Emlékhelyet alakít ki Terézváros a nyilasok áldozatainak a Liszt Ferenc téren

1945. január 10-én a közeli nyilas- és védett házakból zsidó emberek százait hurcolták a térre, lőtték le, majd hantolták el munkaszolgálatosokkal és a környékbeli lakókkal egy tömegsírba.

Emlékhelyet alakít ki a Liszt Ferenc téren Terézváros Önkormányzata annak a több száz áldozatnak, akit a nyilas uralom idején a téren megöltek és tömegsírba temettek – tájékoztatta az önkormányzat csütörtökön az MTI-t.

Látványterv (Forrás: Individin)

Közölték: a téren átfutó fekete törésnyomok mutatják majd azokat a helyeket, ahonnan az áldozatokat elhurcolták, a holttesteket eltemették. A Liszt Ferenc tér a terézvárosi, tágabban pedig a budapesti zsidóság tragikus sorsának emlékhelye – tették hozzá.

Felidézték, hogy 1945. január 10-én szemtanúk szerint több lövés érte a teret, miközben a közeli nyilas- és védett házakból zsidó emberek százait hurcolták oda, lőtték le, majd hantolták el munkaszolgálatosokkal és a környékbeli lakókkal. A tömegsírban később közel 500 halottat találtak, egy 1977-es újságcikk szerint a nyilas kormány időszakában

„a Dunán kívül, itt volt Budapest legnagyobb tömegsírja”

– emlékeztettek.

Látványterv (Forrás: Individin)

Soproni Tamás polgármester a közleményben úgy fogalmazott: a múlt feltárásában Katona Csaba történész volt segítségükre, az emlékhely létrehozását pedig lakossági kezdeményezésre indították.

„Most még élnek szemtanúk, akik emlékeznek arra, mi történt Terézvárosban, a Jókai utcai védett házakban, a Liszt Ferenc téren a nyilas terrorban. Nekünk ezt az emlékezetet védenünk, ápolnunk kell, hogy ami történt, örök tanulságul szolgáljon”

– idézték a polgármester szavait.

Kocsis-Cake Olivio kultúráért felelős alpolgármester közölte: az emlékhely létrehozására nyílt pályázatot írtak ki, amelyen 14 alkotás közül az INDIVIDIN Stúdió Kft. Hasadás című munkája nyert.

Látványterv (Forrás: Individin)

„Egy itteni emlékmű létrehozása a kerületi, fővárosi, országos és egyetemes történelem tragikus eseményének állíthat méltó emléket, amely emlékeztethet a történetekre, tiszteleghet az áldozatok előtt és figyelmeztethet arra is, hogy soha ne történhessen meg hasonló” – zárul a közlemény.

Még több Kibic

A holokausztban meggyilkolt magyar zsidó nők emlékművét koszorúzta meg Orbán Anita Rigában

2026.09.10. 6 óra ago
A magyar külügyminiszter rigai látogatásának első állomása a város Régi Zsidó Temetőjében felállított emlékmű volt.

A Pécs Pride-on is segíti a zsidó identitás és kultúra megismerését a Haver Alapítvány

2026.09.08. 2 nap ago
Idén már a Haver pécsi önkénteseivel találkozhatnak a VI. Pécs Pride Civil Falujának látogatói.

Változatos programokkal indul a Salom Klub őszi szezonja

2026.09.07. 3 nap ago
Kultúra, beszélgetések, közösség, időutazás, mozgás és egészségmegőrzés a Bálint Ház Salom Klubjának őszi programjai között.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »