A Hamász terroristái válogatás nélkül gyilkoltak embereket, a mészárlás volt a céljuk

Zsidó szervezetek tartottak nagyszabású megemlékezést az Uránia moziban az október 7-i terrortámadás kétéves évfordulója alkalmából. A ZSKF, a Kidma és a Keren Hayesod által szervezett eseményen felolvasták a még mindig a gázai fogságban lévő 48 túsz nevét és levetítették a Nova-mészárlásról szóló Emmy-díjas dokumentumfilmet, amely után a Nova elleni támadás egyik magyar túlélője mesélte el történetét.

Éppen Bar Kuperstein tábláját emelem a magasba az Uránia széksorai között, miközben a színpadon sorra olvassák fel annak a 48 túsznak a nevét, akik már két éve vannak a gázai fogságban. A most 23 éves Kuperstein azon kevesek között van, akikről úgy tudni, még élnek, legutóbb áprilisban tett közzé egy felvételt róla a Hamász. A fiatal férfi Holon városából származik, ahol 16 éves kora óta dolgozott a családi falafelezőben, miután édesapja egy baleset következtében elveszítette beszédkészségét és kerekesszékbe kényszerült. Az követően, hogy Bart túszul ejtették, Tal Kuperstein egy éven át küzdött azért, hogy egy logopédus segítségével újra megtanuljon beszélni, és fel tudjon szólalni fia érdekében.

Bar Kupersteint 2023. október 7-én a Nova zenei fesztiválról rabolták el a terroristák, ahol biztonsági őrként dolgozott. Most vasárnap az ő neve is elhangzott azon a megemlékezésen, amelyet a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF), a Kidma Egyesület és a Keren Hayesod Hungária Alapítvány rendezett az Uránia Nemzeti Filmszínházban az október 7-i támadás két éves évfordulója alkalmából. A fotóját a többi túszéval együtt emeltük fel abban az egy perces néma csendben, amellyel a terrortámadás közel 1200 áldozatára emlékeztünk.

Abban nem vagyok biztos, hogy Kuperstein feltűnik-e abban a We Will Dance Again (Megint táncolni fogunk) című dokumentumfilmben, amely a megemlékezésen került levetítésre. Amikor elrabolták, a Hamász Telegram-csatornáján megosztott egy videót, amelyben másokkal együtt ő is látható volt, ahogy keze és lába összekötözve, nyakában kötél, és a saját nevét kiabálja. Ha ez a jelenet végül nem is volt része a filmnek, a We Will Dance Again számos hamászos felvételt bemutatott, a terroristák ugyanis megörökítették az általuk elkövetett borzalmakat, hogy azok se maradjanak le, akik otthon maradtak.

Az elmúlt két év során több dokumentum- és riportfilmet is láttam a Nova zenei fesztiválon történt mészárlásról. Az első évfordulón Budapesten bemutatott #Nova például olyan volt, mint egy szűnni nem akaró zakatolás, ami sokáig a néző fejében ragad a trance zenével, a lövések hangjával, és a gyorsan váltakozó képsorokkal, amiket nehéz egyhamar elfelejteni. Az Emmy-díjas We Will Dance Again ezzel szemben történeteket mesél el.

A rendező Jariv Mozer filmje elején felhívja a figyelmet arra, hogy október 7-én 1200 embert gyilkoltak meg a terroristák, 251-et pedig túszként Gázába vittek, több ezren megsérültek, rengetegen szorulnak valamilyen lelki segítségre, valamint arra is, hogy több száz izraeli katona elesett az azt követő háborúban, amelyben több tízezer gázai vesztette életét, mindenki történetét mégsem lehet elmondani. A We Will Dance Again ezért egy tucat Nova-túlélőre fókuszál, az ő szemükön keresztül élhetjük át, hogy mi is történt azon borzalmas szombaton a Gázai övezet közelében, hogyan változott egyik pillanatról a másikra pokollá a szeretet és szabadság ünnepe reggel 6:29-kor.

A film szereplői a legkülönfélébb módokon élték túl a támadást. Az egyik nő a pultban lévő hűtőládák egyikében bújt el, és végig az járt a fejében, hogy nem hagyatja magára kisfiát, aki otthon várja őt, eközben kintről azt hallja, ahogy a terroristák nyitják fel a közeli hűtőládákat, és sorban gyilkolják meg azokat, akik azokban rejtőztek el. Egy másik nő egy szemetes konténerben keresett menedéket párjával, és miközben ott lapulnak, barátnője, Sani Louk kiáltásait hallja, ahogy éppen elrabolják.

Volt olyan túlélő, aki halottnak tetette magát a nyílt terepen, és látta ahogy az egyik hamászos rácéloz, de valamiért mégsem sütötte el a fegyverét. Volt, aki a bokrok között húzta meg magát, és egy teljesen ismeretlen nőnek, egy több gyerekes anyának segített túlélni. Voltak, akik a közeli kibucokban vagy katonai bázisokban találtak menedéket, de oda is elértek a terroristák.

Többen húzódtak be az utak szélén, a buszmegállók mellett lévő légoltalmi bunkerekbe, hiszen először mindenki azt gondolta, hogy csak rakétákat lőnek Gázából. Az egyik ilyen zsúfolt betonkockában volt Eitan is, aki elmesélte, hogyan dobálták vissza a terroristák által behajított kézigránátokat. Egy kimenőn lévő katona, Aner Sapira, aki a bunker bejáratánál volt hét gránátot dobott ki, mielőtt a nyolcadik felrobbant volna, kioltva az életét. Ekkor Eitan vette át a helyét.

A We Will Dance Again szereplői nem csak saját megmenekülésük történetét mesélik el, hanem azokét a barátokét, családtagokét is, akik nem élték túl a mészárlást: Sani, akinek a holttestét Gázában megalázták; Aner, aki mások életét megmentve, hősként halt meg; Hersh Goldberg-Polin, aki elvesztette egyik kezét, és a gázai fogságban gyilkolták meg a terroristák; vagy a filmplakáton is látható Keset Casarotti-Kalfa, aki a fesztiválon kapott halálos sebet. Valamint arról is beszélnek, hogyan próbálják feldolgozni a történteket, és milyen út vezet a gyógyulásukhoz, már ha ez egyáltalán valaha lehetséges lesz.

Merész Dorina számára gyógyulásának része, hogy már sokadszorra elmeséli, miként élte túl a támadást. Minél inkább beszél róla, annál inkább túl tud lépni az egész eseménysorozaton. Így tett idén a Sziget Fesztiválon, ahol a We Will Dance Again premiervetítését tartották, vagy legutóbb a Judafesten. Most vasárnap a vetítést követően Kárpáti Judit újságíró beszélgetett vele az Uránia kávézójában. Dorina elmondta, elsősorban a figyelemfelkeltés a célja, úgy gondolja, hogy nem-zsidó magyarként olyan embereknek is felhívhatja a figyelmét az október 7-én történtekre, akik erről nem nagyon tudnak. Fontosnak látja, hogy elmondja, a Hamász terroristái válogatás nélkül gyilkoltak embereket, a mészárlás volt a céljuk.

Legjobb barátnője, a szintén magyar Anna esküvőjére érkezett Izraelbe. Vele és férjével, az izraeli Amittal együtt utazott október 7-én hajnalban a Nova fesztiválra Tel-Avivból. Amikor reggel leállt a buli az intenzív rakétatámadás miatt, Dorina és barátai már az elsők között elindultak visszafelé, útközben tüzet nyitottak az autójukra, de végül a filmben is látható Reim katonai bázison találtak menedéket. Reimben van az izraeli hadsereg Gáza hadosztályának parancsnoksága, a terroristák megtámadták a tábort, amit csak hosszú órákig tartó harcok során sikerült visszafoglalni. Az odamenekült civilek életben maradtak, de volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, a terroristák bejutnak abba a helyiségbe is, ahol Dorináék is elrejtőztek.

A terroristák betörtek az épületbe, amiben több kisebb szoba volt, Dorina és a többek hallották, ahogy elkezdik sorban a szobákat kinyitni, és belőni a helyiségekbe. Az ő ajtójukon is megmozdult a kilincs, amit aztán elengedett a hamászos, miután a társai kintről szólították. A legnagyobb megrázkódtatást mégis az jelentette számára, mint a filmben megszólaló túlélők egy részének is, hogy amikor már minden véget ért, és a visszafelé vezető utat kiégett autók és mindenfelé heverő holttestek között kellett megtenniük.

Dorina a történtek utáni első hetekben teljesen idegennek érezte az őt körülvevő világot. Semmire nem tudott koncentrálni, érzékenyen reagált minden zajra, minden érintésre. Nem tudott rendesen egy beszélgetést lefolytatni anélkül, hogy ne kalandoztak volna el a gondolatai. Pszichológus segítségét kérte, és most úgy éli meg az eseményeket, mintha egy filmet nézne. Október 7. abban is meghatározó lett a számára, hogy miként közelít emberekhez. Miután visszatért Izraelből, és elmesélte, hogy mi történt vele, szembesült olyan reakciókkal is, hogy „dehát…”. Ezek után egy évig csak szűk körben tudott beszélni mindarról, amit átélt. Először a túlélői bűntudat élt benne is, az első évforduló nagyon nehezen telt a számára, hiszen ők túlélték, mások pedig nem, őket nem hurcolták Gázába a terroristák, míg másokat igen, és lehetett volna az ő fotója is azokon a táblákon, amiket vasárnap az Urániában a magasba emeltünk.

Dorina és barátai történetét részletesen a Szabad Európa videójából lehet megismerni. A We Will Dance Again című film további magyarországi vetítésével kapcsolatos információkért érdemes a Kibic Magazin Facebook-oldalát követni.