Kinek a joga sérült előbb? A palesztinok szabadságjoga, vagy az izraeliek biztonsághoz való joga?

Ha akarjátok nem mese… na de milyen mese? címmel szervezetek vitát a Hunyadi téri zsinagóga Nyári Szabadegyetemének keretében. A cím jól kifejezi a vita témáját. Az első fele egy, Herzl Tivadartól származó gondolat, amely arra utal, hogy Izrael több is lehet, mint egy mese – ha teszünk érte, akkor megvalósult álommá is válhat. A második, kritikus rész pedig azt poentírozza, hogy a mai Izrael, ez a megvalósult álom vajon tényleg olyan tökéletes és feddhetetlen, mint azt hinni szeretnénk.

A június végén megrendezett esemény elején Fináli Gábor, a Hunyadi téri Ohél Ávráhám zsinagóga rabbija felvezetésében arról beszélt, hogy ez a vita szerinte azért lesz unikális, mert 2023. október 7. óta ilyen esemény nem volt Magyarországon. Amik voltak, azok szerinte túlságosan „maszatolósra” sikeredtek, ahol nem került sor érdemi érvek ütköztetésére. Hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy a közösség épül és erősebbé válik majd e beszélgetésnek köszönhetően. A vita résztvevői voltak: Seres László újságíró, publicista, az Euronews hírszerkesztője; Gadó János, a Szombat folyóirat szerkesztője; Wizner Balázs szociológus, dokumentumfilmes, videós újságíró, valamint Németh Zoltán.

Seres László álláspontja nyitotta meg a vitát. Szerinte nagyon fontos arról beszélni, hogy hogy alakult ki a nyugati liberális, illetve baloldali nyilvánosságban egy erősen negatív kép magáról Izrael államról, illetve annak gázai fellépéséről, ami miatt az elmúlt években Nyugat-Európában és Amerikában több száz százalékkal megnőtt az antiszemita incidensek száma. Ennek megértéséhez szerinte fontos lenne azt is megvizsgálni, hogy a médiában dolgozó sajtómunkások milyen torzító eszközökkel élnek, ami miatt ez a negatív kép kialakulhat.

Wizner Balázs ezzel szemben éppen úgy látja, hogy a hazai média kritikájában a zsidó közösség átlépett egy határt. Elismeri, hogy szakmai alapon lehet kritizálni egyes cikkeket vagy akár médiumokat is, de szerinte ennél jóval messzebb mentek a közösségünk egyes tagjai. Azt érzi, hogy egy általános támadás folyik, nem egyszerűen csak a médiával szemben, hanem általában a demokratikus intézményekkel szemben.

„Ez egy lejárató kampányhoz hasonló, düh vezérelte permanens támadás. […] Gyalázzák és hiteltelenítik nemcsak a médiát, hanem a liberalizmus egyéb intézményeit, az emberi jogi szervezeteket, a nemzetközi szervezeteket, és ez szerintem nagyon aggasztó”.

Ez azért is esszenciális kérdés Wizner szerint, mert eközben a világ elfordul Izraeltől, aminek nagyon súlyos következményei lehetnek. Azt mondja, hogy „lehet szidni mindenféle szervezeteket meg országokat”, de mégiscsak az lenne elsősorban a feladatunk, hogy megelőzzük Izrael teljes elszigetelődését és hitelvesztését.

Szekeres Gábor, a vita moderátora felvetette azt a kérdést is, hogy a vitázók szerint igaz-e, hogy míg korábban a baloldali, liberális beállítottságú emberek támogatták Izraelt, a jobboldal pedig támadta, addig mostanra ez megfordult, és ha igen, akkor ennek szerintük mi lehet az oka.

Németh Zoltán ezt azzal magyarázza, hogy a baloldali politika ma az emberjogi kérdéseket helyezi a középpontjába, és éppen ez az a terület, ahol a leginkább támadható Izrael, amikor a különféle módokon elnyomja a palesztinokat. Ezt az elnyomást Németh szerint tipikusan biztonságpolitikai szempontokkal védik meg, márpedig ez többnyire ilyen jobboldali narratíva szokott lenni.

„Azért kell elnyomó vagy korlátozó intézkedéseket tenni egy társadalomban, mert a biztonság ezt követeli meg. És nyilván a terrortámadások ezt alátámaszthatják. […] Az egy kérdés […] hogy kinek a joga sérült előbb? A palesztinok szabadságjoga, vagy az izraeliek biztonsági joga?”

Gadó János a baloldal Izrael ellen fordulását mással magyarázta. Úgy látja, hogy Izrael kezdeti támogatása után a szovjet politikusok megértették, hogy az antiszemitizmusra még mindig lehet építeni, ezért átprogramozták a szovjet propagandát úgy, hogy annak antifasiszta érvkészletét, a teljes antifasiszta frazeológiát a zsidók ellen lehessen fordítani. „Izrael népirtó, rasszista, fajvédő stb.” Gadó szerint ennek egyik fontos állomása a PFSZ (Palesztin Felszabadítási Szervezet) megalakulása volt. „Mit akart felszabadítani 1964-ben [ekkor jött létre a PFSZ], amikor Gáza és Ciszjordánia még Egyiptom, illetve Jordánia kezén volt?” Szerinte a szovjet Izrael-ellenes propagandához kellett egy palesztin nép, ami belehelyezhető az áldozati szerepbe.

„A palesztin identitás az innen datálódik. Tehát nem arról volt szó, hogy a palesztinokat elnyomták és ezért a palesztinok fellázadtak és követelték a jogaikat, hanem arról van szó, hogy volt egy zsidóellenes ideológia, ez keresett magának társadalmi bázist és megtalálták a palesztinokban, akit ettől fogva promotáltak, mint a zsidók áldozatát”

– vélekedett a Szombat szerkesztője, aki szerint a Szovjetunió összeomlása után azt lehetett hinni, hogy ennek vége, de tíz évvel később a baloldali, emberjogi sajtó az intifádák után tovább vitte ezt a narratívát.

Seres László egy másik kérdés kapcsán elismerte, hogy Izrael válaszcsapása kemény és kegyetlen volt, sőt azt is, hogy sok a gázai halott, még ha nem is annyi, amit a Hamász irányítása alatt álló Gázai Egészségügyi Minisztérium állít. Csakhogy háború van, és szerinte ezt következetesen ignorálja a nyugati sajtó, ahogy azt is, hogy Izrael egy paradigmaváltás mellett döntött. Benjámin Netanjahut korábban azért kritizálták, mert Katarral seftelt és engedte áramolni az iráni és katari pénzt a Hamász uralta gázai vezetőkhöz. A Hamász ebből rakétákat vett, amivel Izraelt lőtte. Izrael pedig a színjáték kedvéért visszalőtt. Október 7. azonban világossá tette, hogy ez a színjáték nem folytatható tovább. Ezért Izrael most felrúgta ezt a status quót.

„Ha Izrael fönn akar maradni egyáltalán, akkor ki kell iktatnia azt a problémagócot, amit úgy nevezünk, hogy Hamász”

– mondta Seres, aki ehhez azt is hozzátette, hogy a gázai civilek és fegyveresek közötti különbségtétel szerinte egyszerűen nem lehetséges.

Wizner Balázs határozottan azt állítja, hogy az október 7. utáni válaszcsapást önmagában kellene megítélni, csakhogy az izraeli kormány szándékosan abba az irányba tereli ezt az egész vitát, hogy „aki Izraelt kritizálja, az Izrael megsemmisítésére törekszik és antiszemita. Gyakorlatilag a második holokauszt rémével fenyeget minket.” Szerinte nem létezik kollektív felelősség, és igenis meg kell tudni különböztetni a gázai felelősöket az áldozatoktól.

„A terrorizmus állítja azt, hogy ha fölrobbantok egy buszt és ott meghalnak gyerekek […], az tulajdonképpen jogos, hiszen itt mindenki felelős, ezek ugyanúgy a részesei Izrael államának.”

Nagyon szigorúan szét kell választani a bűnösöket és az ártatlan áldozatokat palesztinok és izraeliek esetében is. Wizner szerint a gázai harcok éppen azért vállalhatatlanok, mert differenciálatlanul támadták meg az egész helyi lakosságot.

Németh Zoltán egy közvélemény-kutatási eredményre hivatkozva igyekezett igazolni, hogy a gázaiak többsége nem felelős a történtekért. E szerint 62 százalékuk nem akarta, hogy a Hamász megtámadja Izraelt, és közel 70 százalékuk azt szerette volna, hogy a mérsékeltebb Palesztin Hatóság vegye át Gázában a hatalmat. Seres erre azzal vágott vissza, hogy akkor annak a közvélemény-kutatásnak az eredményeit is érdemes megemlíteni, amely szerint a terrortámadásnak – annak megtörténte után – 70-75 százalékos támogatottság volt a gázaiak körében. Németh erre úgy reagált, hogy ez nem releváns, mert a gázaiak csak a Hamász narratíváját ismerik a támadásról, ami szerint nem történt nemi erőszak, lefejezés és a civilek tömeges lemészárlása. Seres ezt nevetségesnek titulálta, hiszen a támadást gázaiak követték el, akik rögzítették videóra, szelfiztek a meggyilkoltakkal stb. A világ is nekik köszönhetően látta a támadás brutalitását. A gázaiak pontosan tudják, hogy mi történt, nonszensz ennek az ellenkezőjét állítani.

A felek a vita későbbi részeiben abban sem értettek egyet, hogy történik-e szándékos éheztetés vagy sem. Illetve beszélhetünk-e háborús bűnökről és etnikai tisztogatásról. Sőt, abban sem volt egyetértés, hogy a támadásnak volt-e antiszemita indíttatása vagy sem. A vitázók közül a népirtás vádját azonban mindenki elutasította. A vita a konfliktus aktuális fejleményeiből kiindulva számos további érdekfeszítő kérdést is érintett. Szóba kerültek történelmi párhuzamok (például Drezda, Hirosima, jemeni és szíriai háborúk), és a nemzetközi közvélemény, illetve a média kettős mércéje, valamint az antiszemitizmus és az anticionizmus közötti határvonal. A felek vitáztak a Hamász szerepéről és felelősségéről, az izraeli blokád humanitárius és biztonsági következményeiről, valamint a szélsőséges politikai nyilatkozatok súlyáról. Felmerült még az izraeli belső ellenzék kritikája és a progresszív mozgalmakhoz kötődő új antiszemitizmus jelensége is. A vitáról készült videófelvétel itt megtekinthető:

Szekeres Gábor zárásként hangsúlyozta, hogy

„Nagyon fontos része a zsidóságnak az önvizsgálat, hogy folyamatosan azt nézzük, hogy mit csináltunk jól, mit csináltunk rosszul. Az, hogy ilyen viták vannak, és van, aki azon gondolkozik, hogy mi az, amit rosszul csináltunk, vagy mi az, amit Izrael vagy Izrael kormánya rosszul csinál. Szerintem nagyon fontos, hogy ilyen gondolatok legyenek és ezek ütközzenek. És ahhoz képest, hogy milyen erős érzelmeket vált ki mindez mindnyájunkból, ennek ellenére az indulatok nem szabadultak el. Egy igazán civilizált vita folyt le, úgyhogy ezt mindenkinek köszönöm.”