Heindl Péter, Iványi Zsuzsanna és Andrew Steiner kapták meg idén a Fahidi Éváról elnevezett elismerést

Első alkalommal adták át a Fahidi Éva-díjat, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Csütörtök este a Bálint Házban adták át első alkalommal a Fahidi Éva-díjat, amelyet Andrási Andor, Fahidi Éva társa és Fischer Ádám karmester alapított 2024-ben. A díjjal olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen. 

A 27 jelöltből egy kilencfős zsűri választotta ki azt a három személyt, akik 2025-ben megkapták az elismerést:

  • Heindl Péter történelemtanár, jogász, polgárjogi aktivista. Egyik alapítója volt a pécsi Gandhi Gimnáziumnak, a Gilvánfai Tanodának, és a mánfai Collegium Martineum Középiskolai Tehetséggondozó Kollégiumnak is, amelynek sokáig igazgatója is volt. A roma holokauszttal való foglalkozás során kezdett el elmélyülni a holokauszt kutatásában. Ő kezdeményezte a Holokauszt és a keresztény világ című könyv magyarországi kiadását és ő bonyolította le tanítványaival Magyarmecskén a nemzetközi viszhangot vert Ney Lili-projektet. Jelenleg jogsegély- és szociális tanácsadó szolgálatot vezet az Ormánságban, ezen kívül a Pécsi Zsidó Hitközség kántora.
  • Iványi Zsuzsanna debreceni pedagógust, a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézetének munkatársát a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozatban érintett családok mentorálásáért jelölték. Esélyegyenlőség az oktatásban tematikájú kurzusokat indított tanárszakos hallgatók számára, Különbségkezelés pedagógus szemmel és Erőszak és kirekesztettség hatása a tanulásra címen. A kurzusokhoz kapcsolódva olaszliszkai gyerekek számára egyetemisták bevonásával évente tábort szervezett Debrecenben. Olaszliszkán 2006-ban egy tanár autójával majdnem elsodort egy elé lépő helyi cigány kislányt. Megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja. A kislány sértetlen volt, de hozzátartozói kirángatták a volán mögül a tanárt és gyermekei szeme láttára halálra verték. Az eset után Olaszliszkán élő hátrányos helyzetű romáknak még az adományozók sem szívesen segítettek.
  • Andrew Steiner Ausztráliában élő szobrászművészt az Adelaide Holocaust Museum and Andrew Steiner Education Centre (AHMSEC) 2020-as létrehozása és a több, mint négy évtizedes, egyetemi és iskolai előadások keretében tartott holokauszt-oktatás miatt jelölték a díjra. Az AHMSEC állandó kiállítás, vándorkiállítások, a helyi holokauszt-túlélők történetei, valamint oktatási és nyilvános programok segítségével járul hozzá, hogy az emberek kiálljanak az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen, és aktívan hozzájáruljanak egy igazságosabb és együttérzőbb világ megteremtéséhez. A múzeumot, amelyet a helyi katolikus egyházmegye támogatásával a történelmi Fennescey House-ban hoztak létre, jelenleg felújítják.

Különdíjban részesülő szervezetek, amelyek számára Fischer Ádám karmester ajánlott fel 500 eurós támogatást:

  • A Taléta Interkulturális Központ és Inkubátorháznak, amelynek Moldován Szilvia, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mesteroktatója az egyik alapítója, és amely 2022-ben, rögtön az ukrajnai háború kitörése után jött létre, ZuBéTa néven. A célja az volt. hogy egy csoport mélyszegénységből érkező, írástudatlan kárpátaljai roma gyereknek segítsen eljutni a magyar közoktatásba. A tanoda jelenleg a budapesti VIII. kerületben működik. Integráltan foglalkozik menekült gyerekekkel, 8. kerületi szegény sorsú és budapesti középosztálybeli gyerekekkel. A tanodában tanárok és a budapesti Piarista Gimnázium diákja dolgoznak önkéntesként.
  • A Csodalámpa Alapítványnak, amelynek Patzauer Éva alapítója és vezetője. Az alapítvány 2003 óta működik, elsődleges célja évente 230-280 életveszélyesen beteg, Magyarországon gyógykezelt gyerek egy-egy kívánságának teljesítése. Mostanáig több, mint 5400 kívánságot teljesítettek. A Csodalámpa Lélek-Hang-Játék programja magában foglalja a térítésmentes lelki segítségnyújtást is, ez a Számíthatsz ránk pszichológiai tanácsadó. A Hang rész segíti a hosszú és súlyos betegség után az iskolába visszatérő gyerekeket a közösségbe való visszailleszkedésben. Az ÚjPedagógia segítségével az érdeklődő középiskoláknak, elsősorban az osztályfőnököknek és a diákoknak is képzéseket tartanak, hogy meghallják, megtanulják azt, hogyan tudják az ilyen nem mindennapi eseteket jól kezelni.

A díjátadó ünnepséget itt lehet visszanézni:

Fahidi Éva-díj, Díjátadó – 2025. október 30.

2025.10. 30-án először adták át a Fahidi Éva-díjat. Éva idén, október 22-én lett volna 100 éves. A díj célja, hogy elismerje azt a munkát, amelyet a díjban részesülő kiemelkedő egyéniségek – foglalkozásuktól függetlenül – folytattak és folytatnak, hogy inspirálják és támogassák a fiatal generációt a kirekesztés és gyűlölet elutasításában, egy befogadó, együttérző, gondoskodó társadalom építésében.

Még több Kibic

Közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, az Év Fővárosi Civil Szervezete

2025.11.10.14 óra ago
A 10 évvel ezelőtt indult Adománytaxi évente közel 7000 rászorulónak nyújt segítséget hátrányos helyzetű településeken. A szervezet közösségi fesztivállal ünnepli születésnapját, ahol fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést 10 éves történetébe.

A nap, amikor zsidók ezrei tanulnak együtt, megosztva egymással a szent szövegek felfedezésének élményét

2025.11.05.5 nap ago
November 9. a Zsidó Tanulás Világnapja. Idén a Bálint Ház is csatlakozik a kezdeményezéshez két különleges online eseménnyel – az egyik magyarul, a másik angolul várja az érdeklődőket.

Akik jelentősen hozzájárultak a változtatásokhoz

2025.11.04.6 nap ago
Dobos Erzsébet Rendszerváltók a rendszerváltásról című könyvét mutatják be Bét Orim Raj Tamás Akadémia programsorozatának keretében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »