Orbán Viktor adta át a megújult Szeretetkórházat

A Mazsihisz Szeretetkórház teljes körű rekonstrukciója a kormány mintegy 8,5 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg.

Komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben, ennek részeként újulhatott meg a zuglói Mazsihisz Szeretetkórház – jelentette ki az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök szerdán a felújított intézmény átadásán.

Orbán Viktor felidézte: amikor Grósz Andor lett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, három megállapodást kötöttek. Ezek közül az első már teljesült a Szeretetkórház felújításával, de a többire is sor kerül majd a következő időszakban, többek között az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem felújítására.

„A zsidó kórház különösen közel van az én szívemhez azért, mert azt tapasztalom, hogy ott, ahol egyházi fenntartású intézményekben gondoskodnak a betegekről, ott valami különleges minőség jön létre”

– mondta a kormányfő. Emlékeztetett arra, hogy Budapesten immár a katolikusoknak, a reformátusoknak és a zsidó közösségnek is van jó színvonalon ellátást nyújtó kórháza.

Orbán Viktor az egykori budapesti zsidó kórházak történetéről szólva felidézte, hogy azokból kettőt államosítottak, egyet a nyilasok felgyújtottak, így a zuglói Szeretetkórház az egyetlen, amelyik visszakerült a zsidó közösséghez. A pusztítás elsődleges oka a háború volt, meg minden rossz, amit az emberből a háború kihoz – jegyezte meg.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy brüsszeli munkájában is számít az európai szinten is megszerveződött zsidó közösségre.

Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Szeretetkórház teljes körű rekonstrukciója a kormány mintegy 8,5 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg. Az intézmény nemcsak a zsidó közösség tagjait, hanem az egész magyar társadalmat kiszolgálja – jelezte.

Kiemelkedő ennek a kórháznak a szerepe nemcsak a krónikus betegellátásban, nemcsak a mozgásszervi betegek ellátásában, hanem a hospice ellátásban is, hiszen itt működik az ország legnagyobb hospice osztálya – hangsúlyozta. Hozzátette: osztályt hoztak létre az aktív betegellátásra is – ennek teljes finanszírozása rendelkezésre áll –, de szélesítik a szakorvosi, szakrendelői ellátást is.

Grósz Andor a kormány mellett köszönetet mondott a zsidó és nem zsidó közösségek támogatásáért, valamint a kórház dolgozóinak is.

Kiemelt kép: Orbán Viktor / Facebook

Még több Kibic

A halálba menekült a deportálás elől a neves fehérvári orvos és felesége

2026.04.10. 2 nap ago
Emlékükre a Mazsike kezdeményezésére botlatóköveket helyeztek el annál az épületnél, amely dr. Heller Pál és dr. Heller Pálné utolsó lakhelye volt Székesfehérváron.

2028-ban ismét Magyarországon rendezhetik meg a Maccabi Európa Játékokat

2026.04.10. 2 nap ago
Magyarország pályázott a 2028-as Maccabi Európa Játékok rendezésére a 2019-es játékok sikeres megrendezése után. A sportesemény mellett kulturális programokat is kínálnak a rendezvény ideje alatt Magyarországra látogatóknak.

Az október 7-i terrortámadás és a gázai háború áldozataira emlékeznek a Szenes Hanna parkban

2026.04.09. 3 nap ago
A megemlékezésre a terroristák által két kisgyermekével együtt meggyilkolt Siri Bibasz születésnapján kerül sor, amely idén Izrael függetlenségi napja is egyben. A megemlékezést filmvetítés követi.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »