Brit főrabbi: tudtuk, hogy a zsidógyűlölet elkerülhetetlenül terrortámadáshoz vezet

Sir Ephraim Mirvis főrabbi szerint a zsidógyűlölet jórészt akadálytalanul terjedhetett, és csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be egy ilyen támadás.

A nagy-britanniai zsidó közösség tudta, hogy a mélyen gyökerező zsidógyűlölet elkerülhetetlenül a manchesteri zsinagóga ellen elkövetett terrormerénylethez hasonló támadáshoz vezet – mondta pénteken Sir Ephraim Mirvis, a 300 ezres brit zsidóság országos főrabbija.

Sir Ephraim Mirvis brit főrabbi (Fotó: Külügyi és Nemzetközösségi Hivatal / Wikimedia Commons)

A vallási vezető a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: osztja a manchesteri zsidó közösség azon tagjainak véleményét, akik a támadás után azt mondták, hogy nem lepődtek meg a történteken.

„Ez volt az a nap, amelynek eljövetelétől féltünk, de a lelkünk legmélyén tudtuk, hogy elkerülhetetlenül eljön, tekintettel arra a mélységes zsidógyűlöletre, amely ennek az országnak az utcáin, az egyetemeken, a közösségi médiában, egyes sajtótermékekben megnyilvánul”

– fogalmazott a brit főrabbi.

Mirvis szerint ez a zsidógyűlölet jórészt akadálytalanul terjedhetett, és csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be egy ilyen támadás.

Hangsúlyozta: fel kell ismerni, hogy ha Izraelt igazságtalan módon ördögi színben tüntetik fel, az hozzájárul a Nagy-Britanniában tapasztalható zsidóellenességhez és szélsőségességhez.

Előző nap, a manchesteri zsinagóga elleni támadás után elmondott televíziós nyilatkozatában Sir Keir Starmer brit miniszterelnök is annak a véleményének adott hangot, hogy jóllehet az antiszemitizmus nem új jelenség, a zsidóságnak mindig is együtt kellett élnie ezzel, de egyértelműen meg kell állapítani, hogy a zsidókkal szembeni gyűlölet ismét erősödésnek indult.

Starmer úgy fogalmazott:

a nagy-britanniai zsidó intézményeket, zsinagógákat, még a zsidó iskolákat is a nap 24 órájában őrizni kell az antiszemita gyűlölet folyamatos fenyegetése miatt, és a manchesteri zsinagóga elleni támadás is mutatja, hogy erre miért van szükség.

A támadást a zsidó vallás legfontosabb ünnepén, jom kipur napján követték el az északnyugat-angliai nagyváros Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógájánál. Az elkövető, Jihad Al-Shamie 35 éves szíriai származású brit állampolgár több embert autójával elütött, másokat pedig megkéselt.

Ketten meghaltak egy késeléses és gázolásos támadásban egy manchesteri zsinagógánál

A merényletben ketten életüket vesztették, négyen súlyosan megsebesültek. A támadót a perceken belül kivonuló fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték.

A manchesteri rendőrség pénteki beszámolója szerint az előzetes vizsgálatok arra utalnak, hogy a két halálos áldozat egyikét is a rendőrök lőtték le véletlenül, amikor lőfegyvereket használtak annak megakadályozására, hogy a támadó behatoljon a zsúfolt zsinagógába.

Mazsihisz: Kegyetlen és könyörtelen a Manchester-közeli zsinagógánál elkövetett támadás

A zsidóság legszentebb ünnepén, jom kipurkor – az engesztelés napján, – amikor a nem zsidó embertársaink közül is a szokásosnál többen keresték fel a Heaton Park-i közösségi központot, a környék egyik legnagyobb zsidó templomát egy autós merénylő először a tömegbe hajtott, majd késsel támadt mindenkire, akit csak elért. A helyszínen két ember meghalt, három súlyos sérültet kórházba szállítottak. Az elkövetőt a kiérkező rendőrök lelőtték.

Emlékeztetünk arra, hogy ennél a zsinagógánál ez már a negyedik súlyos antiszemita incidens az elmúlt 25 évben.
A mostani támadás a legsúlyosabb.

Magyarországi biztonságunkat értékelve aggódva figyeljük, hogy az utóbbi években világszerte drámai mértékben megnőtt az antiszemita bűncselekmények száma.

Együtt érzünk a minden részletében borzalmas és tragikus támadás áldozatainak hozzátartozóival, a sérültekkel, valamint a Heaton Park-i gyülekezet közösségével. Mélységesen aljasnak, embertelennek tartjuk és a leghatározottabban elítéljük, hogy azon napon, amikor a világ zsidósága az egész emberiségért imádkozik érte támadás a békés gyülekezetet.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Európa harmadik legnagyobb zsidó közösségének képviseletében felszólítjuk kontinensünk államainak felelős vezetőit és az Európai Unió döntéshozóit, hogy minden eszközzel előzzék meg a földrészünket fenyegető zsidóellenes támadásokat, és szabjanak gátat a már jelenleg is katasztrofális méreteket öltő antiszemita gyűlölet-bűncselekményeknek.

Még több Kibic

Közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, az Év Fővárosi Civil Szervezete

2025.11.10.13 óra ago
A 10 évvel ezelőtt indult Adománytaxi évente közel 7000 rászorulónak nyújt segítséget hátrányos helyzetű településeken. A szervezet közösségi fesztivállal ünnepli születésnapját, ahol fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést 10 éves történetébe.

A nap, amikor zsidók ezrei tanulnak együtt, megosztva egymással a szent szövegek felfedezésének élményét

2025.11.05.5 nap ago
November 9. a Zsidó Tanulás Világnapja. Idén a Bálint Ház is csatlakozik a kezdeményezéshez két különleges online eseménnyel – az egyik magyarul, a másik angolul várja az érdeklődőket.

Akik jelentősen hozzájárultak a változtatásokhoz

2025.11.04.6 nap ago
Dobos Erzsébet Rendszerváltók a rendszerváltásról című könyvét mutatják be Bét Orim Raj Tamás Akadémia programsorozatának keretében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »