
Több mint 150 magyar zenész és művész tiltakozik a Kneecap szigetes fellépése ellen
A petíció aláírói szerint a Kneecap zenekar tagjai nem a palesztin nép jogaiért küzdenek, hanem a Hamász és a Hezbollah terrorszervezetek mellett állnak.
„Mi, a magyar zenész- és művésztársadalom tagjai mély megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy a Sziget Fesztivál, ami eddig a nyitottságáról és a szélsőségektől mentes értékrendjéről volt ismert, teret ad egy gyűlölködő, rasszista zenekarnak, a Kneecap-nek”
– olvasható abban a petícióban, amelyet már több mint 150 magyar zenész és művész írt alá.
Mint azt a petícióban írják, „2023. október 7-én palesztin terroristák az izraeli Nova Fesztiválon háromszázhetvennyolc embert lemészároltak. Közülük sok nőt és férfit brutálisan megkínoztak, nemi szerveiket megcsonkították, csoportosan megerőszakoltak. Negyvennégy fiatalt túszként elraboltak, közülük mindössze négy szabadult ki élve, tizennégy fesztiválozónak a hatóságok már csak a holttestét tudták visszaszerezni Gázából. A terroristák számos fesztivállátogatót és munkatársat – a legfiatalabb 23 éves, a legidősebb pedig egy 47 éves honfitársunk, Omri Miran – azóta is fogva tartanak, közülük mindössze hétről valószínűsítik, hogy életben vannak.”
A petíció felhívja a figyelmet arra, hogy „a Nova Fesztiválon elkövetett barbár erőszakot a Kneecap zenekar már a tömegmészárlás másnapján éltetni kezdte és azóta is folytatja”.
„Nem a palesztin nép jogaiért küzdenek, hanem a Hamász és a Hezbollah terrorszervezetek mellett állnak”
– hangsúlyozzák a szövegben, amely így folytatódik:
„A hazai művésztársadalom sokszínű. Vannak vitáink, másként látjuk a világot, de abban valamennyien egyetértünk, hogy az uszításnak, a gyűlöletbeszédnek nincs helye közöttünk. Elfogadhatatlannak tartjuk és tiltakozunk, hogy a befogadás és a véleményszabadság hamis álcája mögé bújva a Sziget meghív egy olyan zenekart, amelynek értékrendje ellentétes a fesztivál több évtizedes hagyományával.”
A petíciót aláíró művészek arra is rámutatnak, hogy „tucatnyi fesztivál, köztük a Cornwall, Plymouth, Hurricane és Southside elzárkóztak a Kneecap szerepeltetésétől”.
„A Sziget Fesztivál sem kerülheti el a választ, hogy melyik értékrenddel vállal közösséget, a Nova Fesztivállal – amelynek ars poeticája a Szigethez hasonlóan a béke, a befogadás a sokszínűség volt – és a legyilkolt, elrabolt áldozatokkal, vagy egy olyan zenekarral, amelyik a brutalitást, a gyilkosságot, a rasszizmust élteti”
– zárul a petíció.
Az északír Kneecap szigetes fellépésével kapcsolatos botrányról itt írtunk részletesen:
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!




