A New York-i zsidó Bridget Jones angliai naplója

Zsidó komplexus, brit hűvösség és egy hősnő, aki mindent érez. Ha zsidó vonatkozású, szuper humoros, de nagyon is komolyan vehető sorozatot akarsz nézni ezen a nyáron, akkor Rubin Eszter mindenképpen ezt ajánlja.

KEDD

Testsúly: Nem beszélünk róla.

Elfogyasztott kalóriák: Mind.

Önreflexív belső pánikrohamok: 3 (még reggeli előtt)

Wendy és Zev önsanyargató elképzelése az ágyban: 10

Ma reggel úgy keltem, hogy megint Zevről álmodtam, az exemről, aki azt mondta, érzelmileg túl sok vagyok. Amikor felébredtem, azonnal beírtam a keresőbe: Can someone be too much or are men just emotionally incompetent fishsticks? (Lehet valaki túl sok, vagy a férfiak csak érzelmileg alkalmatlan halrudacskák?)

Találtam három TED Talkot a szakítás utáni újrakezdésről, és egy zsidó feminista blogot. Elolvastam mindet. Sírtam. Büszke vagyok magamra.

SZERDA

Testsúly: Változatlan.

Anyámmal telefonálás: 5

Wendy Jones figyelése: 2 óra

Brit férfival való kulturális félreértések: 2,5

Felix, a brit pasim ma azt mondta, hogy nem minden érzést kell kielemezni.

Azt hittem, viccel.

Nem viccelt.

Ez most kultúrsokk vagy emocionális bántalmazás?

CSÜTÖRTÖK

Testsúly: Nem mértem. Nem számít.

Anyámtól kapott passzív-agresszív üzenetek: 3

Te még mindig Londonban vagy? Gondolom, ott könnyebb nem csinálni unokát.

Wendy Jonesszal folytatott képzeletbeli beszélgetés: 4 óra

Kedves Wendy Jones, tudod, az új otthonom az angliai Londonban, az Egyesült Királyságban, olyan hely, ahol sokféle nő megfér. Lehetsz itt bármilyen nő, de én egyik sem vagyok. Mert én olyan nő vagyok, aki téged bámul online, Wendy Jones. Éjjel-nappal.

Bridgettel ellentétben a Netflix új sorozatának főhőse, Jessica Salmon nem saját magának írja a naplóját, hanem New York-i zsidó expasija, új, modell külsejű barátnőjének, akit folyamatosan stalkol az Instagramon, így értesülve Wendy (Emily Ratajkowski) és Zev (Michael Zegen, aki tökéletesen úgy néz ki és ugyanazt a karaktert játssza, mint az ikonikus A káprázatos Mrs. Maiselben, ahol a főszereplő Midge férje volt, akit elhagyott a titkárnőért.) kapcsolatának minden apró mozzanatáról, ami az őrületbe kergeti.

Olyannyira, hogy ittas állapotban egy alkalommal rájuk töri az ajtót, és álmukból ébresztve a párt, követeli, hogy ismerjék el, milyen megbocsáthatatlan bűnt követtek el ellene. Ezután a zűrös éjszaka után érzi úgy másnap, hogy jobb, ha elhagyja az országot.

Lena Dunham új, Túl sok (Too much) című sorozatának első évadát júliusban mutatta be a Netflix. Jessica (Megan Stalter), egy New York-i zsidó lány, aki hét évig tartó, végül fájdalmasan lezárt kapcsolat után költözik Londonba az új élet reményében. Itt ismerkedik meg Felix Remennel – japán gyökerei miatt mindenki Ramennek hívja – (Will Sharpe, aki a Fehér Lótusz második évadából ismerős), aki nem éppen tipikus romantikus hős alkat, hanem a tudatmódosítókról nemrég – állítólag – lejött dögös indie zenész.

Óriási sztárparádét vonultat fel a sorozat, és senki nem okoz csalódást, kiváló alakításokkal kényeztetik a nézőt. Már önmagában a casting is tele van filmes utalásokkal, az epizódok címei pedig mind egy-egy ikonikus mozira utalnak (Nonsense & Sensibility, Pity Woman, Ignore Sunrise, Notting Kill) és ezenkívül is számtalan easter egget rejtett el számunkra a rendező.

A főszereplő, Megan Stalter energiája ellenállhatatlan és őszinte, párja, Will Sharpe pedig finom komplexitást visz Felix karakterébe. A sorozat erőssége, hogy mindketten messze állnak a tökéletestől, viszont nagyon is emberiek és esendők, és egészen más módon, de együtt küzdenek a teljesen különbözően diszfunkcionális családjaik által rájuk rakott terhekkel.

A történet bevallottan önéletrajzi indíttatású Lena Dunham részéről, és méltó utódja a rendező Csajok című generációs sorozatának.

Korábbi kedvenc színészei is szerepet kapnak ebben a művében, ő maga pedig a főszereplő nővérét játssza. Volt férje a Csajokból ismert, meleg expasija Andrew Rannells, a két lány édesanyja Rita Wilson, aki a Csajokban a lakótárs anyját játszotta.

Felix apja Stephen Fry, aki Dunham, Kincs a múltból című – de sajnos végtelenül unalmas és ötlettelen – Auschwitz emlékezetről szóló, nemrég bemutatott közös filmjükben szerepelt.

A sorozat magyar vonatkozása, hogy a félig japán Felix apai nagyapja magyar bevándorló volt, aki tejet hordott ki Croydonban. De bizonyára ez sem véletlen, mint ahogy minden apró részlet többjelentésű, hiszen a Csajokban Dunham karakterének neve Hanna Horvath volt.

A főszereplő lányok elhunyt édesapja fiatalkori alakját a Trónok harca Jon Snow-ja, Kit Harington flashbackeli.

Tehát érdemes nagyon figyelni, és talán ennek a fokozott figyelemnek a hiánya magyarázhatja a némileg lehúzó kritikákat, amit e sorok írója nemigen tud értelmezni, ellenben egészen máshogy lát.

Szerintem a sorozat epizódjai aprólékosan kidolgozottak, szikrázóan humorosak és nagyon is jól körüljárják – sokszor talán még túlzottan is – az egyes témákat, úgymint családi transzgenerációs minták és azok hiánya, kultúrák közti kapcsolatok nehézségei, beilleszkedés egy meglévő baráti körbe, szex érzelmek nélkül és érzelmekkel túltelítve.

.Jessica túlsúlyos lány, aki ennek ellenére vagy éppen ezért extravagánsan és vagányan öltözik vagy éppen vetkőzik, ami nem jelenti feltétlenül azt is, hogy előnyösen, de ez látszólag cseppet sem zavarja. Néha szaloncukornak, vattacukornak vagy XXL-es balett-táncosnak van öltöztetve, miközben kifejezetten a néző arcába van tolva a testalkati sajátosság, de erről senki nem vesz tudomást, mintha csak mi látnánk, de ők a filmben nem. Határozottan kerekded amerikai zsidó lány, és a sorozat szerint a nagydarabság nemcsak rendben van, hanem a testpozitivitás egyenesen identitáspolitikai kötelesség.

Jes végestelen-végig egyfolytában beszél, mint a vízfolyás, mint egy megállás nélkül csobogó patak – akár magában, akár mások idegeire menve –, és pontosan úgy viselkedik, ahogy egy Lena Dunham-karakternek kell, minden jelenete olyan, mint egy újabb személyes esszé, amit az ember önkéntelenül is felolvasna saját terapeutájának. Ez a nő nem beszél, hanem vall. Nem kérdez, hanem érzelmileg megkérdőjelez. És folyamatos önreflexióban van. Hangosan. Minden második mondatban.

A sorozat szerint minden trauma valid és minden kapcsolat analízisre szorul. Amikor Zev a pszichiáterénél ül, arról beszél, hogy az anyja az a fajta, tipikus zsidó anya, aki a saját nyálával törli le az arcodat, körülrajong, etet és jó alaposan betakargat. (Aminek kicsit didaktikus ellentétpárja, hogy Felixet a szeretetlen angol-japán családjában soha senki nem takarta be gyerekkorában, amit Jessica próbál pótolni.)

Mindez pedig szeretetnek érződik – folytatja a terápián Zev –, de ennek ára van. Ezért azt kell mondanom Sharonnak, az anyámnak, és mindenki azt mondja a saját Sharonjának, hogy őt szeretem a legjobban a világon, senki nem ér a nyomába és amikor a halálos ágyamon lepereg előttem az életem, csak őt fogom látni. Szerintem ilyen rajongásigénnyel inkább rappernek kellett volna állnia, nem anyának.

Zev a terápián ahelyett hogy a Wendyvel való új életéről beszélne folyton az anyját, vagy a Jessicával való korábbi problémáit hozza fel. Jessica pedig őt látja mindenütt, ébren álmodik, és minden helyzetben odaképzeli mindenhova, az angol esküvőn, ahova Felixszel megy, képzeletben Zevvel szeretkezik a mosdóban.

Jessica vagyok, hogy érzed magad? Amcsi vagyok, szeretek az érzésekről beszélni, próbál szóba elegyedni az asztaltársasággal az esküvőn.

Csak annyit kértem, hogy egy napra alkalmazkodj az országunk szokásaihoz, utasítja rendre Felix.

Állandóan féken tartom magam miattad, feleli a lány. Különben is, kik ezek az emberek, kibaszott felvágós, beteg őrültek. Vigyorognak, de nem kedvesek, gerjednek, de közben tök ridegek.

Egész héten az érzéseimről beszéltem, és ez nem az erősségem, ahogy az országomban senkinek sem az – zárja le azt a vitát Felix, amely magában hordozza a sorozaton végigvonuló szálat, kettejük egymáshoz csiszolódási nehézségeit, ami szórakoztató és elgondolkodtató, és cseppet sem vetíti előre a meglepő és kissé szirupos végkifejletet, amikor az utolsó részben váratlanul eltűnik a fanyar humor, és helyét átveszi az összes szereplőt felvonultató, értelmezhetetlenül boldog finálé, mint gyerekkoromban a cirkuszban, amikor egyszerre ment körbe mind az összes légtornász, majom, oroszlán és zenebohóc.

Ez azonban senkinek ne szegje kedvét, mert minden megelőző rész egy igaz gyöngyszem.

Zsidó komplexus, brit hűvösség, és egy hősnő, aki mindent érez, annyira, hogy az embernek kedve támad elbújni a takaró alá, és közben azt suttogni: nem kell minden érzést kimondani. Tényleg nem. Ha a címnél akarunk maradni, akkor túl sok belső monológ, túl sok Woody Allen-es szorongás, de ez persze egyáltalán nem baj.

Ha zsidó vonatkozású, szuper humoros, de nagyon is komolyan vehető sorozatot akarsz nézni ezen a nyáron, mindenképpen ajánlom, mert a címmel ellentétben egyáltalán nem túl sok, és ezerszer jobb, mint a korábban érdemtelenül túlértékelt Bármit, csak ezt ne (bármit csak azt ne nézd). És ha esetleg még nem láttad Dunham nagy sorozatát, a Csajokat, mintegy előzmény sztoriként nézd meg azt is.