Egyszer csak valaki bemondta, hogy népirtás, és végképp elszabadultak az indulatok

A nagy vihart kavart petícióról szólt a Bálint Házban a Dafke részvételi vitaest Tóth Jakabbal. A szinte már a végletekig megosztó téma nem tette ugyan lehetővé, hogy a vitát az előre felállított keretek között folytassák le, ez mégis egy fontos esemény volt, ami nagyon sokat elárult a hazai zsidó közösség jelenlegi állapotáról.

Egy nagyon megosztó témával folytatódott a múlt héten, szerda este a Dafke részvételi vitaest Tóth Jakabbal a Bálint Házban. A nagy vihart kavart petíció apropóján megrendezett esemény címe a Lehetünk-e egyszerre zsidó- és palesztinpártiak? volt.

Azt már a vita kezdete előtt sejteni lehetett, hogy Tóth Jakabnak nem lesz könnyű dolga, és ahogy haladt előre az este, egyre inkább világossá vált, hogy miért. A petíció láthatóan olyan indulatokat váltott ki a 2023. október 7. óta egyébként is eléggé megzökkent hazai zsidó közösség tagjaiban, hogy a résztvevők egy része egyszerűen képtelen volt lefolytatni a vitát közbekiabálás, személyeskedés, a mást gondolók sértegetése vagy kinevetése nélkül.

Ahogy Kenesei Marcell, az eseményt szervező Bálint Ház igazgatója fogalmazott, amikor már egy ponton közbe kellett avatkoznia, mert kontrollvesztetté kezdett válni a vitaest: „a Facebookhoz fogunk hasonlítani és nem emberekhez, ha nem tartjuk be a szabályokat”. És valóban a rendezvény néha tényleg úgy tűnt, mintha egy közösségi médiás kommentháborúba csöppentünk volna bele.

Pedig a szabályok egyszerűek és egyértelműek voltak. A Dafke részvételi vitaest lényege annyi lenne, hogy az eseményt moderáló Tóth Jakab feltesz egy kérdést, vagy mond egy állítást, amire két opciót ad, a résztvevők pedig az egymással szemben felállított, kék és piros színekben megvilágított széksorok közül oda ülnek le, amelyik a szerintük jó választ jelöli. Ezt követően, aki szeretné, elmondhatja, hogy miért gondolja az egyik vagy másik választ helyesnek. Jönnek újabb alkérdések a témában, és a vita közben is át lehet ülni a másik oldalra, ha valaki időközben meggondolja magát. A végén újra elhangzik az első kérdés, és megnézik, sikerült-e a résztvevőknek meggyőzniük egymást, vagy sem.

A Dafke a Bálint Ház sávuoti programján debütált a Turbinában. Akkor a hazai zsidó közösség viszonya Izraelhez volt a téma, és a vitaest rendben lezajlott. Olyan is volt, hogy valaki a vita során átült a másik oldalra. Elhangzottak érvek, ellenérvek, magyarázatok, személyes történetek, és senki sem akarta „letépni a másik fejét”, azért mert éppen mást gondol valamiről. Jól működött a formátum, de akkor még nem született meg a petíció és – talán nem mellékes módon – a résztvevők sem feltétlen ugyanazok voltak, mint a mostani alkalomkor, legalábbis ami a megszólalókat illeti.

Szeptember 17-én este a Bálint Házban a várakozásnak megfelelően nagy tömeg gyűlt össze, hogy a petícióról vitázzon. Kenesei Marcell azzal vezette fel a rendezvényt, hogy sohasem volt véleményegyesség a zsidóságon belül, a zsidóság azonban értéket talált a sokféleségben. Ezt az eseményt pedig azért szervezték most meg, hogy legyenek olyan alkalmak, ahol a közösség tagjai szemtől szemben tudjanak párbeszédet folytatni egymással. Tóth Jakab még arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy ezen az estén nem az igazság megtalálása a cél.

A vitaest főkérdése, vagyis állítása az volt: alá tudnám írni a petíciót. A résztvevők nagyjából egyenlő arányban foglaltak helyet a kék és a piros oldalon, majd kezdetét vette a vita, amin mindkét oldal mellett még viszonylag nyugodt hangulatban hangzottak el az érvek, amik petíciót ellenzők szerint a következők voltak:

Aki emlékszik az október 7-én történtekre, az nem írhatja alá.
A palesztinokat már a babakocsiban az izraeliek elleni gyűlöletre nevelik.
Nincs olyan, hogy palesztin nép.
Izrael nem hajlandó elpusztulni azért, hogy a nyugati világ jól érezze magát.
A petícióból hiányzik a terrorizmustól való elhatárolódás.
Az emberek elfogultak a saját csoportjukkal, és inkább a hozzájuk közelebb állókat gyászolják.
A petíció nem foglalkozik azzal, hogy az izraeli lakosság is szenved.
A petíció kizárólag Izraelt teszi felelőssé a palesztin áldozatok miatt.
Áldozat és bántalmazó között nem szabad egyenlőségjelet tenni.

A petíció mellett pedig az alábbi érvek hangzottak el:

Nem lehet etnikai alapon megkülönböztetni az embereket.
Nem jó logika, hogy Izraelnek bosszút kell állnia.
A palesztinok között is vannak olyan emberek, akik nem fundamentalisták.
Az aláírók az áldozatokkal és nem a Hamásszal szolidárisak.
Az is borzalmas, ami október 7. után történt.
Morális felelősségünk van azért, amit az izraeli kormány tesz.

A következő kérdésnél, miszerint Izrael vagy a nemzetközi sajtó és a segítő szervezetek növelik-e jobban az antiszemitizmust, már elkezdett valamelyest szétesni a formátum. Először az merült fel, hogy nem kellene annyira a petíció minden mondatát külön elemezgetni, mintha magáról a Tóráról lenne szó. Majd kisebb szóváltások alakultak ki a petíciót követő vita kapcsán, ami az elmúlt időszakban elsősorban a Szombatban, illetve a közösségi és más médiafelületeken zajlott. A hozzászólásokból az rajzolódott ki, hogy a petíció ellenzői közül többen magukra vették az abban leírtakat, és személyes sértettségüket kérték számon a velük szemben helyet foglaló aláíróktól és a petícióval egyetértőktől.

Ezen a ponton merült fel, hogy a vitaest távolodjon el a petíciótól, amit egyébként előre kinyomtattak a szervezők. A diskurzus során a két oldal képviselői az általuk tényeknek nevezett elképzeléseket próbáltak megosztani a szemközt helyet foglalókkal. Bár többen jelezték, hogy valójában senki sincs a biztos tudás birtokában a háborút illetően, és inkább narratívákat ütköztetnek a felek és nem igazságokat. Amiket itt mondunk az különben sem a konfliktusra, hanem a zsidó közösségre lesz hatással – hangzott el.

Tóth Jakabnak még volt egy utolsó próbálkozása, hogy átmozgassa a „frontvonal” mögé beszorult táborokat azzal, hogy aki úgy érzi, hogy kisebbségben van a saját véleményével, az üljön az egyik oldalra, aki nem így érez, a másikra. A vita menetén azonban ez sem tudott érdemben változtatni. Volt aki odáig jutott el, hogy a petíció miatt megszűnt létezni a magyar zsidó közösség. Egy másik hozzászóló szerint a petícióval betört Magyarországra az Izrael-ellenes nyugati attitűd. Volt aki abban látta a probléma gyökerét, hogy a hazai zsidóság számára nehéz olyanról beszélni, amikor egy zsidó ember rosszat tesz, így arról sem tudunk rendesen diskurzust lefolytatni, amikor az izraeli kormány tesz valami rosszat. Nem tudjuk ugyanis tolerálni a kételyt, pedig el kellene gondolkodni az ellenvéleményeken is.

Mások az álláspontok közeledésének fontosságát hangsúlyozták, mert amikor falak épülnek, az nem teszi lehetővé a vitát, pedig kötelességünk lenne tanulni egymástól. Arra is felhívta valaki a figyelmet, hogy ha egy ember kritikus az izraeli kormánnyal, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne szeretné magát az országot. Márpedig – emelte ki egy másik felszólaló – ha valaki így nyilvánul, meg, abból azonnal „Hamász-simogató” lesz. A petíció megjelenésével „rettenet jött”, kirekesztő lett a hangulat a magyar zsidó közösség nem kicsi részének köszönhetően.

A vitaest során több személyes történet vagy megjegyzés is elhangzott. Volt olyan, aki elmondta, hogy édesapja éppen a szemközti oldalon foglal helyet, de ettől még jó a kapcsolat közöttük. De az este folyamán olyat is hallani lehetett, hogy barátságok és családi kapcsolatok szakadtak szét ellentétes vélemények miatt. Más elmesélte, miként zúdult rá gyűlölködő online kommentáradat, miután egy barátja Gázában élő családja számára indított adománygyűjtést egy közösségi platformot. Megint egy másik résztvevő arról beszélt, hogy október 7. után már nem érzi magát biztonságban. Gyűlölettel találkozik zsidósága miatt, és úgy érzi, hogy Izrael megszűnt annak a biztonságos védőhálónak lenni, ami korábban volt.

Aztán egyszer csak valaki bemondta, hogy szerinte Gázában népirtás zajlik, és ekkor végképp elszabadultak az indulatok. Kenesei Marcell itt érezte úgy, hogy közbe kell avatkoznia, és megkérte a résztvevőket, hogy próbálják meg visszafogni az indulatukat, és ne legyenek személyes sértések az este további részében.

A vége felé már inkább arra próbáltak reflektálni a résztvevők, hogy miként lehetne az itt elhangzottak ellenére is valahogyan közeledni egymáshoz. Például az olyan szavak mellőzésével, mint a „népirtás”, mert ezek triggerelik az egyik oldal képviselőit. Az sem ártana, hogy valakit ne ítéljenek el csupán a véleménye miatt, anélkül, hogy valójában ismernék az illetőt.

Fontos volt, bár nem volt könnyű – mondta zárásként Borbás Gergő, a Bálint Ház kreatív igazgatója –, de a petíciónak köszönhetően legalább szembe tudtak nézni egymással a felek. Hozzátéve, hogy