A holokauszt áldozataira emlékeznek a FAB Summerfest fesztiválon

A szervezők közleménye szerint fiatal, a világ élvonalába tartozó szólisták és ismert művészek együtt lépnek színpadra, hogy a magyar holokauszt 80. évfordulóján méltó emléket állítsanak.

Ősbemutatókkal és kortárs művekkel emlékeznek a holokauszt áldozataira kedden a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) nyári programsorozata, a Summerfest keretében a Budapest Music Centerben (BMC).

Mint írták, a három koncertből álló sorozat Mendelssohn d-moll zongoratriójával veszi kezdetét 16 órakor, három fiatal zenész, Coco Tomita (hegedű), Mon-Puo Lee (cselló) és Boros Mihály (zongora) tolmácsolásában.

Ezt 17 órától Kaddis – Az emlékezők imája címmel egy összművészeti előadás következik, amely a Kertész Imre Intézettel közös produkcióban valósul meg. Kertész Imre műve alapján Ugron Zsolna dramatizálta a szöveget, közreműködik Kokas Katalin és Kelemen Barnabás (hegedűn és brácsán), Lukács Miklós (cimbalmon), Eredics Salamon (harmonikán) és Eredics Dávid (klarinéton). Kertész Imre gondolatait és emlékeit két színész, Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László szólaltatják meg.

Kaddis – Az emlékezők imája (Fotó: Kertész Imre Intézet / Facebook)

A nap utolsó koncertjén, 19 órakor kortárs, a holokauszt által ihletett kompozíciók hangzanak el. Köztük ősbemutatókat is műsorra tűznek, ugyanis több magyar zeneszerző kifejezetten a FAB felkérésére komponált új művet erre az alkalomra.

Elhangzik Madarász Iván Talizmán című alkotása, Tornyai Péter Grab in den Lüften című kompozíciója, Balogh Mátétól az Eisikovits-Recitations és Bella Mátétól az After the Rain. Az este során megszólal Pavel Haas 1938-ban íródott 3. vonósnégyese is, amely egyszerre idézi meg a közép-európai kulturális hagyományt és a kor sötét előérzetét. A koncert különleges vendége Molnár Piroska, aki prózai részletekkel kapcsolja össze a műveket – áll a közleményben.

Még több Kibic

Díjnyertes izraeli film érkezik a magyar mozikba

2026.07.14. 8 óra ago
Anat Malz izraeli rendező filmje érzékeny, finoman ironikus hangon mesél a párkapcsolatról, az elköteleződésről és a felnőtté válás kihívásairól. A Helló, Haifa! a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál után a hazai mozikban is látható lesz.

Hol lakik a szeretet? – Fotópályázatot hirdet a Bálint Ház

2026.07.08. 7 nap ago
Mutasd meg a szeretet fizikai helyszíneit, tereit, az intimitás belső zugait vagy azokat a hétköznapi tárgyakat, emberek, hangulatokat, amelyek számodra a szeretetet jelentik! A Bálint Ház fotópályázata a Judafesthez és a Sálom utcához kapcsolódóan, az Európai Zsidó Kultúra Napja hívószavához csatlakozva.

Zsoltároktól a kortárs dzsesszig – Izraeli fellépők a 28. Zsidó Kulturális Fesztiválon

2026.07.07. 1 hét ago
A Zsidó Kulturális Fesztivál idei kínálatában világhírű dzsesszművész, jeruzsálemi dalszerző-énekes, virtuóz klarinétművész és sodró lendületű balkáni klezmerzenekar is érkezik Izraelből.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »