Jichák Rabin meggyilkolásának 30. évfordulójára emlékeztek Izraelben

Jichák Hercog államelnök: Izraelben ma ugyanolyan szintű uszítás és erőszak tapasztalható, mint Rabin meggyilkolásának idején.

Jichák Hercog izraeli államelnök a Jichák Rabin miniszterelnök meggyilkolásának 30. évfordulóján tartott állami megemlékezésen arra figyelmeztetett, hogy az országban ugyanolyan szintű uszítás és erőszak tapasztalható, mint Rabin meggyilkolásának idején.

Jichák Rabin 1974-ben (Fotó: IPPA / Dan Hadani gyűjtemény / Izraeli Nemzeti Könyvtár / A Pritzker Család Nemzeti Fotógyűjtemény / Wikimedia Commons)

Az évfordulón megrendezett megemlékezésen, a Herzl-hegyen Hercog azt mondta hétfőn, hogy Izrael „ismét a szakadék szélén áll”. Emellett felszólított a gázai megállapodások betartására, és a békés rendezés lehetőségének megragadására, „ahogyan Rabin megálmodta”.

„Három évtized múlva ugyanazokat a jeleket látjuk, sőt talán még erősebben. Durva, nyers, trágár beszédet, az árulás vádjait, a közösségi médián és a nyilvánosságon keresztül terjedő mérget, az erőszak minden, fizikai és verbális formáját”

– mondta Hercog. „Ez minden értelemben stratégiai fenyegetés” – tette hozzá.

Herzog felszólított a belső egységre, emlékeztetve rá, hogy a következő választási év „feszült” lesz. De „nem válhat az uszítás és az erőszak évévé. A politikai vita legitim; az ellenfélből ellenséget csinálni nem” – hangsúlyozta.

Rabin unokája, Jonatán Ben Arci is felszólalt, s arra szólította fel az országot, hogy utasítsa el a szélsőségességet és a belső gyűlöletet. „Egy másik zsidó gyilkolta meg, egy szélsőséges, fanatikus, aljas ember. Egy közülünk. A gyilkosság traumája megváltoztatta az életemet, és megváltoztatta az országét is. A traumában – legyen az nemzeti vagy személyes – gyakran ott rejlik a változás lehetősége” – mondta Rabin unokája, és felszólított a szélsőségesek kiszorítására a közéletből.

„Oltsuk ki az örök gyűlöletet, és azokat, akik lángra akarják lobbantani. Ha együtt cselekszünk, sikerülni fog újjáépíteni az izraeli csodát”

– zárta beszédét.

Az emlékünnepségen jelen volt többek közt Avi Dihter mezőgazdasági miniszter, Jichák Amit, a legfelsőbb bíróság elnöke, Ejal Zamir vezérkari főnök, Daniel Levi rendőrfőkapitány és David Zini, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetője. Benjámin Netanjáhu 2021 óta nem vesz részt a rendezvényen.

1995. november 4-én egy szélsőjobboldali fiatal, Jigal Amir agyonlőtte Izrael baloldali miniszterelnökét Tel-Avivban, egy tömegtüntetés végén, amelyet a békéért és az erőszakmentességért rendeztek.

24 שנים לרצח רבין | רבין ופרס הפתיעו את המפגינים וביצעו את „שיר לשלום” ביחד עם מירי אלוני

כאן חדשות | 24 שנים לרצח רבין – חוזרים ליום ששינה את המציאות הישראלית * לכל מה שמעניין בחדשות – בואו לאינסטגרם שלנו ◄ http://bit.ly/2IA8pcH * להרשמה לערוץ היוטיוב של כאן חדשות ◄ https://goo.gl/oVdgEa * כאן חדשות בפייסבוק ◄ https://www.facebook.com/kan.news * לאתר כאן הרשמי ◄ http://www.kan.org.il/

Rabin családjának több tagja és sok híve a mai miniszterelnököt, az akkori ellenzéki vezetőt teszi felelőssé a gyilkossághoz vezető, megosztó politikai légkörért, és egyre gyakrabban vádolják azzal, hogy ismét tudatosan szítja a társadalmi megosztottságot.

Kedd reggel, az évforduló napján a Demokraták párt, – amely Rabin Munkapártjának utódja – megemlékezést tartott a meggyilkolt miniszterelnök emlékművénél. „Akik harminc éve részt vettek a Rabin elleni uszításban, ma a kormányban ülnek. Aki akkor a Cion téren a gyűlöletet szította, ma a miniszterelnöki székben ül. És az, aki ellopta Rabin autójának emblémáját, és kijelentette, hogy ‘képes elérni hozzá és bántalmazni’ – ma miniszteri székben ül’ – jelentette ki a párt elnöke, Jair Golan, az eseményen mondott beszédében utalva Netanjáhura és Itamár Bengvir belbiztonsági miniszterre.

„De mi itt vagyunk. Egy erős és elszánt demokratikus nép. A szolgáló, dolgozó, adófizető közösség, amely hű az államalapító nyilatkozat értékeihez és a cionista eszméhez. Harcolni fogunk, küzdeni fogunk, és győzni fogunk – felszabadítjuk Izraelt, és visszavezetjük Rabin útjára”

– zárta beszédét a politikus.

A rendőrség letartóztatott három embert kedd reggel a Jeruzsálem közelében, egy csomópontnál tartott néhány fős kormányellenes tüntetésen. A tüntetők állami vizsgálóbizottság felállítását követelték az október 7-i terrortámadás ügyében, valamint előrehozott választások kiírását, és emellett megemlékeztek Jichák Rabin miniszterelnök meggyilkolásának 30. évfordulójáról.

Fináli Gábor: Amikor zsidó zsidót ölt – a Rabin gyilkosság margójára

Még több Kibic

Több mint tíz év után került haza Gázából az elesett katona holtteste

2025.11.10.1 nap ago
Hadar Goldin átadása után Izraelben még négy holttest átadását várják a Hamásztól.

Hogyan lehet békét és együttműködést teremteni még a legnehezebb időkben is

2025.11.07.4 nap ago
A Galilee Medical Center nemcsak a gyógyítás, hanem az együttélés és a remény szimbóluma is egyben. Dr. Khalid Atalla, a kórház sürgősségi osztálya igazgatójának előadása a Merkaz – Héber és Izraeli Kulturális Központban.

Először számolt be egy férfi túsz a gázai fogságban átélt szexuális bántalmazásról

2025.11.06.5 nap ago
Rom Braszlavszki egy izraeli tévécsatornának arról beszélt, hogy az őt fogva tartó Iszlám Dzsihád terroristái többször is szexuálisan bántalmazták és kínozták. Korábban több női túsz is hasonló borzalmakról számolt be.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »