A woke anticionizmus a zsidó lét metafizikai tagadásáról szól

Az antiszemitizmus irracionalitása, amikor a tudomány, a morál és az emberi jogok nyelvén magyarázzák újra ugyanazt a gyűlöletet, amely a történelem során már oly sokszor kimondódott. Berkovits Balázs szociológus előadásával folytatódott a Magvető Caféban a Limmud Magyarország Jól kinézünk! című sorozata.

A 21. század elején az antiszemitizmus új alakot öltött. Már nem a középkori babonák, a zsidó összeesküvésről szóló röpiratok vagy a 20. századi fajelméleti fantazmagóriák formájában tér vissza, hanem a morális és politikai nyelvbe ágyazva, az emberi jogok, az antirasszizmus és a progresszív gondolkodás zászlaja alatt. Ezt az átalakulást elemzi Berkovits Balázs szociológus. Előadása nem pusztán politikai, hanem mélyen szellemi kérdéseket is érint, hogyan válik a jó szándékú emberi jogi diskurzus a gyűlölet eszközévé, és miként alakul át a zsidóellenesség anticionizmussá?

Berkovits Balázs a 2000-es évektől datálja azt a korszakot, amikor az antiszemitizmus radikálisan átalakult. A hagyományos gyűlöletbeszéd helyét az Izraellel szembeni morális elutasítás vette át. A cionizmus kifejezés, amely eredetileg a zsidó nép önrendelkezési jogát jelentette, ma sokak számára szitokszóvá vált. Az anticionizmus – vagyis a cionizmus tagadása – Berkovits értelmezésében nem pusztán politikai álláspont, hanem a kortárs antiszemitizmus fő formája.

Ennek két fő fogalma határozza meg a mai nyugati közbeszédet: a telepes gyarmatosítás (settler colonialism) és a fehérség (whiteness). Izraelt a progresszív világban e két kifejezés keretében értelmezik, mint egy európai gyarmatosító, fehér államot, amely elnyomó politikát folytat a palesztin néppel szemben. Ez a kategorizálás azonban nemcsak politikailag torz, hanem történetileg és morálisan is hamis.

Az előadás egyik kiindulópontja a 2023. október 7-i Hamász-támadás, amelyben több mint ezer izraeli esett áldozatul. Berkovits Balázs szerint a nyugati értelmiség jelentős része – különösen az akadémiai és művészeti világ – képtelen volt szembenézni a mészárlás valóságával. A reakciók három formában jelentek meg: tagadás, relativizálás és igazolás. Egyesek szerint felszabadító harc vol, mások dekolonizációs folyamatként értelmezték az eseményeket.

Ez a gondolkodás a holokauszttagadás logikáját követi, beleköt a részletekbe, kétségbe vonja az áldozatok hitelességét, és a valóság tagadásával morális fölénybe helyezi magát. Az október 7-i események elhallgatása mögött az a meggyőződés húzódik meg, hogy az izraeliek nem lehetnek áldozatok. Mert ha Izrael a világ gonoszának szimbóluma, akkor ellene minden tett igazolható.

Az előadás egyik központi kérdése: vajon minden anticionizmus antiszemitizmus-e? Berkovits két szélsőséges álláspontot különböztet meg. Az egyik szerint az anticionizmus csupán az antiszemitizmus új ruhája – ugyanaz a gyűlölet, csak modern nyelven. A másik szerint a kettőnek semmi köze egymáshoz, hiszen az anticionizmus politikai vélemény, amely a szólásszabadság része.

A Nemzetközi Holokauszt Emlékbizottság (IHRA) munkadefiníciója az első állásponthoz áll közel. Az IHRA a 3D-tesztet alkalmazza Natan Sharansky nyomán: démonizálás, kettős mérce, delegitimálás (Demonization, Double Standards, Delegitimization) – ha egy álláspont ezek bármelyikét megvalósítja Izraellel szemben, akkor antiszemita. Ezzel szemben a Jeruzsálemi deklaráció (2021) igyekszik leválasztani az Izrael-ellenes retorikát az antiszemitizmusról, azt állítva, hogy az izraeli állampolitika bírálata legitim. Berkovits Balázs szerint azonban a gyakorlatban az anticionizmus ritkán marad a kritika határain belül, többnyire Izrael létezésének jogát kérdőjelezi meg, ami már az antiszemitizmus területe.

Az előadó rámutat, hogy a zsidóellenes toposzok – például a középkori vérvád – új formában élnek tovább. A mai politikai nyelvben ez a genocídium-vád, Izraelt rendszeresen népirtással vádolják, bizonyítékok nélkül, pusztán morális retorikával. Az ilyen vádak azonban nem tényállítások, hanem rituális rágalmak, érzelmi azonosulást váltanak ki, miközben elzárják a racionális vitát. Aki nem fogadja el a genocídium narratíváját, az morálisan gyanúsnak számít. Ez a mechanizmus pontosan úgy működik, mint a középkori vérvád, csak modern nyelven.

Berkovits Balázs külön fejezetet szentel a szovjet anticionista propagandának, amely a mai baloldali Izrael-ellenesség gyökere. A Szovjetunió az 1967-es hatnapos háború után felismerte, hogy Izrael nem lesz a szocialista tábor szövetségese, és stratégiát váltott, az arab országokat támogatva Izraelt imperialista, rasszista és fasiszta államként kezdte ábrázolni. Több százezer példányban terjesztették az olyan kiadványokat, mint Fasizmus a kék csillag jegyében vagy Vigyázat, cionizmus!, amelyek a cionistákat a nácikkal azonosították.

Ez az ideológiai örökség a mai nyugati progresszív gondolkodásban él tovább. Az apartheid-analógia, a nácizmushoz való hasonlítás, a kolonializmus fogalma mind ebből a szovjet retorikai készletből származik. A különbség csupán annyi, hogy míg a szovjet karikatúrákon a Dávid-csillag és a horogkereszt egymás mellett szerepelt, a mai nyugati ábrázolásokban a kettő már összeolvad.

A woke ideológia, amely a társadalmi igazságosság és az identitáspolitika nevében lép fel, saját kategóriarendszert hozott létre, elnyomók és elnyomottak, fehérek és színesek. Ebben a bináris világban a zsidóság nem fér el. A zsidók ugyanis egyszerre voltak üldözöttek és sikeresek, kisebbségiek és integráltak. Ezért a woke gondolkodás nem tudja őket hova sorolni, és végül a fehér kategóriába tolja őket, ami a hatalom, az elnyomás, a privilégium szinonimája.

A fehérség itt nem bőrszínt jelent, hanem morális vádat: aki fehér, az a rendszer része, tehát bűnrészes. A zsidók így paradox módon – a holokauszt túlélőinek leszármazottai – a rasszizmus szimbólumává válnak. A woke anticionizmus tehát nemcsak Izraelről szól, hanem a zsidó lét metafizikai tagadásáról, arról, hogy a zsidók puszta létezésükkel cáfolják a világ dualisztikus, jó–rossz sémáit.

Berkovits Balázs példaként idézi Angela Davist, a fekete feminista mozgalom ikonikus alakját, aki évtizedek óta Izrael démonizálásának egyik hangadója. Davis és követői szerint az elnyomás elleni küzdelem globális, amíg a palesztinok nem szabadulnak fel, addig nincs igazság a világban. Ez a gondolat – jegyzi meg az előadó – olyan feministákat is Izrael-ellenes pozícióba sodor, akik nem akarják észrevenni, hogy a palesztin társadalomban ők maguk sem élhetnének szabadon.

A szolidaritás-anticionizmus így válik morális jóérzés pótlékká, az önazonosság kifejezésévé, amelyben az elnyomottakért való harc felülírja a tényeket.

A kortárs anticionizmus – Berkovits megfogalmazásában – megváltó ideológia, amely úgy állítja be Izraelt, mint a világ bajainak forrását. Ha Izrael eltűnne, megszűnne a háború, a rasszizmus, a kapitalizmus és a klímaváltozás. A megváltó anticionizmus vallásos hevülete abban nyilvánul meg, hogy a valóság már nem számít, csak a hit: Izrael a Gonosz, Palesztina a Jó. A woke eszme így új moralitást teremt, amelyben a zsidó állam az örök bűnbak szerepét kapja – ugyanúgy, ahogy a zsidók a történelem során mindig megtestesítették az emberi rosszat a különböző ideológiák szemében.

Az előadás egyik legfontosabb gondolata az, hogy a zsidó lét ellentmondás a woke antirasszizmus számára. A zsidók ugyanis kisebbségként élnek, mégis a siker, az asszimiláció, a társadalmi mobilitás szimbólumai. A woke logika szerint azonban a siker csak az elnyomó privilégiumának következménye lehet, így a zsidó felemelkedés fehérré teszi őket. A zsidó tehát egyszerre kisebbség és uralkodó – egy kognitív disszonancia, amit a woke gondolkodás nem tud feloldani, ezért kirekeszti őket a jók közösségéből.

Az előadó figyelmeztet, a nyugati anticionista retorikát ma már a szélsőjobboldal is átvette. A baloldali diskurzusból származó toposzok – Izrael démonizálása, a cionisták kizárása – megjelentek a radikális jobboldali pártok kommunikációjában is. A paradoxon teljes, a baloldali anticionizmus és a jobboldali antiszemitizmus ugyanazon narratívát mondja el, csak más előjellel. Az egyik az elnyomás elleni harc, a másik a nemzeti önvédelem nevében, de mindkettő ugyanarra a tételre épül, a zsidó az idegen, a bűnös, a kollektív felelős.

Végül visszatér a kiindulóponthoz: mi is a cionizmus valójában? A Herzl Tivadar nevével fémjelzett mozgalom lényege az volt, hogy a zsidók csak saját államukban élhetnek biztonságban, mert az antiszemitizmus mindenhol újra felüti fejét. A cionizmus nem hódítás, hanem önvédelmi forradalom volt, annak felismerése, hogy a történelem elől csak saját politikai térbe lehet menekülni. Izrael tehát nem ideológiai projekt, hanem létkérdés.

Az előadás végén Berkovits Balázs felhívja a figyelmet az antiszemitizmus irracionalitására ebben a helyzetben, amikor a tudomány, a morál és az emberi jogok nyelvén magyarázzák újra ugyanazt a gyűlöletet, amely a történelem során már oly sokszor kimondódott.

Berkovits Balázs szociológus Az anticionizmus és a woke eszme című előadása a Magvető Caféban hangzott el október 9-én este, a Jól kinézünk! programsorozatban – ami a Limmud Magyarország 2025-ös évének mottója, hogy a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fedezzük fel újra.

A sorozat folytatásában:

Toronyi Zsuzsanna és Darvas István: A zsidó hagyomány és a „képcsinálás” – 2025. október 30. csütörtök, 18:00 – Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest VII., Wesselényi utca 7.

A záró előadáson, november elején, ikonikus képekről, fényképész ikonokról lesz szó. Végül fénykép pályázatot hirdet meg a Limmud Magyarország, a legjobb képekből pedig kiállítást rendeznek.