
Ahogy a mozaikdarabok helyükre kerülnek és kiadnak egy nagy képet
Roskó Bea Kétségeink és a szellemtörténet című kiállítása a 2B Galériában, ahol egymás mellett láthatjuk a különböző alkotói periódusokban született műveket.
Az 1986 óta Franciaországban élő Roskó Bea és a 2B Galéria kapcsolata régen kezdődött. Az első kiállítás, amelyiken részt vett a galériában, az a 2B művészcsaládokat bemutató sorozatának első fejezete volt még 2002-ben, a galéria indulásának első évében, amikor testvérével Gáborral és édesanyjukkal Rónai Éva textilművésszel állított ki közösen. Aztán jöttek a csoportos kiállítások, 2004-ben a Waldsee 1944, 2013-ban a Grimm 200 – testvérmesék, 2016-ban a Pászka, 2019-ben a Titkos peszach, 2021-ben a Kakas, 2023-ban az Ima a harmatért, 2024-ben az A halállal kapcsolatban és közben két egyéni kiállítás, 2005-ben az Egy kádban fürdünk a tesóm és én, 2015-ben pedig a Használj arra, amire való vagyok!

Most ezekből a sorozatokból kerül bemutatásra egy visszatekintő válogatás – hiszen Roskó Bea legtöbbször sorozatokat készített a kiállítási felhívásokra – valamint új munkáit is üdvözölik majd a 2B terében. Érdekes lesz egymás mellett látni a különböző alkotói periódusokban született műveket, ahogy a mozaikdarabok helyükre kerülnek és kiadnak majd egy nagy képet. Sokféle anyag, sokféle technika, médium, komor vagy színes. Rajz, hímzés, áttetsző, kicsi és nagy.
Megnyitó: 2025.10.30. 18 óra
A kiállítást megnyitja: Németh Gábor író
A kiállítás november 28-ig látogatható a 2B Galériában (Bp. 9. ker. Ráday u. 47.)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!




