Kortárs judaika és az ékszerkészítés szabadsága – Beszélgetés Wild Judit ékszertervezővel

Wild Judit – alias Vadjutka – ékszertervező húsz éve alkot, és 2015 körül kezdett el zsidó, kortárs ékszerek tervezésével foglalkozni. Ezek a darabok a Judapest Store kínálatában is megtalálhatók, és különleges helyet foglalnak el a hazai designékszerek világában. Jutkát kérdeztük családról, inspirációról, identitásról – és arról, hogyan fonódik össze személyes története az általa tervezett darabokkal.

Mi másról álmodhatna egy lány, minthogy a por, amit nap végén letöröl az asztaláról, ezüstből legyen? Hogy gyűrűk és nyakláncok sorakozzanak a polcain, és precíziós lángszóróval formálja a fémet, miközben gyárakról, régi történetekről és a jövőről gondolkodik? Jutkával a műhelyében beszélgettünk. A tér közös, körülöttünk más alkotók kalapálnak, csiszolnak.

A családod hatással volt arra, hogy erre a pályára léptél? Hogyan befolyásolták a döntéseidet, támogattak benne, vagy esetleg más irányba tereltek volna?

Valamilyen szinten igen, de nem feltétlenül úgy, ahogy az ember gondolná. Már általános iskolás koromban is sokat kézműveskedtem, és a szüleim ebben abszolút támogattak – például megvették az alapanyagokat. Középiskola elején sok drótékszert készítettem, de aztán kicsit beleuntam. A családom inkább abban befolyásolt, hogy azt szerették volna, hogy „valami rendes foglalkozásom” legyen. Ezért eleinte eszembe sem jutott, hogy a művészet lesz az utam: először újságírást, majd fotózást, később szociológiát tanultam. Apukám mérnökből lett vállalkozó, anyukám pedig orvos – tehát kézműves háttér vagy hagyomány nem volt a családban, hacsak a varrónő nagymamámat nem számoljuk.

Mikor és hogyan kezdtél el zsidó ihletésű ékszereket készíteni? Mi indított el ezen az úton, volt-e valamilyen különleges élmény, ami közelebb hozta hozzád ezt a témát?

A zsidó valláshoz való viszonyom meglehetősen ciklikus. Vallásos iskolába jártam – az ortodox Wesselényi gimnáziumba –, de amikor végeztem, telítődtem a zsidósággal. Aztán sok évvel később, 2007-ben, amikor felfedeztem magamnak a Judapest blogot (a hivatkozott blog nem a Judapest Store blogja – szerk.), valami újra megérintett. Ez a blog friss, kortárs módon nyúlt a zsidó hagyományokhoz, számomra is befogadhatóvá téve őket.

Az első zsidó tematikájú ékszerem egy hamsza volt: sárgarézből készítettem, egy virágos gombbal a közepén. Onnantól kezdve fontos lett számomra, hogy a judaikák ne csak hagyományos formában jelenjenek meg, hanem kortárs köntösben is.

Nem elsősorban a kereslet vezérel. A saját kollekcióimba nem tervezek klasszikus judaikát, ezek inkább belső inspirációból születnek. Ugyanakkor ha valaki kér például chájt vagy Dávid-csillagot, akkor természetesen készítek ilyet megrendelésre. Szóval igen, van rá igény, de számomra a belső motiváció továbbra is elsődleges.

Van olyan ékszered, ami annyira közel áll hozzád, hogy semmiképp sem válnál meg tőle? 

Igen, van néhány ilyen darab. Két-három gyűrű, aminek az első példányát megtartottam, például ezt az egyet, amit Befogadásnak hívok. Nyolc éve hordom minden nap, és számomra kvázi mágikus jelentősége van: segít az új helyzetekhez való alkalmazkodásban. Van egy lánc is, amit a párommal való közös otthonalapítás alkalmából készítettem, azt is megtartottam.

Mit gondolsz arról, hogy ma nincs egyetlen uralkodó stílus, hanem sokféle irányzat létezik egymás mellett? Szerinted ez jó dolog, vagy inkább nehezíti a dolgodat alkotóként?

Én ezt abszolút áldásnak tartom. Szeretem, hogy bármi lehet, hogy nincs egy kijelölt irány, de én amúgy is eklektikus alkat vagyok, így ez illik hozzám.

Más alkotók, akik egy stílusban mozognak, lehet, hogy könnyebben elérik a vásárlóikat, viszont nekem fontos a megújulás lehetősége. Ez a sokféleség nekem tágabb mozgásteret ad.

Van valami konkrét téma vagy projekt, amit a közeljövőben szívesen megvalósítanál? Mi az, ami mostanában különösen foglalkoztat alkotóként?

Mostanában nagyon érdekelnek a második világháború előtti zsidó gyárosok történetei. Két éve készítettem egy kollekciót a legendás Goldberger textilgyár emlékére – Aranyhegy volt a neve, kékfestőmintákat nyomtam ezüstbe, a minták aranyozottak.

A Goldberger család generációkon átívelő vállalkozása a 19. századtól kezdve formálta a magyar textilipart. Termékeiket világszerte ismerték. 1944-ben a német megszállás idején letartóztatták, és a mauthauseni koncentrációs táborban vesztette életét, alig néhány nappal a felszabadulás után. A gyárat a háború után államosították, ezzel egy kivételes történet ért véget.

Most a Weiss Manfréd Művek örökségét kutatom. Ez a családi vállalat a 20. század elején a magyar ipar zászlóshajója lett: Csepelen létrehozott gyárkomplexumuk Európa egyik legnagyobb hadiipari központjává vált. Alapítója, Weiss Manfréd, a korszak egyik legsikeresebb iparmágnása volt. A család később a zsidóüldözés elől emigrációba kényszerült, a gyárat államosították, de a Weiss név máig összeforrt a magyar ipari modernizációval. 

Ezeket az emlékeket szeretném ékszerekbe formálva új kontextusba helyezni – személyessé, hordhatóvá tenni.

Ha lenne egy napod, amikor azt csinálhatnád, amit csak akarsz, mivel töltenéd?

Egyszerűen csak lófrálnék a városban. Kávézgatnék, múzeumokba járnék, kiállításokat néznék. Volt is ilyen napom tavaly augusztusban – előtte kibicsaklott a bokám, de nem hagytam, hogy ez megakadályozzon. Végigbicegtem a várost, és tényleg csodás nap volt.

A tartalom a Judapest Store partnerségével valósult meg.

Fotók és szöveg: Boncsér Orsolya