Több mint tíz év után került haza Gázából az elesett katona holtteste

Hadar Goldin átadása után Izraelben még négy holttest átadását várják a Hamásztól.

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta a 2014. augusztus elsején, a Gázai övezetben vívott háborúban elesett Hadar Goldin katona földi maradványait Izraelnek – jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal vasárnap.

Goldin holttestét az október közepén megkötött tűzszüneti megállapodás nyomán adták át vasárnap kora délután a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek, majd szállították azonosításra a Tel-Aviv Abu Kabir negyedében fekvő igazságügyi orvosszakértői intézetbe, ahol azonosították.

Fotó: Nagy Ákos

Az október közepén megkötött tűzszünet létrejöttekor a Hamász 20, még életben lévő túszt tartott fogva és 28 holttestet nem adott még vissza, köztük Goldinét sem. A megállapodás értelmében 72 órán belül köteles lett volna mindannyiukat visszajuttatni Izraelbe.

A méltó temetésre hazaszállított, 23 évesen elesett Goldin koporsóját mintegy kétszáz ember fogadta izraeli zászlókkal és sárga lobogókkal az övezet határán fekvő Gama-csomópontnál, hogy tiszteletadással köszöntsék az előttük elhaladó konvojt.

Az elmúlt években Hadar Goldin családja országos kampányokat indított holtteste hazajuttatásáért, demonstrációkat szerveztek, hogy felhívják a figyelmet ügyükre, az izraeli hagyomány betartására, miszerint katonákat nem hagynak hátra.

Holttestét már szombaton megtalálták, de átadása csúszott, mert a Hamász megpróbálta cserébe összekötni, feltételül szabni mintegy kétszáz, állítólag a rafahi alagutakban rekedt terrorista szabad elvonulását. Az elmúlt hetekben a Hamász többször megpróbálta elérni elengedésüket, de eddig minden javaslatuk kudarcot vallott.

„Nem lesz semmilyen alku ezekkel a terroristákkal. Vagy megsemmisítjük őket, vagy megadják magukat, és fehérneműben kihallgatásra kerülnek a Teiman-bázisra”

– jelentette ki Éjal Zamír vezérkari főnök a csütörtöki kabinetülésen.

Még több Kibic

Tovább növekedett Izrael lakosságának száma, amely már átlépte a 10,3 millió főt

2026.09.11. 18 óra ago
Az izraeli központi statisztikai hivatal a ros hasana, a zsidó új év közeledtével tette közzé az előző, 5786-os év népességi adatait.

A Debreceni Egyetemmel közös nemzetközi orvostudományi kart hoznak létre Eilaton

2026.09.10. 2 nap ago
A kezdeményezés új fejezetet nyit Magyarország és Izrael több évtizedes oktatási és orvostudományi együttműködésében.

Mintegy 1400 orvos hagyta el Izraelt három év alatt

2026.09.08. 4 nap ago
A folyamat a kormány jogrendi átalakításával összefüggésben kezdődött, és csak tovább súlyosbodott 2023. október 7., a gázai háború kirobbanása után a Tel-Avivi Egyetem friss tanulmánya szerint.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »