
A Time 100-as listájára került a gázai fogságból szabadult izraeli túsz könyve
A 491 napot a Hamász fogáságában töltő Eli Sarabi emlékirata magyarul is megjelent. Az amerikai magazin szerint ez az egyik olyan 2025-ös könyv, amelyet mindenképpen el kell olvasni.
„Eli Sarabi, egy izraeli állampolgár, akit 2023. október 7-én a Hamász elrabolt és 491 napig túszként tartott fogva, bestseller memóriakönyvében éles részletességgel írja le fogságát, a hajnali rajtaütéstől, amelynek során elválasztották feleségétől és lányaitól, egészen a gázai alagutakban átélt kínzó megpróbáltatásokig”
– írja a Túsz című könyvről az amerikai Time az idei listájában, ahol a magazin a 2025-ben megjelent, 100 kötelezően olvasandó könyvet gyűjtötte össze.

A Time szerint a Túszban Sarabi „leírja, hogyan barátkozott meg néhány túsz társával, és hogyan dolgoztak ki egy tervet, hogy túléljék a fogságot”.
„Amikor egy tárgyalásos megállapodás eredményeként szabadon engedték, Sarabi egy örökre összetört világba került, és megtudta, hogy családját megölték a támadás során. Ebben az első, az október 7-ét követő gázai fogságról szóló emlékiratban Sarabi nyers, intim nézőpontot ad a modern történelem egyik legmegosztóbb konfliktusáról” – írja ajánlójában a Time.
A Túsz magyarul is megjelent a Művelt Nép Könyvkiadó gondozásában, Moldova Júlia fordításában. Eli Sarabi november 19-én, 17:00-19:00 között fogja dedikálni könyvét a Libri Nyugati téri könyvesboltjában.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!




