az embernek, egy nagyobb levegővételt a film után.

Dr. Perényi Roland igazgató a sajtóbejáráson elmondta, hogy a múzeum több szállal is kötődik a film műfajához – nemcsak történeti és tematikai értelemben, hanem azért is, mert maga az épület, illetve a gyűjtemény több filmes munkához kapcsolódott már. Így természetes volt, hogy helyszínt adjanak ennek a kiállításnak. Az Árva című film rendezőjét pedig egyéni szálak fűzik az intézményhez, hiszen egy korábbi filmjéhez a Kiscelli Múzeum fényképgyűjteményben kutatott, így már akkor kialakult a szakmai kapcsolat. Innen kezdve nem is volt kérdés, hogy befogadják ezt a projektet, és nagy örömmel várták a megvalósulását.

A már első pillantásra különös, experimentális kiállításon a sajtó képviselőit Barakonyi Szabolcs kurátor vezette körbe, aki fotóművészként a forgatási jelenetekhez is készített fényképeket.

Sok ’50-es évekbeli fotót szerettünk volna kutatni – ám ma már az interneten, főként a Fortepanon keresztül elérhetőek, így kevesebben jönnek be a múzeumba eredeti anyagokat nézni, pedig ezeknek a fényképeknek az eredetije egészen más élményt nyújt. Erről sokat beszélgettünk, hogy a digitális kép eleve manipuláció-e, vagy csak egy új hordozó – mesélte a kurátor.

Eredetileg csak egy egyszerűbb fotókiállításról volt szó, de Barakonyi Szabolcs valami különlegesebbet akart létrehozni. A közös gondolkodásból a képzőművészeti tér szemlélete és a film közvetlenebb befogadhatósága között kereste az egyensúlyt. Végül kialakult a három kulcsszó, amely köré felépült a projekt; nyomozás, konstruálás, rekonstruálás.

A fotóalapú gondolkodás, a képekből kiinduló történetfejtés lett a koncepció középpontja, hiszen ideális esetben egy képnek elég lenne a másik kép, mint magyarázat.

A dokumentarista fotográfia nézőpontjából a film számára készült fotó is dokumentummá válik, nemcsak a történet fikcióját, hanem a forgatás valóságát is rögzítve, ugyanúgy, ahogy a kiállítás werkfotói is dokumentumokká válnak.

A kiállítótér falain látható keretek az Árva kelléktárából származnak, ezzel jelezve, hogy a filmben szereplő fotók is hasonló keretekben jelennek meg.

Az egyik fő képen látható két fotográfus, Ernst Haas és Saul Leiter, akiknek amerikai fotográfiai látásmódja volt a fő inspiráció a filmhez, természetesen nem direkt vizuális hasonlóságról van szó, inkább hangulati mintáról. Leiter gyermeknézőpontú, szűk, fényárnyékos kompozíciói, Haas színes, szűrt, atmoszférateremtő képi világa hatott a film képi gondolkodására.

A kijáratnál egy különleges családi fotó függ, Zala megyéből, Jeles András archívumából, amit eddig még soha nem nagyítottak ki. A képen Klára, a film főszereplőjének névrokona tartja karjában Nemes Lászlót – a fotós Jeles András.

Két, 1958-ra datált fényképet is látni lehet, amelyekkel az Árva és a valós történet közti határvonal kérdése is előtérbe kerül. A képek, ahogy a filmben is identitásokat hoznak létre. Az, hogy a szereplők róluk mit gondolnak, hogyan értelmezik őket, alapvetően meghatározza a cselekedeteiket. Ugyanezt a néző is megtapasztalhatja, amit látunk, formálja, hogyan értjük meg a történetet.

A film megnézése segít értelmezni a kiállítást, de természetesen azok számára is jól működik a tér, akik nem ismerik az Árva történetét.

Az Árva – A történelem torkában című kiállítás 2025. december 7. és 2026. április 12. között látható a BTM Kiscelli Múzeumban (1037 Budapest, Kiscelli u. 108.).