Izraeli stand-upos aktivistát bemutató dokumentumfilmmel indul idén a Verzió Filmfesztivál

A 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon az egyik izraeli túszról szóló, díjnyertes alkotást is láthatja majd a közönség.

Együttélés, na persze… címmel, egy izraeli stand-up komikust bemutató dokumentumfilm vetítésével veszi kezdetét a 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amely idén november 11. és 19. között várja az érdeklődőket Budapesten és hét vidéki városban.

22. Verzió Filmfesztivál: Együtt létezünk

November 11. és 19. között rendezik meg a 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. A fesztiválfilmek ismét érzékeny témák feldolgozására invitálják a nézőket, bemutatva az Ukrajna, Gáza, Szudán és Irak háború sújtotta területein élők történeteit. A háború rettenetes következményein túl a Verzió idei filmjei a látszólag békében élő társadalmak problémáit is kihangosítják.

Az idei fesztivál filmjei ismét érzékeny témákat dolgoznak fel, bemutatva Ukrajna, Gáza, Szudán és Irak háború sújtotta területein élő emberek történeteit, de a látszólag békében élő társadalmak problémáira is fókuszálnak. A témák között szerepel még a klímaváltozás, a gyári munkások jogfosztottsága, a nemek közti egyenlőtlenség, az alkoholizmus és a gyermekvédelemmel kapcsolatos kihívások. Emellett könnyedebb hangvételű filmek is helyet kapnak a programban, valamint tovább erősödik a fesztiválon a női alkotók jelenléte: a filmek több mint felét női rendezők jegyzik.

Az egyik ilyen a fesztivál nyitófilmje, a kanadai Amber Fares által rendezett, öt éven át forgatott Együttélés, na persze… (Coexistence, My Ass!), amely főszereplője Noam Suszter Eliaszi izraeli aktivista, stand-up komikus, aki egy kétnyelvű izraeli-palesztin faluban, Neve Salomban nőtt fel. Egy olyan helyen, amely az egyetlen szándékosan integrált közösség az országban.

No Title

COEXISTENCE, MY ASS! follows Israeli activist-comedian Noam Shuster Eliassi as she creates a comedy show by the same name. Shot over five tumultuous years, the film traces Noam’s personal, professional and political journey in tandem with the region’s steady deterioration.

Noam idővel kiábrándult a hagyományos békeaktivizmusból, a stand-up felé fordult, és hamar felfigyeltek rá a Közel-Keleten. Éles szatírájával a komikus arra készteti közönségét, hogy szembenézzen a nehéz igazságokkal, ami nem mindig vicces, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy egy másfajta valóság is mindig lehetséges. A film az idei Sundance fesztiválon elnyerte a zsűri különdíját.

A Verzión, a nemzetközi versenyprogram keretében lesz látható az idei Berlinalén a legjobb dokumentumfilmnek járó, valamint az Ökumenikus Zsűri egyik díját is elnyerő Liat fogságban (Holding Liat) című film, amely Liat Acili izraeli túsz szülei, nővére és gyermekei a hazatéréséért tett erőfeszítéseinek krónikájaként indul, de olyan, a gyászoló családot szétfeszítő ellentétes érzelmek portréjává válik, mint a harag, a közöny és az együttérzés.

A 49 éves tanárnőt a Hamász 2023. október 7-i támadása során hurcolták el otthonából, Nir Oz kibucból a terroristák a Gázai övezetbe, ahol 54 napon keresztül tartották fogva. Liatot az első tűzszünet során engedték szabadon 2023 novemberében. Férje, Aviv a kibuc védelme közben esett el, holttestét Gázába vitték, idén júniusban egy katonai akció során került vissza Izraelbe.

Holding Liat Official Trailer

Directed by Brandon Kramer. Winner of the 2025 Berlinale Documentary Award. In UK cinemas September 12. https://www.metfilmstudio.com/distribution/holding-liat

Az amerikai Brandon Kramer által rendezett filmet – amely producerei között az ismert amerikai rendező, Darren Aronofsky is megtalálható – az események sűrűjében, valós időben forgatták, Liat elrablása után két héttel már elkezdték a felvételeket. Kramer – aki Liat Acili távoli rokona – kamerájával követi a nő szüleit, Jehuda és Chaja Beinint, ahogy megpróbálnak felülkerekedni saját félelmükön, és mindent elkövetnek azért, hogy befolyásolni tudják lányuk és férje sorsát.

A Liat fogságban különleges és intim betekintést enged egy család életébe, amely szeretteiért küzd, miközben saját pacifista értékei is megkérdőjeleződnek a legsötétebb órák közepette. Kramer bemutatja Liat szabadulását a fogságból és az azt követő nehéz rehabilitációs időszakot, amely során a film szereplői megpróbálnak megbirkózni az őket ért felfoghatatlan traumákkal, és visszakapni az emberi morálba és az izraeli-palesztin megbékélésben vetett hitüket.

A Verzió Filmfesztivál idei programjáról bővebben: https://verzio.org/hu

Még több Kibic

Ötödik jelenlét – Jancsó Miklós dokumentumfilmjei a zsidóságról

2025.11.06.4 nap ago
A Jancsó Miklós és Böjte József által közösen rendezett A kövek üzenete című, 1994-es dokumentumfilm nyersanyagainak feldolgozását egy konferencia keretében mutatja be a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE).

Eltűntnek hitt magyar zsidó népzene, Makk Károly 100 és az igazi Trebitsch Óbudán

2025.11.04.6 nap ago
Harmadik alkalommal rendezi meg az Óbudai Társaskör és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) az Óbudai Zsidó Kulturális Napok eseménysorozatot, amely idén november 5-9. között várja a közönséget.

Jól kinéz a világ!

2025.11.03.1 hét ago
Szarka Klára kurátor-fotótörténész előadásával folytatódik a Magvető Caféban a Limmud Magyarország Jól kinézünk! című sorozata, amely keretében a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fedezik fel újra.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »