
Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.
A díjat Andrási Andor, Fahidi Éva társa és Fischer Ádám karmester alapította 2024-ben. A díjjal olyan emberek munkáját szeretnénk láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

A díj névadója, Fahidi Éva, a túlélés és a szolidaritás példaképe, akinek életútja arra ösztönöz, hogy merjünk kiállni egymásért és a közös emberi értékeinkért.
Kik jelölhetők?
Olyan magánszemélyek, akik személyes példamutatásukkal, szakmai vagy önkéntes munkájukkal sokat tettek azért, hogy társadalmunkban erősödjön a megértés, a párbeszéd és a befogadás kultúrája.
Miért fontos a jelölés?
Sokan dolgoznak csendben, elkötelezetten azon, hogy kevesebb legyen a gyűlölet, több az együttérzés. A Fahidi Éva-díj lehetőséget ad arra, hogy ezeknek az embereknek a történetei minél többekhez eljussanak, példát és reményt adjanak.
Hogyan jelölhetsz?
A jelölési folyamat egyszerű, ezen az online felületen keresztül pár perc alatt kitölthető űrlappal történik.
Jelölési határidő: 2025. augusztus 9. 23:59
A díj előkészítését és átadását a Bálint Ház szervezi.
Részletek és további információ.
A Fahidi Éva-díj bejelentéséről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!




