Nagyon kelendők a „gyönyörűen faragott” Hitler-szobrok a fonyódi vásárban

Náci relikviák bő választéka kapható a fonyódi piacon a TEV-hez érkezett bejelentés szerint.

Bejelentést érkezett a Tett és Védelem Alapítványhoz (TEV) miszerint a fonyódi vásárban több standon is náci relikviák bő választéka kapható. A bejelentő a helyszínen beszélgetésbe elegyedett az egyik ilyen standon árusító személlyel, aki elmondta neki, hogy Angliában él, nyaranta pedig a Balatonon próbál szerencsét.

Fotó: TEV

Az árus szerint a náci relikviák szabadon árusíthatók, mivel a „történelem részei”. A TEV közlése szerint az árus azt is mondta a bejelentőnek, hogy a „zsidók gyerekeket ölnek Gázában és Iránban”.

Az is kiderült, hogy egy másik standon a „gyönyörűen faragott Hitler-szobrok nagyon kelendők”.

A TEV felhívja a figyelmet arra, hogy a Btk. szerint bűncselekményt követ el, aki:

  • horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot, illetve ezekhez hasonló önkényuralmi jelképet
  • terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ vagy közszemlére tesz,
  • ha az alkalmas a köznyugalom megzavarására, különösen, ha az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sérti.

A TEV szerint egyébként a náci relikviák árusítása a fonyódi piacon nem új keletű jelenség. Erről már tavaly is kaptak hasonló bejelentést.

Még több Kibic

A halálba menekült a deportálás elől a neves fehérvári orvos és felesége

2026.04.10. 2 nap ago
Emlékükre a Mazsike kezdeményezésére botlatóköveket helyeztek el annál az épületnél, amely dr. Heller Pál és dr. Heller Pálné utolsó lakhelye volt Székesfehérváron.

2028-ban ismét Magyarországon rendezhetik meg a Maccabi Európa Játékokat

2026.04.10. 2 nap ago
Magyarország pályázott a 2028-as Maccabi Európa Játékok rendezésére a 2019-es játékok sikeres megrendezése után. A sportesemény mellett kulturális programokat is kínálnak a rendezvény ideje alatt Magyarországra látogatóknak.

Az október 7-i terrortámadás és a gázai háború áldozataira emlékeznek a Szenes Hanna parkban

2026.04.09. 3 nap ago
A megemlékezésre a terroristák által két kisgyermekével együtt meggyilkolt Siri Bibasz születésnapján kerül sor, amely idén Izrael függetlenségi napja is egyben. A megemlékezést filmvetítés követi.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »