Kezdetét vette a ZSKF idei konferenciája, amely lassan hagyománnyá válik
Második alkalommal rendezi meg a nyilvánosság számára nyitott munkakonferenciáját a Zsidó Közösségi Fórum
Szövetség.
Péntek reggel kezdetét vette a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) idei konferenciája a belvárosi Kluster rendezvénytermében.

Az egész napos eseményen a ZSKF munkacsoportjainak tevékenysége mentén olyan, a hazai zsidó közösség számára fontos témákat tárgyalnak meg a résztvevők, mint az oktatás a többségi társadalom felé, a zsidó fiatalok jövőképe vagy a második generációs holokauszt-túlélők támogatása. De arról is szó lesz nap folyamán, hogyan épül fel egy sikeres adománygyűjtő kampány.


A ZSKF először tavaly nyáron rendezett a nyilvánosság számára nyitott munkakonferenciát De addig mi lesz?! címmel, amely azóta hagyománnyá kezd válni – mutatott rá rövid megnyitó beszédében Kenesei Marcell, a ZSFK elnöke, aki elmondta, a konferencia célja, hogy a zsidó civil szervezetek jobban megismerjék egymás munkáját, és közösen találjanak megoldásokat a felmerült problémákra.

A mai egynapos konferencia részletes programja itt tekinthető meg:
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!



