Közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, az Év Fővárosi Civil Szervezete

A 10 évvel ezelőtt indult Adománytaxi évente közel 7000 rászorulónak nyújt segítséget hátrányos helyzetű településeken. A szervezet közösségi fesztivállal ünnepli születésnapját, ahol fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést 10 éves történetébe.

Egész napos, ingyenes közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, amely a budapesti háztartások felajánlásait juttatja el hátrányos helyzetű települések rászorulóinak – írja közleményében a szervezet.

November 16-án, a Turbina Kulturális Központban fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést a szervezet 10 éves történetébe és tevékenységének egy-egy szeletébe az érintett szereplők – támogatott közösségek, partnerek és önkéntesek – részvételével. A fesztivál nyitott minden érdeklődő számára.

Adománytaxi, ami valódi hidakat épít

A menekültválság idején egy közösségi média poszttal indult Adománytaxi alulról szerveződve nőtt stabil szervezetté az elmúlt 10 évben. Ma már évente több mint 700 budapesti háztartásból hozzák el a felajánlásokat, amivel 20 tonnányi felesleges tárgynak adnak új életet. Évente 30 hátrányos helyzetű településre, szegregátumba visznek segítséget adományútjaik során, amivel közel 7000 rászorulót érnek el. Innovatív, körforgásos adományozói módszerük példaértékű, mert a társadalmi felelősségvállalást és a pénzügyi tudatosságot erősíti a támogatott közösségekben, miközben fenntarthatósági szempontokat érvényesít. Mindez a tevékenység nem valósulhatna meg a budapesti adományozók és aktív önkéntesek részvétele nélkül, akik elköteleződtek az Adománytaxi ügye iránt.

Az Adománytaxi lett az Év Fővárosi Civil Szervezete

„Az Adománytaxi közössége egy erős közösség. Egyre többen vagyunk, akiknek fontos a nélkülözők segítése. Akiknek fontos, hogy az őket körülvevő tárgyaknak minél hosszabb élete lehessen. Akiknek fontos, hogy az adományutak során kilépjenek a megszokott közegükből, és olyan emberekkel találkozhassanak, akikkel egyébként soha. Hogy megismerjék, milyen társadalomban élünk. Ez a közösség és az együtt átélt tíz év ünneplésre érdemes, amit minél több érdeklődővel együtt szeretnénk átélni. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy egész napos, nyitott fesztivált szervezünk a 10. születésnapunk alkalmából”

– idézi a közlemény Horn Tamást, az Adománytaxi alapító-szakmai vezetőjét.

Adománytaxi 10. szülinapi fesztivál

Az Adománytaxi november 16-án, vasárnap egy egész napra elfoglalja és belakja a Turbina Kulturális Központot, hogy egy sokszínű, közösségi fesztivállal ünnepelje 10. születésnapját. Az Adománytaxi követői, barátai, önkéntesei, vidéki partnerei és támogatói összejöjjenek, hogy felidézzék az elmúlt 10 év nagy pillanatait. A szervezet izgalmas programokkal készül, hogy ízelítőt adjon tevékenységének különböző aspektusaiból, éppen ezért a fesztivál minden érdeklődő számára nyitott, és a belépés ingyenes.

Facebook-esemény: Adománytaxi 10. szülinapi fesztivál

Időpont: november 16., vasárnap, 10:00-22:00

Helyszín: Turbina Kulturális Központ

Programok:

10:00 órától Lánc lánc eszterlánc szociofotó-kiállítás az elmúlt 10 év emlékezetes pillanataiból (kurátori megnyitó: 14:00)

10:00-16:00 Játszósarok gyerekeknek

10:00-20:00 TAXITURI & Charity market – jótékonysági vásár az Adománytaxi preloved ruháival és a támogatott közösségek kézműves termékeivel

11:00-15:00 Pinkponilo varróworkshop

15:00-15:45 Slam poetry workshop Horváth Kristóf „Színész Bobbal”

14:30-17:00 Padlógáz. Történetek az út két végéről – Pódiumbeszélgetés Szabó Dominika és Szabó-Szontágh Lúcia vezetésével a „Taxi” életében meghatározó szereplőkkel, önkéntesekkel és a támogatott települések képviselőivel

16:00-17:00 Autentikus cigányzene simogató

17:15 Tombola

19:15-20:00 Broz on Fire koncert

20:15-22:00 Maszkura és a Tücsökraj koncert

A programokon való részvétel ingyenes a Maszkura és a Tücsökraj koncert kivételével.

Az eseményen debütál a 10 éve úton az Adománytaxi című kiadvány, amely szociofotókkal és Rácz Nóra illusztrációival izgalmas képet ad az alapítvány történetéről és tevékenységéről.

Kommunikációs kampány a közösségi médiában

Az eseményt egy 10 hetes kampány előzi meg a közösségi médiában. Emblematikus fotókat, meghatározó emlékeket osztanak meg, bemutatják az alapítvány tevékenységének főbb szereplőit és eredményeit, a támogatott településeket és azokat, akik már elköteleződtek az Adománytaxi ügye iránt. facebook.com/adomanytaxi

10 éve úton – Folytassuk!

A 10. születésnap alkalmából az Adománytaxi történetének legnagyobb adománygyűjtő kampányába vág bele azért, hogy továbbra se hagyják magukra a támogatott közösségeket. Hogy 2026-ban is véghez tudják vinni vállalásukat: 30 település és 7000 rászoruló támogatását. Közel 25 nagykövet csatlakozott hozzájuk, és a céljuk ambiciózus (ahogy a terveik is a következő évre): 10 millió forint összegyűjtése az adjukössze.hu felületén: adjukossze.hu/adomanygyujtes/10-eve-uton-folytassuk-4008

10 éve úton. FOLYTASSUK!

10 éve úton. FOLYTASSUK! 🚖 Gyertek el az Adománytaxi 10. szülinapi fesztiválra november 16-án, és ünnepeljetek velünk a Turbinában! 🎊 Ismerjétek meg azt a szuper közösséget - önkénteseket, partnertelepüléseket, támogatókat - akik nélkül nem tarthatnánk itt! Akik nélkül nem nyerhettük volna el az Év Fővárosi Civil Szervezete Díjat!

Kiemelt kép: Kenyeres Kristóf / Adománytaxi / Facebook

Még több Kibic

A halálba menekült a deportálás elől a neves fehérvári orvos és felesége

2026.04.10. 2 nap ago
Emlékükre a Mazsike kezdeményezésére botlatóköveket helyeztek el annál az épületnél, amely dr. Heller Pál és dr. Heller Pálné utolsó lakhelye volt Székesfehérváron.

2028-ban ismét Magyarországon rendezhetik meg a Maccabi Európa Játékokat

2026.04.10. 2 nap ago
Magyarország pályázott a 2028-as Maccabi Európa Játékok rendezésére a 2019-es játékok sikeres megrendezése után. A sportesemény mellett kulturális programokat is kínálnak a rendezvény ideje alatt Magyarországra látogatóknak.

Az október 7-i terrortámadás és a gázai háború áldozataira emlékeznek a Szenes Hanna parkban

2026.04.09. 3 nap ago
A megemlékezésre a terroristák által két kisgyermekével együtt meggyilkolt Siri Bibasz születésnapján kerül sor, amely idén Izrael függetlenségi napja is egyben. A megemlékezést filmvetítés követi.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »